Pokorni: Melyik Darth Vadernek szurkoljak?
A 70-80-as évekre visszatekintő megoldást választott a magyar oktatáspolitika arra, hogy 21. századi elvárásoknak megfelelő iskolarendszert működtessen – mondta Pokorni Zoltán egy konferencián. Szerinte ez zsákutca, és a kötelezően előírt reformok egyébként sem működnek. Egy sikeres ország a tudásalapú társadalomra készíti fel a tanulókat.
Tömegesen ismerik fel az iskolák, hogy nem működnek a hagyományos, 20. századi tanítási módszerek, keresik az új megoldásokat. A magyar oktatáspolitika is így van ezzel, de itt egyelőre téves úton járunk, a 70-80-as évek „jól bevált” világába kormányozzák vissza az iskolát, „amikor a köpeny még köpeny volt, a matekóra matekóra, a krumplileves krumplileves” – mondta Pokorni Zoltán egy hétfői szakmai beszélgetésen.
A fideszes volt oktatási miniszter (most a XII. kerület polgármestere) az alternatív pedagógiai programmal működő pesthidegkúti iskola, a Gyermekek Háza (interjúnk az iskola pedagógiai vezetőjével itt) 25 éves születésnapi konferenciáján úgy fogalmazott, hogy a 21. századi iskolának már nem a tőke és a munkaerő – egyébként marxi terminológián alapuló – szempontjait kellene figyelembe vennie. A társadalom és a gazdaság kulcskifejezése mára ugyanis a tudás lett, így az iskolának is a tudásalapú társadalomra kellene felkészíteni a gyerekeket.
Melyik Darth Vadernek szurkoljak?
Bár Pokorni kerülte a direkt aktuálpolitikai kiszólásokat, annyit azért megjegyzett, hogy a mostani pedagógus-sztrájkkövetelések sem erről a szemléletváltásról szólnak, a szakszervezetek pontjai is visszafelé néznek szerinte. „Nem is tudom, hogy két Darth Vader közül melyiknek drukkoljak” – jegyezte meg.
Mint mondta, ma „a gyerekeinknek nem az iskolára van szüksége, hanem az életre”. Nem az osztálytermi tudást, a tananyagot kellene megtanulniuk, hanem azt, hogyan tudnak végigvinni egy projektet, hogyan tudják felhasználni a megtanultakat valós szituációkban.
Láthatatlan kincsek
Ezt a fajta szemléletet leginkább az alternatív pedagógiák ismerték fel, de számos más innováció is működik szerte az országban, legfeljebb ezekről nem sokan tudnak – ezt már Lénárd Sándor oktatáskutató, az ELTE adjunktusa tett hozzá. Ő úgy véli, ezek a „kincsek” azért nem láthatóak, mert egy ilyen új szemlélet elterjesztéséhez, esetleg intézményesítéséhez olyan vezetők kellenek, akik tűzön-vízen át végigviszik az elképzeléseiket.
Ehhez pedig bizalomra van szükség, és a mai oktatási környezetben enyhén szólva nincs meg ez a bizalom a pedagógusok iránt. Pedig nagy szükség volna erre, mert mint mondta: „csak modern, vidám pedagógusok tudnak modern, vidám gyerekeket nevelni”.
Az innovációtól függ az életben maradás
Halász Gábor egyetemi tanár, oktatáskutató azt emelte ki, hogy ma már minden sikeres országban stratégiai ágazat az innováció. Az üzleti, gazdasági világban ez természetes, ettől függ a cégek életben maradása. De ma már ez ugyanúgy igaz a szolgáltatói szektorra is. A szerencsésebb országok nemzeti innovációs stratégiájába erősen beépül az oktatási innováció is – mondta. Ez azt is jelenti, hogy máshol kormányzati kényszer, hogy az iskolák (is) innováljanak, azaz felülről kényszerítik ki az új módszerek kialakítását, terjesztését.
Mindez természetesen találkozik a már említett pedagógusi igényekkel, azzal, hogy a hagyományos oktatási módszerek egyszerűen nem működnek. Ráadásul ezt erősíti az a technológiai változás is, amely az élet minden területét átalakította, de az iskolákba (legalábbis a magyar iskolákba) egyelőre nem nagyon tört be. (A digitális technológiák és az okostelefonok iskolai felhasználásáról Főző Attila tartott előadást a konferencián: a témáról itt olvashatják az Okostelefonok az iskolában: ne tiltsuk, használjuk! című korábbi cikkünket.)
Ami kötelező, az rombol
Az oktatási innovációkat leghatékonyabban hálózatosan lehet terjeszteni – állapították meg a szakemberek egyöntetűen. Pokorni Zoltán szerint erre jó lenne a Nemzeti Pedagóguskar is, mert ennek keretében gyorsan, olcsón és hatékonyan működhetne az iskolák közötti horizontális tanulás. Pokorni azonban gyorsan hozzátette: a Nemzeti Pedagóguskar példáját – jelenlegi formájában – csak viccnek szánta. Úgy nem működhet, ha kötelező.
A pedagógusok „kara” helyett Lénárd Sándor inkább a pedagógusok arcában hisz. Mint mondta, szomorú, idegbeteg pedagógus nem képes innoválni. „Ha valakinek belső félelmei vannak, ha nem bíznak benne, ha nincs szakmai autonómiája, akkor nem mer vállalni kockázatot, így nem is mer semmi újba belefogni.”
A központilag előírt, kötelezően bevezetett intézkedések az oktatás egyéb területein is zsákutcák. A volt oktatási miniszter több – szerinte – jónak indult oktatási reformot is sorolt, amelyet a kötelezőség tett tönkre. Ilyen volt az ezredfordulón, eredetileg ajánlott, támogatott formában indult Comenius 2000 iskolai minőségfejlesztési program, ami akkor fulladt ki, amikor azt a kormányváltás után Magyar Bálint kötelezővé tette. De ilyen volt a diákok számára szervezett szociális munka is. „Amikor annak idején meséltem Hoffmann Rózsának, hogy ez milyen jól működik több kerületben és településen, láttam, hogy az államtitkárnak felcsillant a szeme. Ekkor már éreztem, hogy baj van.” Azóta kötelezően előírták a középiskolások számára – az eredmény, a pedagógiai hatás így sok helyen erősen kétségessé vált.
Majdnem erre a sorsra – a kötelezően, mindenki számára előírt egyenmegoldás sorsára – jutott a helyben kiválóan működő hejőkeresztúri iskolamodell is, amelyet Czunyiné Bertalan Judit akart központilag terjeszteni.
Apályos időszak
Pokorni szerint egyébként ez a „felvilágosult abszolutizmus” szemlélet minden miniszterre jellemző volt valamiért (némi önkritikával hozzátette: ő maga is hajlamos volt időnként erre döntési pozícióban).
„A politikus hamarabb hoz megoldást, mint hogy megértené a gondot” – összegezte az okokat. Ebben – tett hozzá – a szakértőik is sok jó tanáccsal látják el az oktatásvezetőket. Most épp iskolaközpontokat hoznak létre szerte az országban – de míg ezek, mondjuk, Baranyában jó megoldások lehetnek, a Hajdúságban, ahol minden egyes iskola egyfajta központ, semmi értelmük nem lenne. „Itt is a megoldásokat terjeszti az oktatásvezetés, ahelyett, hogy a problémákat azonosítaná.”
Pokorni szerint ami a valódi magyar oktatási innovációkat illeti, „most erősen apályos időszak van”, úgy hogy most „az értékek megőrzése a feladat”. Csak remélni lehet, hogy jön még e tekintetben dagályos időszak is. A házigazda iskolának Pokorni a beszéde elején azt üzente: „legyenek kedvesek kitartani!”.
A heterogén osztályok menedzselése
A kötelezőség káros, hatékonytalan voltát nemzetközi kutatások is kiemelik. Halász Gábor a sikeres oktatási modellek jellemzőit leíró McKinsey-jelentést idézte, ami szerint a szerencsésebb országok vezetői tudják, nem lehet kötelezően előírni semmilyen innovációt egy rendszernek, az csak fokozatosan felépítve lehet hatékony.
Halász Gábor szerint a konferenciának helyet adó Gyermekek Háza és a többi alternatív iskola (valamint a Lénárd Sándor által említett többi, nem látható, de nagyon sok helyen tanító innovatív pedagógus) a közoktatás (és nem csak a magyar közoktatás) legnagyobb problémájára talált jó választ: hogyan lehet menedzselni a heterogén osztályokat.
Ennek legfontosabb pedagógiai eszköztára a differenciált nevelés, amikor az egy osztályba járó, különböző szinten álló diákoknak különbözőképpen tanítják meg a tananyagot. (Az ott tanító pedagógusok persze rögtön kijavítanák ezt az utolsó mondatomat: ők nem a tananyagot tanítják, hanem a gyerekeket.)
Az légy, aki vagy!
A rendezvényen előadó Vekerdy Tamás a differenciálást, a személyre szabott oktatást úgy írta le, hogy ilyenkor az „Az légy, aki vagy!”-elv szerint dolgoznak a pedagógusok, szemben a „Legyél olyan, amilyenné én akarlak tenni!”-elvvel.
A pszichológus szerint minden példa azt mutatja, hogy hosszú távon csak az individualista, demokratikus társadalmak működnek jól. Az autoriter, diktatórikus társadalmak idei-óráig érhettek el sikereket, de eddig mindig megbuktak. Egy jól működő társadalomhoz pedig jól működő iskola kell, ahol a gyerekek egyéni képességeiből, tudásszintjéből, motivációjából indulnak ki, és ehhez alkalmazkodnak, és nem a tantervekhez, tankönyvekhez. Ehhez pedig elengedhetetlen pedagógiai eszköz a differenciálás.
Emlékeztetett, hogy Stephen Hawking nagyon sokáig nem tanult meg olvasni, Picasso pedig se olvasni, írni, se számolni nem tudott, amikor a kortársai már vígan megtanulták ezeket. „Most akkor Hawking és Picasso fogyatékos volt?” Természetesen nem, csak később értek, mint a társaik.
Vekerdy végül Mérei Ferencet idézte: „Ahol untatnak, onnan menekülj!”. Az ember, a világ ugyanis nem unalmas, s ha valakinek unalmas egy olyan foglalkozás, ahol a világról és az emberről beszélnek, akkor vagy unalmasan mondják, vagy ő nem érett ahhoz, hogy az adott szinten megértse a tanárt – magyarázta kijelentését Mérei.
És ide tartozik az a már tudományosan igazolt tétel is, amire, mint láttuk Lénárd Sándor is utalt: öröm nélkül nincs hatékony tanulás.
Vekerdy Tamás szerint mindezeket mára tudnia kellene a pedagógiának, ám a mai iskolát elnézve, nagyon sok helyen nem vesznek erről tudomást.
(Interjúnk Vekerdy Tamással itt.)
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
