Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Megduplázzák a Pető Intézetnek a köznevelési szerződés alapján járó 105 millió forintos kiegészítő támogatást – jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten újságíróknak, miután az intézet rektorával tárgyalt. Balog Zoltán visszautasította a hisztériakeltést, és azt kérte az ellenzéki politikusoktól, ne akarjanak "beteg gyermekek hátán bemászni a parlamentbe".
A juttatást egy évre biztosítják kísérleti jelleggel és a köznevelési szerződésben rögzítik majd – mondta Balog Zoltán.
Hozzátette, ajánlottak egyéb többlettámogatást is, amely a likviditási gondokat tudja majd kezelni, erről és a távlati tervekről, a fenntartói költségekről munkacsoport tárgyal majd. Ezt Maruzsa Zoltán felsőoktatási helyettes államtitkár vezeti – mondta a miniszter. Azt mondta, úgy látják, a menedzsment környékén is vannak gondok, van mit rendbe tenni a fenntartó és az intézmény viszonyában.
Balog Zoltán kitért arra is, hogy az állami köznevelési intézményrendszer részévé váltak az alkalmazott konduktorok, és "189 álláshelyet létesítenek, amit pedagógiai végzettségű konduktorok fognak betölteni". Emellett az itt tanító pedagógusok bére az életpályamodell alapján átlagosan 34 százalékkal nő, ami pluszként jelentkezik a költségvetésében – tette hozzá.
A miniszter azt mondta, a Pető intézet és az általa alkalmazott módszer hungarikum, magyar sikertörténet. Most talán nem ragyog olyan fényesen, mint néhány éve vagy évtizede, de a tárca minden segítséget megad, hogy ez ismét így legyen – tette hozzá.
Balog Zoltán úgy fogalmazott, visszautasítják azt a hisztériakeltést, amely az intézet körül kialakult. Azt kérte az ellenzéki politikusoktól, ne akarjanak "beteg gyermekek hátán bemászni a parlamentbe", és ne rongálják az intézet hírét, az ott dolgozók hozzáállását.
Közölte, fontosabb a Pető intézet és a módszer, mint hogy választási kampány részévé tegyék. Ha ebben sikerül megegyezni, az nagyobb segítség, mintha módosító javaslatokat nyújtanak be úgy, hogy a hasukra ütnek és beírnak egy összeget – fűzte hozzá.
Schaffhauser Franz rektor azt mondta, hogy a tervezett megállapodás és a stratégiai tervezésben való együttműködés hosszú távra megoldja a helyzetet. A Pető-módszernek, főiskolának és képzésnek nemcsak múltja volt, "hanem szárnyaló jövője lesz" – közölte.
Hozzátette, a valóban akut pénzügyi problémák kezelésére kielégítő, konkrétan segítő megállapodás körvonalazódott. A rektor kitért arra, bízik abban, hogy ezt a megállapodást továbbiak követik majd, és az intézet pénzügyi helyzetét a legközelebbi jövőben sikerül stabilizálni.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.