szerző:
hvg.hu

A havi bruttó átlagkereset 310 800 forint volt januárban.

Tovább nőttek a bérek, januárban 310 800 forint volt a havi bruttó átlagkereset – adta ki a KSH. Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 206 700 forint volt. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 215 200 forintra becsülhető.

A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 13,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással – írta a statisztikai hivatal.

A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb (570 000 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (203 100 forint). A legrosszabbul még mindig a közmunkások járnak, nekik bruttó 82 300 forint jut havonta, ami annyit jelent, hogy átlagosan 54 700 forintot vihetnek haza.

Mivel az infláció ugyanebben az időszakban 2,1 százalékos volt, a reálkereset 11,5 százalékkal emelkedett.

Azt, hogy miként számolja ki a KSH a kereseti adatokat, és miért érezhetik sokan jóval alacsonyabbnak a valódi átlagkeresetet annál, mint amit a statisztikai hivatal kiad, már részletesen bemutattuk. Nem veszik figyelembe például az 5 fősnél kisebb cégeket, ahol általában alacsonyabbak a fizetések, és arról sem adnak ki részletes adatokat, hogy milyen a fizetések eloszlása, mennyit keres a legtöbb magyar.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!