Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Értesülések szerint a 34 éves, kétgyerekes férfi holttestére kedd reggel találtak rá.
Váratlanul meghalt az X-Faktor 4. évadának énekese, Szabó Milán – írja a Blikk. A 34 éves férfire holtan találtak rá kedden reggel, és bár a rendőrség az idegenkezűséget kizárta, nyomozás indult az ügyben. A lapnak Szabó felesége azt nyilatkozta, hogy a férfi a betegeskedő édesanyjához indult el az otthonukból azzal, hogy majd nemsokára visszatér, de nem jött haza többé.
Szabó Milánnal a tévénézők annak idején az X-Faktorban találkozhattak először, igaz, a férfi az élő showműsorba már nem, csak az előválogatókba jutott be.
A lap azt írja, hogy Szabót 2013-ban húgyhólyagdaganattal operálták, majd kigyógyult a betegségéből, később feleségével családot alapított. Az x-faktoros szereplése után sokat hívták énekelni Tokaj környékén, és Szlovákiában is volt fellépése. Öt évig aktívan énekelt, aztán fizikai munkát kellett vállalnia, hogy eltartsa a családját. Özvegye azt mondta róla, hogy gyerekkorától kezdve imádott énekelni, dolgozott színházban is.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.