Ceglédi Zoltán
Ceglédi Zoltán
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Nem csak azok miatt, akik annyira reménytelenek, hogy már a cím alapján írják is a dühös kommenteket. Véleményformálók és a pártpolitika.

Kezdjük egy példabeszéddel! Tegyük fel, hogy kommentmarika januárban megjelenik a háziorvosánál. 130 kiló, zsírt eszik cukorral, nem mozog, nem figyel oda magára. Vérnyomást méretni jött, az is magas – a doktor ír egy beutalót részletes kivizsgálásra. Elmondja azt is, hogy le kéne fogyni. Marika legyint, mit tud maga, okoskodik csak itt. Azért a következő hónapban is elmegy az orvoshoz. Fullad, szédül, már 140 kiló, a szíve is fáj. Az orvos rákérdez a kivizsgálásra, volt-e, Marika megint letorkollja, nem az kell ide, ne káráljon. Tudom én azt! Azért vagyok rosszul, mert maga itt fanyalog. Az orvos figyelmezteti, hogy ebből cukorbetegség is lehet, Marika már az ajtóban feltépi a csokipapírt, majszol. A tavaszi látogatásra 150 kilósan, járókerettel jön Marika, csak azzal tud menni. A szomszédjától kérte kölcsön, akinek korábban combnyaktörése volt, de meggyógyult, mert járt gyógytornára, hallgatott az orvosára. Marika vérnyomása az egekben, most enged cukrot méretni, az is magas. Az orvos elsorolja, hogy milyen vizsgálatokra lenne szükség, továbbá diéta. Marika a mondat végét se várja meg, emeli a szatyrát, benne kilós kenyérszalonna meg vödörnyi nutella.

Marikát az első kánikulai napon a mentő viszi el. A kórházi ágyból felháborodottan hívja fel az orvosát, a következőkkel:

Miért kritizálta folyton, ahelyett, hogy segített volna? Az orvos visszakérdez, hogy talán neki kellett volna minden egyes vacsoránál beugrani, és a cukros zsírt salátára cserélni?

Na jó, de miért csak most, utólag okoskodik? Az orvos erre előveszi azt a négy beutalót és nyolc receptet, amit hiába írt meg Marikának, nem használta.

És különben is, pont azért került ilyen rossz állapotba, mert az orvos mindig mondta, hogy baj lesz, károgott meg fanyalgott, ahelyett, hogy dicsérte volna! Mire az orvos visszakérdez, hogy ezek szerint azt várta volna, hogy hazudjam azt, hogy minden oké, maga egészséges?

Azért írtam ilyen hosszan erről, mert jellemzően pont ilyen kommentmarikákkal, valamint sikertelen politikusokkal és lecsúszó holdudvarukkal kell állandóan arról vitáznom, hogy elemzőként, publicistaként miért nem „segítek” az ellenzéknek. Ha fentiek alapján nem világos még, elmagyarázom.

  • Én teszem a dolgomat, de az nem az ellenzék „segítése”

Ahogy a fenti példában az orvosnak a diagnózis és a terápia-javaslat a dolga, ahogy egy sportközvetítésnél sem róhatják fel a riporternek, hogy miért nem megy le maga elvégezni a tizenegyest, vagy miért mondta be, hogy a hazai csapat öngólt rúgott, úgy nekem sem a politikusi munka ellátása a feladatom. Akkor sem, ha ezen a pályán többen is mozognak, akik egyszerre tartanak igényt a politikusi lét előnyeire, és arra, hogy például a tévében más, nem politikus szereplőkkel együtt mondhassák el a véleményüket. Nekem az a dolgom, és ezt becsülettel el is látom, hogy szóljak, mit látok, mi történt, és ebből mi következhet. Az egyik meghatározó élményem e témában (egyúttal a reménytelenség csimborasszója), hogy hiába mondtam a 2014-es összefogósdi előtt egy éven keresztül, hogy amire készülnek, amit művelnek, az még a kétharmad ellen se lesz elég, ne ezt csinálják, folyamatosan letorkolltak – majd amikor a választás után megpróbáltam valami halk „na, ugye” által erre felhívni a figyelmet, rögvest rám is fordult az egyik kopott kokott, hogy „jó, hát utólag könnyű okosnak lenni”!

Ugyanígy, mikor Toroczkai évekkel ezelőtt, még a helyi MSZP-t benyelő helyi DK támogatásával lett először polgármester egy időközin, jeleztem, hogy a „minden mindegy, mindenki fogjon össze és kiabáljunk” -metódus simán behozza a Jobbikot a „demokrata” szavazók közé, már jött is a szokásos retikülcsapkodás a fejemre: hogy is gondolom, hogy bármikor felmerülhet, hogy a Jobbikkal együttműködjenek?! Ehhez képest ma ez az egyik fő vitapont: a bajszosbélák egy feszt beszólnak, hogy miért nem értem meg, hogy a Jobbikkal össze kell fogni. Zagyva Gyula az összefogás videoklip-sztárja! Megint csak: szóltam időben, mit kellett volna még tennem? Belépni az összes pártba, minden tagot egyenként meggyőzni, hogy ne csináld? Viszont: ha lenne elegendő eszük és/vagy tisztességük ehhez a politikusoknak, akkor segítségként tudnák használni, amit az elemzők, publicisták gyakran és időben jeleznek.

  • Nincs olyan, hogy „az” ellenzék, következésképp segíteni sem lehet neki.

Ez talán még fontosabb. Amikor azon megy a kárálás, hogy miért nem segítek „az” ellenzéknek, mindig visszakérdezek, hogy melyiknek? Nézzük csak az idei évet! Tegyük fel, hogy valamilyen módon „segítek” ebben az időben az MSZP-nek (mondjuk azt hazudom, hogy nagyon jó a stratégiájuk, és napról napra erősödnek). Ezzel egyúttal halálos csatába keveredtem volna a DK-val, mely párt idei projektje Botka kinyírása volt – de ugyanez igaz visszafelé is: ha a DK-t ajnározom az elmúlt hónapokban, azzal magam is az MSZP-t rombolókhoz csatlakoztam volna. Segít ez „az” ellenzéknek? Bárkinek, aki beszállt „segíteni”, forrón gratulálok, mert ma az MSZP és a DK is rosszabbul áll, mint e segítség előtt. Hasznos volt.

De az Ungár-konfliktus idején nehéz lett volna egyszerre segíteni az LMP-nek és a Momentumnak is – ha az egyiket éltetem, azzal szükségszerűen a másikat gyengítem. Ez talán „az” ellenzék segítése lenne? Az Együtt Új Pólusának kampányolva mindkét fenti, még elzárkózó pártot kritizálom, a Párbeszéd pedig lebeg, ha akarnám, se tudnám „jól” dicsérni.

Mindezeken túl az sem igaz, hogy steril kórboncnokként vizsgálnám a politikát. Van egy határozott elképzelésem arról, hogy mi jó, mi üdvös, és mi nem az. Ezt mindig el is mondom. Ahogy azonban „az” ellenzék nem létezik, úgy annak összegzett véleménye vagy ideológiája sincsen, így a fenti, egyébként alapvetően liberális világképemet sem lehet semmi ilyesminek megfeleltetni. Mindig az egyedi esetben dől el, hogy adott elemmel egyetértek-e: a Párbeszéd feltétel nélküli alapjövedelemről szóló javaslatát nem tartom jónak, a pozitív, emberi kommunikációjukat igen. A DK militáns stílusa zavar, de az Európai Egyesült Államokról szóló programpontjukkal egyetértek. Az MSZP 13. havi, felmelegített káposztáját meg nem enném, a „fizessenek a gazdagok” szlogennek viszont el tudom képzelni számomra is szimpatikus olvasatát. Minden pártnál vannak jó és rossz ötletek – de egyrészt nem mind az, másrészt meg ezek gyakran egymást is kizárják; bőven és durván kritizálják is a másikat emiatt. Úgyhogy programalapon sem lehet „az” ellenzéket segíteni.

 

  1. 3. Nem vehetjük át a politikusok felelősségét.

Önök pedig ne mentsék fel ilyen könnyen a pártembereket alóla! Én például látatlanban, bármelyik parlamenti képviselővel bankszámlát és vagyonnyilatkozatot cserélnék, de ugyanez áll a kerületi polgármesterekre is. Mielőtt bármelyikük ráállna, csak egy kis bepillantás: autóm sose volt, a józsefvárosi, lepukkant garzonomat elvitte a végtörlesztés, vagyonom annyi, hogy a fogorvost, meg a fapados repülőjegyet ki tudom fizetni – ennyit arról, hogy „lám, jó üzlet elemezgetni”. Se Sorostól, se a norvég civil alapból nem kértem soha tízmilliókat, egy fillért se, mindenféle forradalmak ígéretére, hogy aztán az elszámolás előtti éjszaka írogassam tele kamuval, hogy facilitáltam meg disszemináltam (azaz mondtam másoknak, hogy dolgozzanak, majd elmeséltem másoknak, hogy mások dolgoztak). És egyrészt maga nem tudná elvégezni a munkám, kedves kommentmarika, ez mindig kiderül abból, hogy úgy jön a forradalmi ötleteivel, hogy fogalma sincs a választási rendszerről meg a közvélemény-kutatásokról, másrészt meg fogalma sincs rólam és a munkámról sem. Bárkinek, aki megmondja, hogy az elmúlt hét évben hány forintot kaptam azért, mert a tévében Kálmán Olgával vagy Rónai Egonnal beszéltem, vagy bármelyik reggeli műsort résztvevője voltam, annak a hét év alatt ezért kapott összes pénz százszorosát utalom át. Sőt, már meg is tettem. Ezzel szemben van itt több száz olyan ember, a mi politikusaink, akiket pontosan azért, és busásan megfizetünk, hogy az ellenzéket „segítsék”. Biztos egzisztencia, és az én lehetőségeimet százszorosan meghaladó eszköztár áll a rendelkezésükre. És nem rajtuk verjük el a port, hanem én vagyok a felelős? Aki havonta, piaci ügyfelektől szerzi meg a bevételeit? Aki nem abból él, hogy azt ígérte, önöket fogja képviselni?

Az ellenzék segítése elsősorban és leginkább az ellenzéki politikusok dolga. Ha jól dolgoznak, akkor elmondom és megírom. Ha rosszul, azt is. Miért tőlem követelik, hogy sikert hazudjak, és miért nem tőlük, hogy jobban dolgozzanak? Abban a pillanatban, amint azt látják majd (nem erre készülök), hogy egy párt országgyűlési képviselőjeként nyilatkozom, négy év biztos egzisztencia, mentelmi jog, parlamenti felszólalási lehetőség birtokában, betekintési és belépési jogokkal, az önök bizalmából főállású politikusként, rögvest legyenek velem a legszigorúbbak, és kérdezzék meg akár minden egyes nap, hogy miként segítettem az ellenzék rám eső szeletét! De itt és most ezt a cikket a Blahánál, egy kávézóban írom. Saját pénzemből vett kávé mellett, a saját pénzemből vásárolt notebookon. Nem azért az ígéretért cserébe kaptam, hogy majd megmentem az ellenzéket, hanem keményen, a politikán kívüli dimenzióban megdolgoztam érte – és csak magam vagyok. Nincs szervezet, nincs infrastruktúra mögöttem. Minden, amivel maguk szerint én roppant erőteljesen befolyásolom az ellenzéki politikát, itt van egy farmernadrágban, tornacipőben és kapucnis pulóverben. Ennyi. Nincs székház, nincs plakát és szórólap, terembérlet és aktivista, nincs állami, sokmilliós támogatás hozzá, nincs iroda és titkárnő az országgyűlés irodaházában. Én vagyok.

Ha pedig ezzel együtt úgy gondolják, hogy erősebb vagyok, mint az önök politikusai, akkor erről először velük beszélgessenek el.