José Raúl Mulino szerint a nemzete méltóságát sérti, hogy az amerikai elnök arról beszélt, hogy az Egyesült Államok visszaszerzi a Panama-csatornát.
HVG
Panama elnöke szerint Donald Trump hazudott, amikor az amerikai kongresszusban megtartott beszédében azt mondta: „A kormányom vissza fogja szerezni a Panama-csatornát, és ezt már el is kezdtük”.
José Raúl Mulino az X közösségi platformon közzétett bejegyzésében azt írta: Panama és az összes panamai nevében visszautasítja a kijelentést, amely sértő az igazságra és nemzete méltóságára.
A The Guardian emlékeztet, hogy nem sokkal Trump beszéde előtt a hongkongi CK Hutchinson konglomerátum – Washington növekvő nyomására – beleegyezett abba, hogy a Panama-csatorna két végén található kikötőit eladja egy amerikai vezetésű konzorciumnak. A CK Hutchinson szerint ennek nincs köze Trump törekvéséhez a Panama-csatorna „visszaszerzésére”, de Panamában ezt kevesen hiszik el – írják.
Az eddigi tulajdonos CK Hutchinsont az amerikai politikusok, köztük Donald Trump elnök rendszeresen azzal vádolták, hogy a kínai kormány befolyása alatt áll.
Trump korábban azt sem zárta ki, hogy az Egyesült Államok katonai erővel szerzi vissza az ellenőrzést a Panama-csatorna felett, amit állítása szerint most Kína irányít. Erre reagálva a csatornát felügyelő hatóság helyettes vezetője, Ilya Espino de Marotta közölte: a csatornát 100 százalékban panamaiak irányítják, nincs kínai vezetése. A csatornát 1999 óta irányító hatóság autonóm intézmény, amelynek vezetését Panama elnöke és az ország nemzetgyűlése nevezi ki.
Eddig 3,3 milliárd forintnyi európai uniós támogatást kellett visszafizetni, mert a magyar kormányzati szervek szabálytalanul szereztek be Microsoft-licenceket – tudta meg a HVG. Az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség is nyomoz, a hatóságok viszont hat év alatt nem jutottak el még a gyanúsításig sem.