Seres László
Seres László

A kritikus sajtó kiiktatásával párhuzamosan a NER kezdettől odafigyelt az intézményes kontrollok kiiktatására is: minek aggódni, ha van egy Polt Péterünk?

"A kiemelkedő magyar minőség kommunikációjáért Magyar Termék Nagydíjat kaptak a TV2 hírműsorai. Az elismerést a parlamentben vette át Kökény-Szalai Vivien, a TV2 hírigazgatója." (hvg.hu)

 

Pár nappal ezelőtt voltam egy remek hangulatú tüntetésen a miniszterelnök ellen. Én politikailag ugyan nagyon kedvelem azt a miniszterelnököt, de mivel egyre több jel utal arra, hogy korrupt módon kormányoz, plusz a maga javára akarja befolyásolni a sajtót, semmi gondom nem lenne azzal, ha bukna – persze csak, ha a működő jogállam működő igazságszolgáltatása valóban bebizonyítaná mindezt. A több száz fős tüntetés ugyanis egy liberális demokrácia kisvárosában, Petah Tikvában zajlott (sőt, zajlik rendszeresen, immár 42. hete), éspedig Benjamin Netanjahu ellen.

Valamiért mindkét országban közkeletű vélekedés, hogy Orbán és Netanjahu egykutya, mármint illiberális, antidemokrata egykutyák, de ez nagyon nincs így: a mi miniszterelnökünk a köztársaság kiiktatója, az ország demokráciájának, piacgazdaságának, civil társadalmának és sajtószabadságának sírásója, míg izraeli kollégája nem, sőt, ő gondol is valamit a világról, a térségét érő kihívásokról, csak éppen hajlamos átlépni bizonyos, a posztjával és a sajtó függetlenségével kapcsolatos határokat. A sorosozásnak is más az oka és mértéke ideát meg odaát, és nem, a NER nem Izraelről mintázta az NGO-kat ellehetetleníteni szándékozó törvényét.

Egyben viszont hasonlít a két vezető: eltérő időben és mértékben, de mindkettő hadat üzent a sajtónak, csak azért, mert az végezte a dolgát.

A kormányközeli haveri vircsaft és a sajtótól való félelem természetesen kéz a kézben jár, nem véletlen, hogy előbb-utóbb mindenki, akinek oka van rá, elkezd fake news-ozni, libsimédiázni. Most nem arról beszélek, amikor a valóban elfogult balos média előítéletesen és irritálóan kikezd konzi, ill. jobbos politikusokat, hanem arról, amikor újságírók csak végzik a dolgukat: tényfeltárják és elemzik a mindenkori kormányzó (vagy éppen ellenzéki) erő gazdasági hátországát, családi-baráti networkjét, és kis, színes ábrákat rajzolnak válogatott pénzmozgásokról.

"A sajtó nagy része nem ismeri el az eredményeinket", egyoldalú, baloldali, természetesen fake news-t gyárt, és "példátlan és szenvedélyes hajszát folytat ellene" – rohant neki néhány napja az általa csak "depressziós iparnak" nevezett médiának Netanjahu, azt állítva ráadásul, hogy a nyilvánosságnak elege van a sajtóból. A miniszterelnök olyan éles és személyeskedő beszédet nyomott a Likud gyűlésén, hogy még pártjának képviselői is azt nyilatkozták utána, hogy kínosan érezték magukat, és főnökük túl messzire ment. Magyar standard szerint azonban Netanjahu épp hogy csak mondott valamit.

Túl messzire valószínűleg akkor ment, amikor az elmúlt hónapokban két különböző, egy hozzá közel álló (Israel Hayom) és egy nem annyira közel álló (Yedioth Ahronoth) lap tulajdonosával is rendszeresen egyeztetett telefonon, mely beszélgetesek után időnként módosult némely, róla szóló cikk tartalma. Az izraeli ellenzék szerint a (drága és nem nézett) közmédia közelmúltbeli felszámolása, illetve újraszervezése is csak a kritikus tévécsatornákkal szembeni nettó politikai lépése volt. Hogy miért? Mert Netanjahunak egyre gyarapodó ügyei vannak: nem kizárt, hogy belebukik például az elhíresült, egymilliárd dolláros tengeralattjáró-ügybe, mivel ügyvéd bizalmasa állítólag jelentős megkenések után intézte el, hogy a – hadsereg által nem is akart – új U-Bootoknál a német ThyssenKrupp legyen a beszállító.

És mivel Magyarországgal ellentétben Izrael liberális demokrácia, az összes elképzelhető hatalmi ág plusz a sajtó teszi, ami a dolga. A rendőrség nyomoz, kihallgat, ha kell, a kormányfő személyes környezetében is, természetesen. Volt minisztert és kabinetfőnököt vesznek őrizetbe. Az újságírók kikérik és előbb-utóbb megkapják a közérdekű adatokat, amik nyomán az ügyészség, a bíróságok az illető pozíciójára tekintet nélkül megkezdik vizsgálataikat (Netanjahu elődje, Ehud Olmert épp nemrég szabadult három év után börtönéből, ahová korrupció miatt került), vádiratot nyújtanak be, ezerrel folynak a nyomozások, vádalkuk születnek, az izraeli sajtó pedig a szokásos kormányzati hisztéria dacára minden egyes mozzanatról beszámol.

Ha tehát Magyarország helyett Izraelben történik meg az, hogy a miniszterelnök közvetlen közelében, sőt, családjában fordulnak elő érdekes pénzmozgások, akkor annak kicsit nagyobb lenne a lángja, mint a füstje. Ugyanígy hamarosan tüntetések kezdődnének annak kiderítésére, hogyan kapcsolódik az azeri rezsimnek kiadott baltás gyilkos történetéhez az, hogy nem sokkal a lépés után egy rejtélyes budapesti bankszámlára több mint hétmillió dollár érkezett be, egyenesen az európai politikusokat korrumpáló azeri diktátor közeléből.

A Fidesz-közeli családi és baráti körök illegitim gazdagodását elsőrangú céljának tekintő Nemzeti Együttkorrumpálódás Rendszere olyan modellt valósít meg Magyarországon, ami Izraelben akkor is lehetetlen lenne, ha azt valaki be akarná vezetni. A kritikus sajtó lefullasztásával, kivéreztetésével (állami hirdetések átcsatornázása) vagy csak sima bedöntésével (Népszabadság), a kért információk megtagadásával párhuzamosan a NER kezdettől nagyon odafigyelt az intézményes kontrollok kiiktatására is: minek aggódni, ha van egy Polt Péterünk? Minek külön média, ha van TV2-nk, MTVA-nk? A HVG e heti számában fontos cikk elemzi, milyen ügyek sikkadnak el módszeresen még azelőtt, hogy eljutnának a bírósági szakaszig.

Ehhez képest igen szórakoztató látni, hogy az állami médiapara nem hogy lassan lenyugszik, hanem a nemzetközi helyzethez hasonlóan fokozódik, sőt, egyenesen felüti a fejét. A megállítandó fővárosban élő Deutsch Tamás polgártársunk például egészen komolyan úgy látja:

A balliberális sajtó a mai Magyarországon totális szereptévesztésben van. Az megszokott a világban, hogy egy-egy orgánum kimondva-kimondatlanul szimpatizál valamelyik politikai erővel, párttal. A magyarországi liberális média azonban, mivel tehetetlennek és alkalmatlannak ítéli az ellenzéket, a helyükre lépett és politikai szereplőként viselkedik. A legizmosabb ellenzéki pártokat ma úgy hívják, hogy Index, 444, Hvg, 24.hu.

Ezt nekem nem mondták a cégnél, hogy párttá alakultunk. Kicsit aggódom, hogy lapunk tud-e mind a 106 körzetben jelöltet indítani, és nem bízom az összefogásban; de azt tudom, hogy aki ennyire tart a még megmaradt független médiaszigetektől, annak jó oka lehet rá. A rendszerhű 888-nak is biztos jó oka volt listázni "Soros propagandistáit", és biztos vagyok benne, hogy Békés Márton is tudja, mit beszél, amikor a két legszervilisebb lapról kijelenti: "A Pesti Srácokat, 888-at én egy gondolkodásmódnak tartom, ami a polgári underground után Mao stratégiájának második pontját követi, a milíciává válást valósítja meg."

Remek kilátások. A kormányzat szabályosan belefullaszt minket a napi, arcátlan korrupciójába, egyik teoretikusa pedig Maót ajánlja követendő példaként. Emlékeztetőül: a Nagy Kormányos 1949. június 30-án kijelentette, a vád igaz, ők diktatúrát akarnak, a kínai nép összes tapasztalata arra tanítja a kommunistákat, hogy "kikényszerítsék a nép demokratikus diktatúráját, tehát azt, hogy megvonják a reakciósoktól a szólás jogát és engedjük, hogy csak a nép gyakorolhassa ezt a jogot". A többi már történelem.