Több mint harmincezer ember halálát okozta tíz év alatt a hőség Franciaországban
A hőség elsősorban az idős emberek számára veszélyes.
A hőség elsősorban az idős emberek számára veszélyes.
MTI
A Sió vízszintjének növeléséhez, így az új járművek felhajózásához kapóra jön a Balaton leeresztése. A települések a turizmust féltik a csökkenő vízszinttől, a hajók felhozatalát viszont a Magyar Turizmus Zrt. is szeretné elérni.
MTI
MTI
hvg.hu
Az európai pénzek elapadása miatt kényszerül az ország a kínai akkus beruházásoknak ilyen mértékben kitenni magát, ami teljesen abszurd gazdaságpolitika – mondta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke a magyarországi akkumulátorgyár-beruházási hullámról.
hvg.hu
„Az egész világ még nagyon messze van attól, hogy megkezdje a karbonkibocsátás mérséklését, és attól is, hogy megfelelő pénzügyi forrásokat találjon ehhez. Közben pedig azt látjuk, hogy épp a fejlődő országokban növekszik a leginkább a karbonkibocsátás” – mondja Kristallina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezetője. Párizsban a klímaváltozás elleni küzdelemről tartanak kétnapos világkonferenciát, melyen Macron francia elnök a szép szavakon túl immár tetteket követelt.
Lengyel Miklós
Őrsi Gergely a környezetet félti, szerinte „sajnos kicsit úgy szerveződött az esemény, mintha a szomszéd nem szólna arról, hogy bulit készül tartani”.
hvg.hu
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság örömmel tudatta a hírt, hogy a kérészek kirajzottak a Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzetben. Fotók és videó is készült a jelenségről.
hvg.hu
Több mint 20 szervezet nyújtott be panaszt az Európai Bizottsághoz, amelyben az európai légitársaságok félrevezető, az éghajlattal kapcsolatos állításait kifogásolják. A szigorúbb szabályozásra azért is van nagy szükség, mert a kereskedelmi és fogyasztói termékeken található környezetvédelmi állítások körülbelül fele homályos, félrevezető, jelentős részük pedig megalapozatlan. Az EU-nak konkrét tervei vannak a megalapozatlan zöld állítások megszüntetésére.
Gonda Gréta
Az Európai Járványügyi Hivatal friss adatai szerint a klímaváltozással és a vírusokat hordozó szúnyogok terjedésével drámain emelkedett a lázas megbetegedések száma Európában. Tavaly csaknem annyi esetet regisztráltak, mint az elmúlt tizenegy évben összesen. A vírusoktól tartva Zágráb városa génmódosított tigrisszúnyogokat enged szabadon, hogy elpusztítsák a természetes állományt.
MTI
MTI
hvg.hu
Új, nagy teljesítményű elektromosautó-töltőket építenek ki az egész országban. Az elsőt napokon belül átadják.
hvg.hu
Ismét sok hulladékot hoztak a tiszai árhullámok, nem unatkozott a legutóbbi Tisza-tavi PET Kupa 200 résztvevője.
hvg.hu
Megtartották Gödön az első, a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva kiüresített közmeghallgatást: hangpostán lehetett beküldeni az észrevételeket a gyár bővítése kapcsán. Az illetékesek Youtube-élőben fognak reagálni.
hvg.hu
Az ácsi gyárban 900 embert foglalkoztatnak majd.
hvg.hu
Peruban már idén vészhelyzetet hirdettek az ország legtöbb régiójában.
MTI
Magyarország egyik legnagyobb beruházása valósulhat meg a Komárom-Esztergom megyei településen, amellyel kapcsolatban a polgármester úgy próbálja megnyugtatni a közvéleményt, hogy nem is akkumulátorgyár lesz, csak akkumulátorokhoz állítanak elő katódot. Ez azonban nagy nyugalomra nem ad okot, és az is kétséges, milyen hasznot jelent a településnek a Huanyou Cobalt.
hvg.hu
A szigetország lakosságának többsége is ellenzi a környezetvédők által évek óta kritizált szokást.
hvg.hu
Különösen veszélyeztetettek a kisgyermekek, az idősek, valamint a szív- és érrendszeri betegséggel élők.
hvg.hu
A múlt csütörtöki, texasi eset után vasárnap éjjel Mississippi államban csapott le forgószél.
hvg.hu
Ez 4 Celsius-fokos globális felmelegedésnél következne be egy friss tanulmány szerint. De már akkor is nagyon rosszul járna a régió, ha sikerülne valahogy a 1,5 fokos melegedésen belül maradni.
hvg.hu
A sétányt már tavaly februárban át kellett volna adni.
hvg.hu
Egy hétfőn közzétett tanulmány szerint Európa a leggyorsabban melegedő kontinens: az 1980-as évek óta a globális átlag nagyjából kétszeresével nőtt az átlaghőmérséklet.
MTI