Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A képviselő szeretné, ha már az idén lépnének a tagországok a jelentése elfogadása után.
Judith Sargentin elégedett a szavazás eredményével – a zöldpárti képviselő szerint a 69 százalékos többség elegendő támogatás a számára a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló jelentéséhez. A holland zöldpárti képviselő abban is biztos, hogy a kormány ennek hatására nem változtat az álláspontján: „ha így gondolkozna, ezt eddig is megtehette volna” - emelte ki a szavazás után az Európai Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján.
Elutasította a magyar kormánynak azt a vádját, hogy nem vizsgálódott kellő alapossággal. Megemlítette, hogy ő maga szeretett volna hivatalos küldöttséget küldeni az országba, ám ezt saját bizottsága, a LIBE néppárti többsége – a Fidesz szavazataival is – elvetette. Azt is tagadta, hogy a magyar nép ellen szólna a jelentést, szerinte az a többi 27 országnak szól, akik a Tanácsban dönthetnek egy esetleges eljárásról. Erre egyébként nincs semmilyen határidő, ám reméli, hogy a jelenlegi féléves EU-elnökséget adó Ausztria nem fog késlekedni. Szerinte ez azért is fontos lenne, mivel Sebastian Kurz osztrák kancellár hétfőn maga is jelezte, hogy pártjával, az ÖVP-vel támogatja a jelentést.
Azt is hozzátette, nem szeretné, hogy a 7. cikk szerinti eljárás EU-forrásokat elvonásával járojn.
Sargentini visszavágott az Echo TV tudósítójának faék egyszerűségű kérdésére is, amelyben annyit vetett fel: „magának mi a baja Magyarországgal?” A politikus sorolta, milyen értékeket tart nagyra az országban, és kijelentette: nem az országgal van baja, hanem a kormányával, amely jogokat vesz el polgáraitól. „Ezt a kérdést szerintem saját magának kellene feltennie” - vágott vissza a riporternek.
A Sargentini-jelentés szavazásáról és következményeiről szóló élő közvetítésünket itt éri el.
A Sargentini-jelentés körül kirobbant botrányról itt olvashatnak további részleteket.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.