A jövőben nem lehet majd állami kórházban magán-egészségügyi szolgáltatást nyújtani – jelentette be Zombor Gábor az egészségügyért felelős államtitkár múlt héten. A kormány döntése szerint teljesen el kell különíteni az állami és magánszolgáltatói tevékenységet az egészségügyben, és a jövőben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) magánellátást nem finanszíroz. A társadalombiztosítás alapelve az ígéretek szerint nem változik, vagyis a tb-rendszerben nyújtott szolgáltatásokért az arra jogosultaknak továbbra sem kell fizetni.

Zombor továbbá ígért még kórházkonszolidációt, rövidebb várólistát, népegészségügyi szemléletet és megerősített alapellátást. Elhangzott mindez szerdán, majd csütörtökön megjelent a 2015-ös költségvetési tervezet, amely szerint jövőre 0,6 százalékkal jut kevesebb pénz az egészségügyre, mint idén. Bár a rendszeren belül kórházaknak és háziorvosi szolgálatoknak több pénz jut, de jelentősen kevesebb pénzből gazdálkodhatnak majd a járóbeteg-ellátásban.

Ez alapján jóhiszeműen azt feltételezhetjük, hogy kicsit rosszabb lesz, mint idén, de ha pesszimistábbak vagyunk, akkor a számok, összefésülve az egészségügyi államtitkár által elmondottakkal, komoly szűkítést jelentenek.

De próbáljuk megfejteni, mit mondott az államtitkár.

„A jövőben nem lehet majd állami kórházban magán-egészségügyi szolgáltatást nyújtani.”

Az államtitkár bejelentései között ez a legnehezebben értelmezhető rész, ugyanis jelentheti a totális államosítást – ideértve egyebek között a háziorvosi szolgáltatókat, a szakrendelők laborjait, a teljes művesekezelést vagy a képalkotó diagnosztikát – de azt is, hogy a jövőben a kórházak semmilyen magánszolgáltatást nem nyújthatnak, ami eddig pluszforrásokat jelentett az intézményeknek.

Ez utóbbi verzióban nem csak az az érdekes, hogy ezzel gyakorlatilag kimondják az eddig sikerként elkönyvelt, az állami és a magánszolgáltató közötti együttműködés alacsony transzparenciája miatt azonban részben kritizált Uzsoki-modell halálát, hanem olyan szolgáltatások is megszűnhetnek, melyek már évtizedek óta töretlenül működnek: így a feláras VIP- vagy egyágyas szobák.

VIP osztály az Uzsoki Utcai Kórházban

Stiller Ákos

Sokak szerint az Uzsoki-modellt nem megszüntetni, hanem szabályozni kellene. Tisztázni, hogy közpénzből építhet-e állami kórház magánszolgáltatói egységet, valamint ellenőrizni, hogy egy intézmény ne játszhasson a saját kapacitásai felhasználásával úgy, hogy a betegeket a fizetős ellátás felé tereli. (Vagyis, hogy ne növelhesse ellenőrzés nélkül a fizetős keretszámot a nem fizetős rovására.)

Bárhogy is lesz, amennyiben az állam nem kíván jelentős összeget betolni az egészségügybe, akkor a folyamatosan adósságot halmozó kórházaknak meg kell találniuk azokat a legális lehetőségeket, amelyekből saját bevételt nyerhetnek. (Az egészségügy és a kórházak helyzetéről itt olvashatnak.)

Ha az államtitkár bejelentését szó szerint értelmezzük, miszerint az Országos Egészségügyi Pénztár (OEP) a jövőben nem fog magánellátást finanszírozni, akkor az a szektor teljes visszaállamosítását jelenti. Az értelmezést nehezíti, hogy az OEP hivatalosan eddig sem finanszírozott magánellátást, csak magánszolgáltató által, szerződéses keretek között nyújtott állami ellátást. Az, hogy visszaállamosításról van szó, azért is nehezen hihető, mert a háziorvosok döntő többsége magánszolgáltató, a háziorvosi ügyeletek szintén. De magánkézben van a művesekezelés, a képalkotó diagnosztika és a laborok jelentős része.

Ezen szolgáltatók ugyanolyan finanszírozásban részesülnek, mint az állami intézmények, vagyis az állam meghatározza a kifizethető ellátások számát, az ezen felüli kapacitásokkal pedig szabadon rendelkezhet a szolgáltató. (Egyébként a képalkotó diagnosztika és a laborok privatizálása éppen az első Orbán-kormány idején történt, amikor egy jogszabállyal lehetővé tették, hogy az intézmények osztályait külön is magánosíthassák, így a jól finanszírozott és technikaigényes – vagyis a piacon is jól értékesíthető – szakterületek magánkézbe kerültek – a szerk.)

Zombor eddigi kommunikációja egyébként épp a magán- és állami intézmények viszonyának rendezéséről szólt, és a bejelentés is egy olyan konferencián hangzott el, melynek témája szintén a közös magán és állami szerepvállalás jótékony hatásáról szólt volna.

„Magánegészségügynek van helye, de csak teljesen elkülönülten.”

Az elmúlt 25 évben a magyar egészségügyi rendszerbe teljesen beépült a magánszektor, ennek a szétszedése, teljes megszüntetése, további kapacitás- és minőségveszteség nélkül, súlyos milliárdokba kerülhet, amire láthatóan nincs fedezet a 2015-ös költségvetésben.

A másik probléma a szakértők szerint az, hogy a magyar piac el tud-e tartani egy komplett magán-egészségügyi rendszert. Az eddigi egyetlen ilyen komplex intézmény – Telki Magánkórház – tavaly zárt be. A magánegészségügy jelentős része túl drága a magyaroknak, éppen ezért a legtöbb magánintézmény csak szűkített ellátási kört biztosít, főleg olyanokat, amit még értékesíteni és finanszírozni is tud.

Jó példa erre, hogy a magánkórházakban általában nincs intenzív ellátás, ezt valamelyik állami kórház biztosítja, ha szükség van rá, hiszen egy intenzív ágy és a szükséges személyzet fenntartása már túl nagy költségeket jelent. A magánszektor főleg az olyan megfizethető szolgáltatásai miatt népszerű, mint a szakorvosi rendelés, az egynapos sebészet, amelynek költségei nem többek annál az összegnél, amit a beteg a paraszolvenciára szánna. Ugyanakkor  az egynapos ellátásban, a diagnosztikában és a szakorvosi ellátásban – vagyis elsősorban a járóbeteg-ellátásban – drasztikusan bővül a magánszolgáltatók forgalma.

"Egy igen komoly finanszírozási és strukturális megújítás várható a rendszerben, amely nem jár kórházbezárásokkal és az ellátások szűkítésével."

Az államtitkár szerint az állam továbbra is szeretné fenntartani az ellátórendszert, de úgy, hogy a jelenleg meglévő kapacitások a legoptimálisabban hasznosuljanak – ebben a kijelentésben sincs sok új, hiszen az eddigi kormányzatok célja is ez volt. Az más kérdés, hogy az egészségügy egyik alapvető problémája, hogy a struktúra nem igazodik a finanszírozáshoz. A finanszírozási megújítás jó esetben jelenthetné azt is, hogy az ellátás kifizetése mellett külön forrást kapnak az intézmények az infrastruktúra fenntartására, korszerűsítésére, eszközamortizációra, a géppark fenntartására vagy megújítására. (Hivatalosan most is így történik, hiszen ez utóbbi költségeket a fenntartónak kellene állnia, de korábban erre az önkormányzatoknak, most pedig az államnak nincs forrása.) Az infrastruktúra fenntartásának folyó költsége alapból 30-40 milliárd forint pluszt jelentene csak a kórházak esetében.

A strukturális megújítás viszont valószínűleg nem történhetne ágyszámcsökkentés nélkül. Jelenleg akár 8000 ágy is felesleges lehet a rendszerben – ennek egyik oka épp az orvostechnológiai fejlődés, amelynek köszönhetően az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent egyes ellátások ápolási napjainak száma. Mindez jelentheti például az egynapos és ambuláns ellátások preferálását, amiben jelentős elmaradásunk van az európai átlaghoz.

Ugyanakkor ez önmagában nem lehet megoldás, és az elején nem jelent feltétlenül költségmegtakarítást, hiszen ezen ellátások eszköz-, így pedig beruházásigényesek.

Még ha megadjuk magunkat Zombor szavainak, miszerint teljesen átalakul a jelenlegi finanszírozási rendszer, kikerülhetetlen, hogy az államnak több pénzt kell beletolnia, miután az egészségügyre fordított kiadások lassan egy évtizede nem nőnek reálértéken. Részben ennek is köszönhetőek a jelenlegi katasztrofális állapotok.

„Az idén még több mint egymilliárd forintot fordít a kormány az egészségügyi várólisták további csökkentésére.”

„Kell, hogy megtörténjen a kórházak konszolidációja, az ehhez szükséges forrásokról is megállapodás született a kormányülésen.”

Bár az államtitkár elismerte, hogy a tervezhető műtétek esetében mindig lesz várólista – ez amúgy tőlünk nyugatabbra, a jobb ellátórendszereknél is létezik – vagyis az egymilliárd csak a listák rövidítésre szolgálna, de ez így is nagyon kevésnek tűnik, ugyanis egyes számítások szerint a teljes megszüntetésre mintegy 8 milliárd forint lenne szükséges, ahhoz, hogy a várólisták ne „szaladjanak” el rendszerszerűen, 4-5 milliárd forint többlet kellene.

Stiller Ákos

Bár az elmúlt időszakban csökkent a műtétekre várakozók száma, jelenleg is mintegy 40 ezer ember vár valamilyen beavatkozásra és ehhez még hozzá jönnek a diagnosztikai várólisták, melyek esetében jelenleg hónapokat is várhat a beteg egy ultrahang- vagy CT-vizsgálatra. Bár a kórházkonszolidációval kapcsolatban pontos összeg nem hangzott el, az biztos, hogy a kórházak adósságállománya nyáron megközelítette a 100 milliárd forintot. Ahhoz pedig, hogy a kórházak elkerüljék az adósságspirált, nem csak használható kontrollingrendszer, hanem éves szinten 90 milliárd plusz kellene.

Márpedig a csütörtökön beadott 2015-ös költségvetési tervezet szerint az egészségügyre kevesebb pénz jut – összesen 8 milliárd forinttal –, mint idén. Igaz ugyan, hogy a kórházak 55 milliárddal több pénzt kapnak, ugyanakkor a járóbeteg-ellátásra 36 milliárddal kevesebb jut.

„Megfelelő szervezéssel és betegirányítással a meglévő állami kézben lévő egészségügy stabilan működtethető és 2015. második felétől elindulhat az egészségügyi életpályamodell.”

„A kormány úgy döntött, hogy minden Magyarországon végzett orvostanhallgató részére biztosítja azt az ösztöndíjrendszert, amely a rezidensképzésben már megjelent. Célként jelölte meg azt is, hogy a végzett rezidensek számára egy szakorvosi minimálbért határozzanak meg.”

Az ehhez szükséges források szintén nem láthatóak a következő évi költségvetésében, márpedig a jelenlegi finanszírozási rendszer mellett ennek terhét nem lehet rátolni az intézményekre. A kórházak adósságállománya 30 milliárd forinttal akkor ugrott meg, amikor a kormány nem biztosított forrást az egészségügyi dolgozók béremelésre.

„Az egészségügy tervezett átalakítása népegészségügyi szemléletű lesz, az alapellátást megerősítik, fontos feladat azon megelőzési programok kiterjesztése és finanszírozása, amelyek a teljes lakosságra vetítve népbetegségnek számítanak.”

Mint azt Zombor Gábor kijelentéséből valószínűsíthető, a háziorvosokat különböző finanszírozási technikákkal kívánják érdekeltté tenni a népegészségügyi feladatok ellátására.  A háziorvosi praxisok jövőre 3 milliárd forinttal többet kapnak, kérdés, hogy ez az összeg elegendő lesz olyan feladatok ellátásra, amelyeket eddig is elvileg el kellett volna látniuk, és amelyek segítenének az életmódváltásban vagy a krónikus betegek „kísérésében”.

Az államtitkár szerint a népegészségügyi tevékenység megerősítését szolgálná, hogy a kórházakban úgynevezett szűrőpontokat alakítanak ki, hogy a lakosság minél szélesebb köre részt tudjon venni a különböző preventív vizsgálatokon. Ez megint nagyon szép gondolat: szintén minden kormány a zászlajára tűzte a népegészségügyi helyzet javítását, hogy aztán ez legyen az első tétel, amiből el lehet venni, ha megszorításokra kerül sor.

Ugyanakkor arról megint nincs szó, hogy mi történik a kiszűrt betegekkel. Hiszen a prevenció és minél több ember rendszeres szűrése rövid távon költséget generál. Részben a szűrések egy része is eszközigényes, ráadásul jelentősen megemelkedhet ezek után a betegek száma, akiknek folyamatos, akár élethosszig tartó ellátásra van szükségük. A prevenció pedig nem állhat meg az egészségügyi intézmények küszöbén, ebben a legfontosabb partnernek az oktatásnak kellene lennie. Erre a jövő évi költségvetésben jóval kevesebb jut.

Mindezek alapján az egészségügyi államtitkár kijelentései vagy nem vehetőek komolyan, vagy pedig nem beszél arról, hogy a forrásbővítés nélkül csak úgy lehet a rendszert fenntartani, ha bizonyos területeken szűkítésre kerül sor. Ez pusztán ágyszámcsökkentéssel nem oldható meg, szóba jöhet  még az „ingyenes” ellátások és az ellátotti kör szűkítése.