szerző:
G. Tóth Ilda

A 16 éves korig tartó tankötelezettség egyik sokkoló hatása, hogy a szülők anyagi kényszerből kiíratják gyereküket az iskolából, amint lehet, és elviszik közmunkára. Tavaly ősszel már több mint 36 ezer 25 év alatti közfoglalkoztatott volt, tehát a korosztály túl nagy hányada tengődik így. Miközben a közfoglalkoztatás tényleg az egyetlen megoldás a szegények számára, a legnagyobb hasznot a kormánypártnak hozta - állítja Mártonfi György oktatási szakértő a HVG-nek adott interjúban.

HVG: Nemrég sokkolta a közvéleményt azzal a megállapításával, hogy a 16 éves tankötelezettségi kor betöltése után a szülők sorra íratják ki gyerekeiket a szakképzőből, és közmunkásnak adják. Eddig nem volt tudható, hogy ez a helyzet?

Mártonfi György: Magam sem hittem el, amikor először hallottam, hogy már 16 évesen lehet valaki közmunkás, nem csak 18 éves kora után. Azt vizsgáltuk egy kutatásban, hogy milyen hatással jár a tankötelezettség korhatárának leszállítása, és ott ütköztem bele az amúgy tömegjelenségnek számító korai kipergésnek ebbe a szempontjába. Több iskolában mondták, hogy bement a mama, és közölte: a fia betöltötte a 16. évét, ezért már nem kötelező iskolába járnia, és közmunkás lesz.

HVG: A tankötelezettség korhatárát három éve szállították le 18-ról 16 évre, viszont egy soha nyilvánosságra nem hozott 2015-ös kormányzati koncepció megpendítette a lehetőséget, hogy ismét feljebb emelhetik.

M.Gy.: Nyilván azért, mert 2010 és 2013 között megtízszereződött a 16 éves regisztrált álláskeresők száma. Ráadásul hosszabbá vált a szakképzési idő, és ebben az iskolatípusban a korábban 30 százalékosra becsültnél is nagyobb a lemorzsolódás. Valamelyest módosítottak is 2015 januárjától a korhatáron: korábban a 16. születésnap másnapjától nem volt már kötelező iskolába járni, ma az a szabály, hogy annak a tanévnek a végéig szól a tankötelezettség, amelyben a diák a 16. életévét betölti. Ez apró előrelépés. Előtte jellemző volt, hogy rögtön a születésnap után eltünedeztek a kölykök. Gyakran anyagi okokból kényszerülnek rá a rászoruló családok, hogy kivegyék a gyereket az iskolából.

Mártonfi György
©

HVG: De aki nem jár iskolába, annak a szülei elveszítik a családi pótlékot és egyéb juttatásokat.

M.Gy.: A szociálpedagógusok és az iskolák sem látják át pontosan az anyagi előnyöket-hátrányokat az egyes esetekben. A családi pótlék „aprópénz”, de például az árvasági segélyért a rászoruló családok gyerekeinek már egyértelműen muszáj bent maradniuk az iskolában. Annyi biztos, hogy ebben a körben nem a jövő befolyásolja a döntéseket, hanem a mindennapi megélhetés.

HVG: Annak sincs visszatartó ereje, hogy ha a tanköteles gyerekek igazolatlan mulasztása meghaladja az 50 órát, a szülőt kivonják a közmunkából?

M.Gy.: Emiatt valóban sokan legalább bejárnak az iskolába – ha nincs is teljesítmény mögötte. Két konkrét esetnél jelen voltam, amikor az igazolatlan hiányzások miatt megvonták a szülőtől a közmunkát. Mindkettő dráma volt. A romák körében elterjedt egy mondás, sokan ismerik: „nincs bírás a gyerekkel”. Gyakori, hogy már 12-13 évesen, de legkésőbb 16 évesen a szülő nem tud hatni a gyerekére. Valójában senki sem tudja, mi történik ezekkel a gyerekekkel, a gyermekvédelmi szolgálatok és az iskolák sem követik a sorsukat. Valószínűleg élik a világukat, vannak, akik otthon lebzselnek, mások feketén dolgoznak, a lányok közül pedig sokan elmennek Zürichbe vagy Amszterdamba, a prostitúció két bázisára. A fiúknál gyakori, hogy a csellengésből bűnözés lesz, meg persze vannak, akik el tudnak szegődni a környékbeli gyárakba, futószalag mellé. De a jövőjük mindenhol kilátástalan.

HVG: Azt szokták mondani a kormányzati illetékesek, jó, ha a gyerek azt látja, hogy az apja reggel dolgozni megy, még ha csak közmunkára is.

M.Gy.: Ez valóban pirinyó pozitív hatás. De a közfoglalkoztatás legnagyobb haszna politikai. Az az igazi csapda, hogy mindenki abban érdekelt, nehogy kimaradjon belőle – a polgármester például azért, hogy így szerezzen magának támogatókat. A közfoglalkoztatás rendszere széles rétegből csinált Fidesz-szavazót. Sajókazán vagy mondjuk Tiszabőn – ahol a népszámlálás szerint 60 százalékban cigány a lakosság – 2014-ben 90 százalék volt a Fidesz-szavazók aránya. Miközben a társadalom felső, szűk rétegében klientúraépítés folyik, alul iszonyú nagy tömeget nyomnak be a közfoglalkoztatásba, ahonnan nem nagyon van kiút, és mivel a napi szintű túlélést garantálják, ez így rendben is van az ottaniaknak. Akikkel beszéltem, örültek, hogy keresnek, mégiscsak 50 ezer forintról van szó, segélyből ennyi aligha jön össze. Annyira megalázó helyzetben élnek, hogy a közmunkára kényszerítés már részletkérdés! Pedig egy másik kutatásból az derült ki, hogy a közmunkásoknak munkanélküli-tudatuk van, tisztában vannak vele, hogy csak átmeneti a munkaviszonyuk. Amikor roma szakiskolás diákokat arról kérdeztem, mit dolgoznak a szüleik, szégyenkezve mondták, hogy közmunkások. Érzik, hogy stigma a közmunka.

HVG: A fenti tapasztalatok dacára a hivatalos adatok szerint csökken a korai iskolaelhagyók száma. Ez hogyan lehetséges?

M.Gy.: A definíció európailag egységes: azok tartoznak ide, akiknek a 18–24 éves korosztályban nincs legalább szakmunkásszintű végzettségük vagy érettségijük, és képzésben sincsenek. Sajnos úgy sikerült az egységes európai kérdőívet megalkotni, hogy ha bármilyen képzésben részt vesz a megkérdezett, már nem számít korai iskolaelhagyónak. A mutató Magyarországon 2010-ig stagnált, majd 2013-ig lassan romlott. Magam sem értettem, mitől lett jobb a 2014-es adat, hiszen semmi sem utalt arra, hogy többen szereznének középfokú végzettséget. Hát éppen a közmunka lehet az oka, ahhoz ugyanis sokszor kapcsolódik valamiféle képzés, és ha az csak rész-szakképesítéshez vezet is, ami tipikus, az illető már akkor sem számít korai iskolaelhagyónak. Vagyis ez akaratlanul is kozmetikázza a mutatót. Ennek kapcsán érdemes megnézni a Belügyminisztérium statisztikáját: szeptemberben már több mint 36 ezer 25 év alatti közmunkás volt. Egy évjáratra körülbelül 4 ezren jutnak, azaz az adott korosztály három százaléka egyidejűleg közmunkás. Ez elképesztően sok!

©

HVG: Milyenek az esélyeik arra, hogy később valamilyen módon megszerezzék azt a tudást, amit addig nem?

M.Gy.: Alapigazság, hogy minél korábban fektetünk be a tanulásba, annál jobb a megtérülési ráta. Ráadásul a helyzet szofisztikált: ha nagyon kis korban beruházunk bizonyos összeget a középosztály fiataljaiba és a nagyon hátrányos helyzetűekébe, akkor az utóbbi összeg sokkal jobban megtérül. Másrészt bármiféle integráció egyre drágább az életkor előrehaladtával. Ahányan a Híd-programban részt vesznek, annyival is kevesebb roma gyermek tanul együtt a többiekkel, aminek sokan örülnek. Elképesztőek a különbségek: egy szakiskolában történt, a Híd-II csoportban, hogy a 16 éves kölyköknek az volt a feladatuk, keressék meg a mérőszalagon a 19-es számot. Nem találták meg. A szakoktató aztán elmondta, hogy felismerik a számot, le is tudják írni, de fogalmuk sincs, hol a helye a többi szám között. Sajnos sok iskolában a mai napig működik az a modell, hogy a rossz tanulókat a hátsó padba ültetik, és megígértetik velük, hogy nem zavarják az órát, cserébe megkapják a kettest. Mindenki örül: a gyerek, hogy nem piszkálják, a szülő, hogy nincs gond a gyerekkel, és a tanár is, hogy zavartalanul megtarthatja az órákat.

HVG: Nem lesz ennek tragikus következménye?

M.Gy.: Már van. A kilencvenes évek elején a gyerekek 50 százaléka a családok legszegényebb 20 százalékában született. Érdemi esélyjavítás azóta sem történt, tehát a nagyon alacsony szocioökonómiai státusú családok bővített újratermelése folyik. Interjúztam egy cigány asszonnyal, aki csak négy általános iskolai osztályt járt ki, de mind a hét gyerekénél naponta az asztalra csapott, hogy igenis tanuljanak, így a hétből ötnek meglett a szakmunkás-bizonyítványa, sőt egyikük azóta Audival ingázik Németországba. De ő a gyerekét tudatosan nevelő kisebbséghez tartozik. Az, hogy van egy-egy program, amikor képezgetik a felnőtteket valamilyen szakmára vagy az alapkompetenciákra, olyan, mint halottnak a beöntés. A szakképzésbe mindeközben nehezebb bekerülni a Híd-program miatt, kevesebben végeznek ott, nehezebb onnan továbbmenni, és rosszabb a minősége, mint volt, miután a közismereti tantárgyak aránya az egyharmadára csökkent, és a teljes képzési idő is rövidebb lett. Közben duzzasztják a Híd-programot: tavaly csak 87, a mostani tanévben már 120 iskola indíthatta.

HVG: Milyen munkalehetőségeik vannak a hátrányos környékeken élő fiataloknak a közmunkán túl?

M.Gy.: Sokan időnként elmennek Németországba dolgozni, romák körében gyakori, hogy az év bizonyos részében „nádaznak”, mások az építőiparban vállalnak munkát, jellemzően szürkén. Valójában egyáltalán nem lehet átlátni, hogy ez a réteg miből él, de az biztos, hogy sok lábon áll, és a közmunkabér jelentős tétel számukra, több az egyéb segélyeknél. Ráadásul jól kalkulálható, és sokat nem is kell érte tenni.

Mártonfi György - névjegy

A most 62 éves szakértő 1981-ben került az akkor alapított Oktatáskutató Intézetbe, ahol A gazdaság és az oktatás kölcsönhatása című, több évig tartó kutatási programba kapcsolódott be. Munkáinak nagy része azóta is e két alrendszer kapcsolatáról, illetve kiemelten a szakképzésről szól. Több alkalommal értékelte a szakképzés európai uniós támogatási – korábban Leonardo néven közismertté vált – programjának magyarországi megvalósulását. 2009 óta több munkában elemezte a korai iskolaelhagyásokat, főleg a szakképzésben tapasztalható, társadalmi gyökerű problémákra visszavezethető nagymértékű lemorzsolódást. Az utóbbi két évben a Roma Education Fund megbízásából a 16 évre csökkentett tankötelezettség és más, 2010 utáni jogszabályi változások hatását vizsgálta az iskolai kimaradásokra, kiemelten a roma fiatalok körében.

Cikk megosztása
Címkék