Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Közleményben reagál a Magyar Nemzeti Bank Király Júlia elmúlt hetekben megfogalmazott kritikáira, és határozottan visszautasítja azokat. A jegybank volt alelnöke Matolcsy hitelprogramjáról azt mondta, az isteni kegyelem talán megmentheti.
Olyan korábbi vezető bírálja most az MNB monetáris politikáját, aki a jegybank volt irányítóival együtt 2012 őszéig mesterségesen magasan tartotta a jegybanki alapkamatot, ezzel több százmilliárd forintnyi kárt okozva az országnak. E súlyos szakmai hibát tetézi, hogy az MNB vezetésében épp Király Júlia volt az, aki még a 7 százalékos mértékről is növelni szerette volna az alapkamatot 2012 áprilisában – írja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön kiadott közleményében.
Ezzel szemben az új jegybanki vezetés idején a Monetáris Tanács fokozatosan, a globális befektetői környezet alakulását és az ország kockázati megítélését folyamatosan figyelve, 3,2 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot. Mára bebizonyosodott, hogy a pénzpiacok elfogadták az alacsonyabb kamatszintet, a kisebb alapkamat nyomán pedig olcsóbbá váltak a vállalati és lakossági hitelek, s mérséklődtek az államadósság törlesztésének kamatai – fogalmaz az MNB.
A jegybank állítása szerint „Király Júlia és az MNB korábbi irányítói – jelentősen megterhelve a költségvetést – 203 milliárd forintos idei veszteséget terveztek a jegybank számára azzal a szándékkal, hogy hazánk ellen ne szűnhessen meg a túlzottdeficit-eljárás. Ha valóban ekkora vesztességgel zárná az idei évet az MNB, akkor az Európai Unió Magyarországot nem vette volna ki a túlzottdeficit-eljárás alól. Ez beláthatatlan következményekkel járt volna hazánk külső gazdasági függését, sérülékenységét tekintve.”
Ezzel szemben a közlemény azt állítja, az új jegybanki vezetés – rögzített céljainak veszélyeztetése nélkül – kilenc hónap alatt elérte, hogy idén az MNB eredménye nulla körül alakul, így a költségvetés mentesül a terhek alól – írja az MNB, és kitér arra is, hogy értetlenül áll Király Júliának, mint a K&H Bank Zrt.-t tulajdonló KBC igazgatósági tagjának a Növekedési Hitelprogramra vonatkozó kijelentései előtt. Király Júlia kockázatosnak és aggályosnak értékeli a hitelprogramot, ami az MNB szerint szöges ellentétben áll a K&H Bank vezetőinek eddigi nyilatkozataival. A jegybank ezért felkéri a K&H Bankot, hogy tegye világossá álláspontját a Növekedési Hitelprogramról.
„Elfogadhatatlan, hogy Király Júlia időről időre – például leköszönő jegybanki alelnökként – a hazai és a nemzetközi befektetői közvélemény előtt megalapozatlan kritikát fogalmaz meg a MNB tevékenységéről. Teszi ezt olyan pénzügyesként, aki 2008-ban úgy vélekedett, csak a válság oldalszele érinti hazánkat, s aki olyan szűk rétegnek nevezte a devizahiteleseket, akiket nem szabad megmenteni. A pénzpiacok valós értékítéletét jelzi, hogy 2013 áprilisában, Király Júlia leköszönésének napján a forint árfolyama az euróval szemben erősödött” – fogalmaz a közlemény.
Az isteni kegyelem talán megmenti az MNB programját
Király Júlia a Simor András vezette jegybank alelnöke volt 2007-től 2013-ig, idén áprilisban, az új jegybanki vezetés miatt mondott le, három hónappal mandátuma lejárta előtt. Legutóbb a Magyar Narancs csütörtökön megjelent számában megjelent interjúban bírálta keményen a Matolcsy György vezette jegybankot. Azt állította, a kockázatokkal mit sem törődő mentalitás a legijesztőbb, és úgy fogalmazott ebből borzasztóan nagy tragédia lehet, de „az isteni kegyelem a növekedési hitelprogramot is megmentheti”.
Az interjúban azt is mondta, a program pusztán azon alapul, hogy mivel azt akarják, hogy sikerüljön, így is lesz. Figyelmeztetett, hogy a jegybanki hitelprogramnak költsége van. Az MNB ugyanis nulla százalékon adja a hitelt, miközben a forrásköltsége legalább 3,2 százalék (ez az alapkamat szintje jelenleg, ezt az éves kamatot fizeti a bankoknak az MNB-nél tartott kéthetes kötvények után). Azt, hogy ezt a végén mennyivel kell megszorozni, 700 vagy 2000 milliárddal, attól függ, mennyi ingyen hitelt helyez ki a jegybank (a terv 2000 milliárd forint kihelyezése).
Ez a költség a jegybanknál 10-15 éven keresztül jelentkezik majd, és mivel az MNB veszteségét a költségvetésnek kell megtérítenie, ez komoly költségvetési tétellé nőhet. Király Júlia szerint a kérdés az, hogy a kihelyezett hitelből keletkezik-e annyi többletjövedelem, amiből az államháztartási költséget vissza lehet fizetni. Jelen pillanatban „a magyar gazdaság valójában lefelé megy. És valóban, ezért is nehéz elhinni, hogy hirtelen megjelenik az a sok száz kisvállalkozó, aki jól hasznosítja majd a kihelyezett olcsó állami hitelt” – fogalmazott. Mindemellett azonban megjegyezte azt is, ha a kiszámíthatóság hosszú távú tapasztalat lesz, akkor visszatér az ország iránti bizalom. Ebben akár a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramjának is szerepe lehet, és az olcsó hitelek akár bővítő beruházásokként is hasznosulhatnak.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.