Tiltakoznak Bécsben a romák elleni erőszak miatt
 

Tiltakoznak Bécsben a romák elleni erőszak miatt

A magyarországi cigányok ellen elkövetett támadások beszüntetését és a megkülönböztetés felszámolását követelték annak a tiltakozásnak a résztvevői, amelyet különböző társadalmi és roma csoportok támogatásával szerveztek csütörtök estére Bécsben.

MTI MTI

A New York Times is a magyar pénzügyi gondokat is említette
 

A New York Times is a magyar pénzügyi gondokat is említette

A Kelet-Európában szélesedő vészhelyzet a térség fizetőeszközeinek jelentős gyengülését idézte elő olyan, pénzügyi gondokkal küzdő államokban, mint Magyarország és olyan stabil gazdaságokban, mint Lengyelország, állapította meg a csütörtöki The New York Times, amely szerint a nehézségekre globális választ kell találni.

MTI MTI

A NATO felújítja a hivatalos párbeszédet Oroszországgal
 

A NATO felújítja a hivatalos párbeszédet Oroszországgal

Felújítja az észak-atlanti szervezet a NATO-Oroszország Tanács (NRC) tevékenységét az április 4-én tartandó NATO-csúcsértekezlet után - közölte Göncz Kinga újságírókkal, a NATO-külügyminiszterek csütörtöki brüsszeli találkozóját követően.

MTI MTI



Észak-korea fenyegeti a déliek polgári repülőit
 

Észak-korea fenyegeti a déliek polgári repülőit

Észak-Korea fenyegető hangnemű figyelmeztetést adott ki csütörtökön arról, hogy nem garantálja a dél-koreai polgári repülőjáratok biztonságát, ha azok a határai közelében haladnak el egy hadgyakorlat ideje alatt.

MTI MTI



Újabb házkutatás a Naftogaznál - ezúttal egy leányvállalatánál
 

Újabb házkutatás a Naftogaznál - ezúttal egy leányvállalatánál

Az Ukrán Nemzetbiztonsági Szolgálat (SZBU) csütörtökön a Naftogaz Ukrtranszgaz elnevezésű leányvállalatánál jelent meg házkutatást tartani, annak ellenére, hogy a Naftogaz ellen folytatott nyomozást egy kijevi kerületi bíróság szerdán este, az ügy részletesebb kivizsgálásáig, leállította. Ám végül a házkutatást nem tartották meg.

MTI MTI

Szudán válaszlépése: sorozatos kiutasítás
 

Szudán válaszlépése: sorozatos kiutasítás

Tíz külföldi segélyszervezetet utasított ki az országból Omar Haszan Ahmed el-Besír szudáni elnök, aki a fővárosban, Kartúmban hangoztatta, hogy határozottan fellép az ország stabilitását veszélyeztetőkkel szemben.

MTI MTI

Dzsihádistákat lőtt le az izraeli hadsereg
 

Dzsihádistákat lőtt le az izraeli hadsereg

Az Iszlám Dzsihád palesztin szervezet közölte, hogy két fegyverese életét vesztette, egy pedig megsebesült izraeli légicsapásban a Gázai övezet középső részén fekvő Mugazi menekülttábornál.

MTI MTI

Svéd állami segítség a náciknak
 

Svéd állami segítség a náciknak

Jókora bankkölcsönnel segítették 1941-ben a náci Németországot a svédek – derült ki, miután Krister Wahlback történész és Bo Hammarlund levéltáros a minap eddig ismeretlen, hivatalosan soha nem iktatott levelekre bukkant a stockholmi gazdasági minisztériumban.

HVG HVG