Észak-Korea a kádári lángossütő-modellt választja?
A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság tekintélyelvű vezetése lazábbra engedi a gyeplőt: most éppen a hetvenes évek szocialista piacgazdaságát szeretné megvalósítani.
A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság tekintélyelvű vezetése lazábbra engedi a gyeplőt: most éppen a hetvenes évek szocialista piacgazdaságát szeretné megvalósítani.
unknown
Újabb bizonyítékok kerültek elő arról, hogy Szaddám Huszein már jóval azelőtt felszámolta tiltott fegyvereit, hogy George Bush az Irak elleni háború mellett kezdett érvelni – közölte a tiltott fegyverek után kutató amerikai szakértők múlt pénteken lemondott vezetője.
unknown
Az állatjárványról tartott bangkoki nemzetközi konferencia résztvevői egyetértettek abban, hogy a tömeges baromfiirtás a leghatékonyabb fegyver a madárinfluenza elleni harcban. Eközben a kórokozó már Bangkokot is elérte.
unknown
A népirtás megelőzésének lehetőségével foglalkozó nemzetközi konferencia szerdán Stockholmban nyilvánosságra hozott nyilatkozatban támogatta, hogy az ENSZ keretében bizottságot hozzanak létre a népirtás megelőzésére.
unknown
Országos szövetség létrehozására kényszeríti a magukat polgárinak nevező erdélyi magyar egyesületeket a román választási törvény módosítása - írta szerdai számában a Krónika című erdélyi napilap.
unknown
Palesztin források szerint kilenc, az izraeli katonai rádió jelentése szerint 13 palesztin vesztette életét az izraeli katonákkal vívott heves tűzpárbajban szerdán Gáza városában.
unknown
John Kerry szenátor a szavazatok 39 százalékát szerezte meg, míg Howard Dean volt vermonti kormányzó a voksok 26 százalékával a második helyen végzett.
unknown
Londoni lapértesülés szerint a Kelly-ügyben nem állapították meg a kormányfő felelősségét; kedden este pedig a felsőoktatási reformot is elfogadták a parlament alsóházában.
unknown
David Kay, az amerikai fegyverzetellenőrök vezetője korábban elismerte: a bagdadi rezsimnek nem voltak tömegpusztító fegyverei.
unknown
Egy támadás során megölték a CNN amerikai hírtelevízió két munkatársát Bagdad közelében. Korábban három amerikai katona és két iraki halt meg egy haldíjai robbantásos merényletben.
unknown
Irak vizsgálatot indít azoknak a külföldi cégeknek, szervezeteknek és üzletembereknek az ügyében, amelyekről, illetve akikről gyanítható, hogy a tilalmak ellenére, bartermegállapodások keretében olajszállítmányokat fogadtak Szaddám Huszein rezsimjétől, kijátszva a nemzetközi szabályokat és támogatva a bukott diktátor rendszerét.
unknown
John Kerry massachusettsi szenátor győzelmét jósolják a felmérések a New Hampshire államban kedden megkezdődött előválasztáson, amely a Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó politikusok második megméretése az iowai után.
unknown
Párizs a kedden aláírt francia-kínai közös nyilatkozatban megerősítette, hogy az egy Kína elvét vallja, ellenzi a függetlenségről kiírandó tajvani népszavazást, Peking pedig elismerte, hogy javítani kell az emberi jogok kínai helyzetén. Tajpej sajnálkozással fogadta a szigetet érő párizsi bírálatot.
unknown
A magyar földművelésügyi tárca azonnali hatállyal betiltotta a Thaiföldről származó élő baromfi, futómadár és keltető tojás, valamint ezek származékainak importját.
unknown
Hétfőn olasz politikusokhoz fűződő kapcsolatokról is vallomást tett Calisto Tanzi, a vizsgálati fogságban lévő volt Parmalat-főnök.
unknown
Jó eséllyel távozhat posztjáról a brit kormányfő, amennyiben a kedd esti végszavazáson a parlament nem szavazza meg a kormánypártnak a tandíjak bevezetését céltó törvényjavaslatát.
unknown
Az ENSZ az országot megszálló koalíció kérésére tanulmányozza egy átmeneti parlament megválasztásának lehetőségeit.
unknown
Madárinfluenza következtében meghalt kedden egy hatéves kisfiú Thaiföldön. Eközben a laoszi külügyminisztérium is elismerte, hogy az országban észlelték a kórt.
unknown
Fegyveres iraki felkelők támadták meg hétfőn este Kerbela városában azt a szállodát, amelyben a lengyel békefenntartó erők főhadiszállását rendezték be. A tűzharcban egy iraki rendőr meghalt, két támadót letartóztattak.
unknown
Feltehetően 14 ember halt meg, 36 pedig megsebesült a Kairóban történt házomlás következtében.
unknown