Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az egyik azt mondja: Soros. A másik azt mondja: Putyin.

A magyarországi politikai gondolkodás egyre mélyebbre hanyatlik. A hősleg védett parlamentarizmus ma így fest az országházi párbeszédekben ellenzéki képviselők és a miniszterelnök között:

Ell. képv.: „Miniszterelnök úr, ön tolvaj csirkef*gó, huncut gaz*mber.”

Minielnök: „Ugyan kérem, dőreség. És ezt ön mondja, akiről mindenki tudja, hogy trallala?”

Ell. képv.: „Arról beszéljen, hová lett a Gellért-hegy?!”

És így tovább.

Komoly ember számba menő közéleti figurák azt képzelik, hogy a legmélyebb, történelmi gyökerű folyamatok megmagyarázhatók intrikával és megvesztegetéssel.

Senki nem tagadja, hogy Putyin kavar, ahol csak tud. Meglehetősen zavaros és fejetlen módon megpróbált – titkosszolgálatai és ügynökségei révén – beavatkozni az amerikai választásokba. Mire ment vele? Az orosz állam viszonya az Egyesült Államokkal épp olyan rossz, mint korábban. Kidobott pénz. (Putyin nyíltan támogatta Marine Le Pent is, aki a jelek szerint vesztésre áll.)

Cselszövények és összeesküvések vannak, de még soha jelentős következményekkel nem jártak a történelemben. Az pedig végképp a gondolkodás hanyatlása – és világnézetileg a reakciót szokta jellemezni –, ha föltételezik, hogy minden, „nekünk” nem tetsző jelenség a külföld átkos befolyásának a következménye. Ezt zsarnoki és hanyatló korokban sokan hitték. Metternich meg volt győződve róla, hogy a Habsburg-birodalom bajai valamiféle titkos párizsi központi bizottság – amely soha nem létezett – akcióiból származtathatók; Sztálin is hitt benne, hogy azért megy rosszul az acéltermelés, mert trockista és imperialista ügynökök hamisítják a vasat meg a szenet.

Semmi kétség, a magyarországi Orbán-rezsim próbálkozik némi elég átgondolatlan hintapolitikával „Kelet” és „Nyugat” között, mint minden államrendszer, amely függetlenséget áhít, azaz: szabad kezet kíván saját területén. Orbánnál – elnézést – nagyobb emberek, mint az általánosan tisztelt Charles de Gaulle és Willy Brandt is közeledtek a Szovjetunióhoz (amely azért zsarnokibb volt még Putyin mai rendszerénél is, nemdebár), s ez kiváltotta az Egyesült Államok és Nagy-Britannia haragját. Noha ez hasznára vált kicsit a Szovjetuniónak, mégis: az a benyomásunk, hogy a Szovjetunió mintha megszűnt volna, és a nyugati kapitalizmus – számtalan gondja-baja ellenére – mintha még meglenne.

Meg lehet magyarázni a Munka törvénykönyvének munkásellenes módosítását – az ún. hároméves munkaidőkeret bevezetését –, azaz a munkahelyi jogok brutális korlátozását, vagy a gimnáziumi férőhelyek csökkentését, a szakoktatás lebutítását (azaz a társadalmi mobilitás akadályozását) Putyin befolyásával? (Most értesülök róla, hogy a szakszervezetek nyomására a” rabszolgatörvény” tervezetét visszavonta a jobboldal: ez is Soros műve?...) Értelmes vagy érdekes törekvés volna Putyin számára a magyarországi fölsőoktatás tönkretétele? Elhiszi azt értelmes, józan ember, hogy magánszemélynek – a kétségtelenül jómódú Soros Györgynek – módjában áll, hogy tömegtüntetéseket hívjon életre (sorrendben) Romániában, Macedóniában, Szerbiában, Magyarországon, Szlovákiában? Nincsenek társadalmi, demográfiai, gazdasági okai a fiatalok új mozgalmainak Kelet-Európában?

De ha ezek az ifjú mozgalmak „Moszkvát” akarják „megállítani”, a deresedő jobboldal meg „Brüsszelt”, akkor ugyanabban a paranoid stílusban kezdenek egyre jobban hasonlítani egymásra. Főleg abban egyeznek meg, hogy közgazdaságtudomány, szociológia, történettudomány, összehasonlító művelődéstörténet, antropológia, politikaelmélet szerintük nem létezik – az emberiség teljes intellektuális erőfeszítése eddig színtiszta marhaság, a nemzetközi kapcsolatokról, a diplomáciáról, a hadviselésről, a geopolitikáról nem tudunk az égvilágon semmit. A politikai paranoia politikáját és publicisztikáját annak a kora középkori falunak a szellemi szintjén művelik hazánkban, ahol csak a pap tud olvasni, de ő is csak a nagybetűket.

Magyarország súlyos közjogi, közigazgatási, politikai, gazdasági, társadalmi, egészségi, műveltségi problémái „az ellenzéki térfélen” elfelejtve, ehelyett „az orosz befolyás” tényekkel nem bizonyított, ködös föltevése áll az érdeklődés állítólagos középpontjában – akárcsak a New York–Tel-Aviv-tengely, akarom mondani, Soros és az általa igazgatott EU a szociális és nemzedéki elégedetlenség kútfeje „a másik oldalon”. Ez ősrégi, milliószor leleplezett logikai hiba: az egyéni erkölcs (erkölcstelenség), azaz az egyéni akarat, szándék analógiájára próbálnak megérteni és orvosolni személytelen társadalmi folyamatokat, amelyben a vezető személyiségek cselekedeteit ma már szinte kizárólag avval magyarázzák, hogy „lefizették” őket, hogy hatalmat akarnak azért, hogy megszerezzék a zsozsót, ezért van a drágaság, és emiatt késik a vonat.

Forradalmak, rendszerváltások sose voltak, mindent „levajaztak” előre. Hogy kicsodák? Hát ŐK.

Ezért törnek ki a háborúk, ezért emelkedik a tengerszint, ezért súlyosbodik a társadalmi igazságtalanság.

Felelőtlen, rosszhiszemű, könnyelmű, pazarló, ostoba államférfiak sok kárt okozhatnak, de befolyásuk (még a zsarnokoké is) korlátozott. Pláne a semmiféle joghatósággal és de facto kényszerítő hatalommal nem rendelkező külföldi tényezőké: az ő szerepüket felelősségelhárítási célzattal fújják föl.

Orbán Viktor államvezető és üresstadion-építő úr nem azért van hatalmon, mert az általa kedvelt Putyin (meg Alijev meg Nazarbajev meg Berdimuhamedov) pártfogolja. (És nem is azért, mert a választási rendszer olyan, amilyen.) Hanem azért, mert – holott népszerűtlen, ún. „karizmája” cafatokban – hihető alternatíva híján a magyarországi társadalom kedvetlenül és passzívan eltűri. Ki tudja, meddig. Addig meg uralkodnak a legendák.

Miért ilyen gyönge és megosztott az ellenzék? Putyin! Miért kormányozza Orbán Viktor olyan pocsékul Magyarországot? Brüsszel! Soros!

Miért menekülnek milliók a háború elől? Soros! Miért rémüldöznek ettől Európában és Amerikában? Putyin!

Azokat a szamárfüles, porlepte Bibó-köteteket vegyétek már elő.