„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Életmentő bukfenc volt.
Szegeden vette fel egy fedélzeti kamera azt a jelenetet, amely kis híján súlyos balesettel végződött. Egy kerékpáros a piros jelzés ellenére hajtott be a kereszteződésbe, miközben balról éppen egy busz érkezett – írja a Bp-i Autósok közössége oldal. A bringás az utolsó pillanatban próbált fékezni, de az egyensúlyát elvesztve orra bukott. Mint kiderült, ez az esés menthette meg az életét, ugyanis, ha nem előre zuhan, szinte biztosan a busz elé kerül.
A buszsofőr ugyan időben reagált és megkezdte a fékezést, de az ütközést már csak a biciklis esése akadályozta meg.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.