Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Fidesz közelmúltbeli vereségei mögött az állhat, hogy az emberek úgy érzik, a kormány mintha szembefordult volna velük – mondta a Heti Válasznak adott interjújában G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgatója. Szerinte a kiút az lehet, ha a Fidesz újra az emberek mellé áll.
A Fidesz-kudarcokban valószínűleg az játszik meghatározó szerepet, hogy az emberek úgy érzik, a kormány, amely korábban mellettük állt a nagyokkal és hatalmasokkal szemben, mintha szembefordult volna velük – mondta G. Fodor Gábor a Heti Válasznak.
"Olyan döntéseket hoz – netadó, útdíj, szabad vasárnap –, amelyek nem megkönnyítik, hanem bonyolítják az életüket" – tette hozzá a Századvég stratégiai igazgatója.
"Az az érzet kezdett el kialakulni, hogy a kormány beleszólást igényel az életükbe. És ezt az emberek nem fogadják el még a Fidesztől sem" – közölte.
G. Fodor Gábor szerint ha a Fidesz visszatalál arra az útra, hogy az emberek mellett álljon, a problémák nagy része elrendeződik. Azt mondta, a nagy győzelmek elkényelmesíthetik vagy megszédíthetik az embert, különösen a politikai élet szereplőit.
"A nagy mellényt, az arroganciát, a pökhendiséget pedig az emberek – joggal – nem szokták értékelni" – tette hozzá.
A kiutat illetően G. Fodor Gábor azt mondta, arra is szükség van, hogy megerősítsék az összetartozás-tudatot a jobboldalon. Szerinte ha úgy tetszik, észhez kell térniük, "nagy mellény helyett kijózanódást javaslok" – közölte.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.