Magas rangú NAV-ost vesztegethetett meg a nagypályás áfacsaló

A Figyelő értesülése szerint a 2,5 milliárdos áfacsalási ügy gyanúsítottja most a Karib-tengeren sütteti a hasát. F. Attilát első fokon emberölési kísérletért is elítélték, de még nem kezdte meg büntetését.

  • hvg.hu hvg.hu
Magas rangú NAV-ost vesztegethetett meg a nagypályás áfacsaló

A NAV egyik magas rangú tisztjét is megvesztegette egy milliárdos áfacsalási ügy gyanúsítottja, aki most a Karib-tengeren sütteti a hasát – írta a Figyelő csütörtöki száma. T. Zoltán alezredest már elfogták. A lap úgy tudja, nyomozati ügyekről adott ki információkat F. Attilának és társának, R. Barnabásnak, amiért busás jutalmat várt el.

F. Attila két és fél milliárd forinttal rövidítette meg a költségvetést. Megbízható forrásból származó információkra hivatkozva a Figyelő azt írja: a gyanúsított egy általa (is) kreált cégcsoport eszmei irányítójaként tonnaszám szerzett be cukrot és étolajat Szlovákiából. A magyar üzletek – többnyire hipermarketek – polcain azután kötöttek ki ezek a termékek, hogy több cégen is átfuttatták őket – hamis számlákkal nem kevesebb mint két és fél milliárd forintnyi áfát kicsalva.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói nyáron csaptak le a társaságra Komárom- Esztergom megyében. A nagyszabású akcióban egyszerre jelentek meg több helyszínen, a kamu cégek strómanként működő ügyvezetőit lekapcsolva és utóbb vallomásra bírva. Csak a főkolompost, F. Attilát nem sikerült előállítani. Most már egyre több jel vall arra, hogy fülest kaphatott.

F. Attila bűnlajstroma egyébként kivételesen gazdag. Emberölési kísérlete miatt első fokon 3 év 6 hónap börtönre ítélte a bíróság, de sokak nem kis meglepetésére nem helyezték előzetes letartóztatásba. A másodfokú tárgyalás 2014 tavaszán veszi kezdetét.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.