Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Az orosz kormány a magánnyugdíjalapok megritkítására készül, és elveszi az ott kezelt megtakarításokat – írta szerdai számában a Vedomosztyi című orosz napilap.
A kormányzati elképzelés szerint 2014-ben megkezdik a magánnyugdíjalapok pénzügyi helyzetének vizsgálatát, és a központi bank szűrőjén csak a legerősebbek juthatnak át. Az alapok csak ezt követően léphetnek be a tervezett nyugdíjbiztosítási rendszerbe és működhetnek együtt a kötelező nyugdíjtakarékossági rendszerrel.
Az orosz kormány emellett úgy döntött, hogy az idén azok a munkáltatói befizetések, amelyek az Állami Nyugdíjalap megtakarítási részébe kerülnek és amelyeket annak a jövő év elején át kellett volna utalnia a magánnyugdíjalapok részére, megmaradnak az állami szervezetnél. Az Állami Nyugdíjalap ezeket befekteti, majd visszafizeti azoknak a magánpénztáraknak, amelyek helyzete megfelelőnek bizonyul majd a pénzügyi vizsgálat során.
Oroszországban a munkáltatók évi 568 ezer rubelig (3,9 millió forint) az alkalmazottak fizetésének 22 százalékát kötelesek havonta befizetni az Állami Nyugdíjalapba. Az efeletti részből 10 százalékot.
Anton Sziluanov pénzügyminiszter a magánnyugdíjalapokkal kapcsolatos intézkedést azzal indokolta, hogy a kormányt nyugtalanítja a megtakarítási piacon kialakult helyzet. "Annak érdekében döntöttünk ennek a területnek az átfésüléséről, hogy az állampolgárok bízzanak a magánnyugdíjalapokban. 2014 végéig meg kell gyógyítani a piacot" – hangoztatta Sziluanov, aki azt ígérte, hogy a bankbetétek garanciájához hasonló rendszert vezetnek be a nyugdíjra szánt megtakarítások esetében is.
Az elképzelés szerint azoknak a magánnyugdíjalapoknak, amelyek nem felelnek majd meg a vizsgálaton, vissza kell téríteniük az Állami Nyugdíjalapnak az utóbbi években onnan beérkezett megtakarításokat.
A lenta.ru orosz internetes hír- és elemző oldal úgy véli, hogy a kormány a nyugdíjalapi manőverrel a költségvetést akarja feltölteni és infrastrukturális beruházásokra is von el pénzeket a jövő évtől előirányzott takarékossági program keretében.
A Vedomosztyi adatai szerint az 1967 előtt született 50 millió orosz állampolgár közül 25 millió vitte át a megtakarítását a magánnyugdíjalapokba.
Vlagyimir Putyin elnök a VTB bank szervezésében Moszkvában zajló, Oroszország hív című befektetői fórumon visszautasította, hogy a kormány a nyugdíjmegtakarítások elkobzását tervezné. Azt mondta, hogy ez sohasem történik meg, de az államnak biztosítania kell a magánalapokba befizetett megtakarítások megőrzését és azok hatékony felhasználását.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja.