Orbán Viktor szerint Zelenszkij egy komédiás, a Fidesz pedig verhetetlen, bár nem örökké

A miniszterelnök az általa „jobboldali Partizán”-nak nevezett Patriótának nyilatkozott. A kormány(pártok) által tolt kommunikációs narratívához képest Orbán Viktor újat nem mondott, viszont páros lábbal szállt bele először az ukrán elnökbe, majd Magyar Péterbe is. Szerinte megnyeri a Fidesz a választást, még ha vannak is hibáik.

  • HVG HVG
Orbán Viktor szerint Zelenszkij egy komédiás, a Fidesz pedig verhetetlen, bár nem örökké

„Egy éve még kezet fogott Zelenszkijjel, az ukrán elnök ma viszont már nyíltan fenyegeti Magyarországot, miközben itthon Magyar Péter pártja a bomlás jeleit mutatja” – ezzel a felütéssel vezették fel a „jobboldali Partizán” szándékával létrehozott, de szerény nézettséget produkáló Patrióta YouTube-csatornáján szerda délután az Orbán Viktorral készített interjút.

A miniszterelnök – aki sorra látogatja a jobboldali, kormánypárti médiatereket, néhány napja a Mandinernek adott interjút, ahol többek között Varga Judit miniszterelnöki képességeit dicsérte – már az interjú elején felvette az ukrán szálat, és azzal nyitott, hogy „Európa minden baja az ukrán–orosz háborúból fakad”, a bajok közé pedig a stagnálást, az inflációt, a magas energiaárakat sorolta. Megjegyezte: közben az idő az ukránok ellen dolgozik. Amikor Kijevben találkozott az ukrán elnökkel, nem azért ment – folytatta –, hogy beleavatkozzon az ukránok dolgába, hanem mert a háborúnak Európát és a magyarokat is érintő hatásai vannak. Állítása szerint azzal ment Kijevbe, hogy

„tűzszünet, béke (…) én szívesen segítek ebben, de kerek perec nemet mondott, mert azt mondta, az idő az ő oldalán van, de az igazság az, hogy vele egy új politikai személyiségtípus jelent meg vele, hogy is nevezzem, influenszerpolitikus vagy ilyen színészpolitikus vagy komédiás, végül is ő egy komédiás”.

YouTube / Patrióta

A miniszterelnök azzal folytatta, hogy Zelenszkij „egy elnöki szerepet ad elő”, de amikor mélyebb összefüggésekről próbál vele beszélgetni, „az nem megy, mert egy komédiással állok szembe”. Az ukrán elnök szerinte a németekben reménykedik most, „az ukránok egyetlen esélye, hogy Európát bent tudják tartani” a háborúban, de van egy „transzatlanti hasadás”, mert amíg szerinte Amerika a béke ösvényén van, addig Európa a harci ösvényen. Úgy látja, ebben a helyzetben a németek Ukrajna oldalán vannak, és „ezt az orosz–ukrán háborút meg akarják nyerni”. Hozzátette: az ukránok úgy vannak vele, hogy ha Európa pénzeli a háborút, akkor folytatják, az oroszok pedig „inkább előre mennek, ha már ennyi áldozatot hoztak”.

„Nekem nem dolgom, hogy nagyfiúknak tanácsot adjak, de öreg rókaként mondom, hogy itt akkor lesz tűzszünet és béke, ha lesz személyes találkozó az orosz és az amerikai elnök között”

– állapította meg Orbán, aki közben megengedő volt Ukrajnával, mert azt mondta, hogy „Ukrajnának joga van ahhoz, hogy a saját jövőjéről maga döntsön, akár béke, akár háború, de egy dolgot nem kérhet tőlünk, hogy egy elhibázott stratégiában, a háború folytatásában, Ukrajna Európai Unióba való beerőltetésében segédkezet nyújtsunk”.

Itt hosszan beszélt a miniszterelnök Ukrajna EU-tagságának káros hatásairól, lényegében megismételve a kormány legutóbbi nemzeti konzultációja, a Voks 2025 akcióban hangoztatott kormánypárti érveket, amelyek egy jelentős része azonban csúsztatás, hazugság. Mégis, Orbán a Patrióta műsorában is elmondta, hogy a Voks 2025 akcióban beérkezett több mint 2 millió szavazattal szerinte ő és a magyarok megállították az ukrán EU-tagságot, ami így szintén nem igaz. A Patrióta műsorában ezt vétóként emlegette Orbán, és jelezte: meg akarhatják ezt most kerülni, de a folyamat legvégén, amikor a tagságról kell dönteni, ott Magyarország nem megkerülhető.

A kormány talán soha nem égetett el ennyi közpénzt arra, hogy Orbánnak igaza lehessen

A Voks 2025 árából akár kétszáz Tisza-szavazás is kijöhetett volna, ám van olyan mutató, amiben még így is alulmarad a lehengerlő kormánypárti akció a számháborúban.

Arra a műsorvezetői kérdésre, hogy „Európa lelkiismerete vajon hogyan számol el ezzel a pusztítással és azzal, hogy feláldozzák Európa gazdaságát egy háború miatt”, Orbán úgy válaszolt: keserű pillanatuk lesz az európai vezetőknek – kivéve a magyar és a szlovák vezetést –, be kell ismerni, hogy vereséget szenvedtek, mert „ezt a háborút az Európai Unió már elvesztette, és bár még kitart, de szerintem Ukrajna is elveszti”. Szerinte a háborúnak most még csak az európai gazdaságra van hatása, de a fenti beismerésnek majd az európai politikára is földrengésszerű hatása lesz. Hogy miért látja ennyire biztosan ezt, a miniszterelnök azt mondta:

„Egy nukleáris nagyhatalom nem tud háborút veszíteni, ez már az elején is látható volt, mert a végsőkig el fog menni.”

A műsorvezető átkötésével – miszerint „a kijevi komédiás után hazai vizekre evezünk” – aztán az interjú felénél áttért Orbán a belpolitikára, azon belül is leginkább Magyar Péter személyére. Orbán a Tisza Párt elnökének volt felesége, Varga Judit volt igazságügyi miniszter felől közelítette meg a témát, mondván: közelről látta, mi történik, és Varga „többször is, talán háromszor is lemondott, mert ezt a bántalmazó kapcsolatot nem tudta elviselni, végül a kegyelmi ügy elsodorta őt is”. Majd a Tiszára áttérve arról beszélt, hogy a Fidesz politikai ellenfele szerinte alapvetően külföldről kapott pénzből és utasítások alapján – „az ellenzék gazdái általában Brüsszelben vannak, korábban Washingtonban is voltak, de onnan kifüstölte őket Trump elnök úr” – akarja elérni az ellenzéki szavazók összeterelését egy új pártban.

Szerinte ugyanaz történt a 2022-es választások előtt is, ami most, de úgy vélte, az eredmény is ugyanaz lesz. Ugyanis – mint mondta – a 2025-os parlamenti választást „egy becsületes küzdelemben, nagy arányban meg fogjuk nyerni”. A Tisza Pártra utalva kifejtette: nemcsak egy új ellenzéki párt jött létre, hanem egy új szervezési forma, egy digitális politikai mozgalom is. Hozzátette: kavalkád van a politika technológiai oldalán, de ő biztos abban, hogy

„a politika azonban mégiscsak emberi dolog, és bűnre, hitszegésre, árulásra nem lehet, vagy csak átmenetileg lehet pártot építeni”.

YouTube / Patrióta

Ezzel szemben „nekünk sok száz, sőt több ezer olyan vezetőnk van, akiket ismernek az emberek, lehet róluk tudni, mik az erényeik, a gyengeségeik, és a valóságos életben elfoglalt erős pozícióra, ha jól vezetjük a kampányt, ráállhatunk, és a 2022-eshez hasonló arányú győzelmet arathatunk”. A bő egy éve létező Tisza Párt és a Fidesz közti különbséget szemléltetve úgy fogalmazott: „Mi együtt lélegzünk ezzel az országgal 1988 óta, mióta megalakultunk”. Szerinte míg a Tiszában Magyar Péter kézivezérel és sms-ekben osztja az utasítást, addig a Fidesz nem így működik, nála ez nem gyakorlat, sőt szerinte Kövér Lászlóval, Lázár Jánossal, Gulyás Gergellyel vagy akár Varga Judittal ő ezt nem is csinálhatta volna meg. Hozzátette:

„A Fideszben évtizedek alatt felhalmozódott erény, képesség, tudás, tapasztalat, meg persze gyengeség is, de ez együtt semmilyen új alakulattal nem verhető meg. Ez verhetetlen. Nem örökre, de nagyon sok év munkáját kell beletenni abba, hogy versenyképessé lehessen válni, és nem azért, mert mi annyira jók vagyunk, hanem mert háború van, és ilyenkor a tapasztalati képességek számítanak.”

A műsorvezető „az emberi minőségről szólva” átkötéssel a Tisza Párt katonai szakértőjére, Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnökre terelte ezután a szót – Ruszin-Szendit a kormány(párt) előbb a zsírleszívásával, majd a villaügyével támadta az elmúlt hetekben-hónapokban, és Orbán sincs róla túl jó véleménnyel. Új, még a Tiszánál sem kommunikált információt elárulva azzal kezdte, hogy „egy hadügyminiszter-jelöltről beszélünk”, majd hozzátette: ő ukránpárti, és amúgy is rossz példát mutat ezekkel az ügyekkel.

Az interjú legvégén az aszályról és Brüsszel öntözővízingyenesség-ellenességéről is beszélt Orbán, végül zárásként megjegyezte: a bürokraták leuralták a Tiszát és a DK-t, ezért nekik teljesíteniük kell az onnan érkező ukázokat, például a mostanság három legfontosabb kérdésben is, mint a háború, a migráció és a gendertéma.