Tóta W. Árpád
Tóta W. Árpád

Ahol félmilliárdot el lehet dugni a cipősszekrénybe, ott hamar szemet vetnek rá azok, akik hozzáférnek. Nem az ő zsebükben akarok én turkálni, dehogy. Pont a sajátomban turkálok, ugyanis onnan kerül a pénzem az övékbe.

Helló, cöfik! Félmilliárd forinttal dobta meg az állami áramszolgáltató a CÖF költségvetését. Abba a nagyívű mesébe csapódott bele ez a hír, mely szerint Soros György a haza ellensége, mivel titokban civil szervezeteket támogat, amelyek beleavatkoznak a politikába; ezenkívül aljas és kapzsi módon egyetemet üzemeltet itt a saját pénzéből.

Ebből annyi biztos nem igaz, hogy a támogatás titok lenne; ehhez képest a CÖF mindent megtett, hogy senki se tudjon a közpénzből lecsípett félmilliárdról. „De sikerült?” Nem, viszont mégsem neki kell odaírnia minden kiadványára, hogy ezt bizony az Ön villanyszámlájából fizettük. Mert mire is írná oda? A protoprimitív plakátjaira, amelyeknek kizárólag pártpolitikai céljuk van, és azon belül is a negatív kampányt viszik? A következő „békemenet” molinójára?

Az is izgalmas, hogy a norvégok és Soros György pénzéből kiket taníttatnak, védenek vagy kivel jótékonykodnak az üldözött civil szervezetek. És hogy mindez miért minősül ellenséges tevékenységnek, meg miféle politika az, amivel nem fér meg egy országban. De még érdekesebb, hogy a mi saját pénzünkből mit visz véghez a CÖF és a többi közkutya, akiket nemcsak elviselni vagyunk kénytelenek, de finanszírozni is. Hol érhető tetten a közjó abban, amit eddig műveltek?

És persze határtalanul kíváncsi lennék, hogy ebből a buliból mennyit lehet szakítani a hízott cöfiknek. Ahol félmilliárdot el lehet dugni a cipősszekrénybe, ott hamar szemet vetnek rá azok, akik hozzáférnek. Nem az ő zsebükben akarok én turkálni, dehogy. Pont a sajátomban turkálok, ugyanis onnan kerül a pénzem az övékbe.

De nemcsak a CÖF nem hirdeti magáról, hogy közpénzből trollkodik, hanem a villanyszámlán sincs erről egy szó se. Arra egészen más van írva narancs háttérrel: hogy mennyit is spóroltam én a rezsicsökkentésen, havi bontásban, illetve a nagy rezsiharc óta.

Az igazán érdekes szám ez lenne. Hogy mibe is került eddig ennek az egész rendszernek az üzemeltetése.

A gázvezetékre már a határon rácuppan egy Garancsi István nevű kullancs, megvámolja a gázt, és ennyi. Nem csinál vele semmit, nincs olajfinomítója vagy gáztározói, csak adja és veszi, mint egy spekuláns. Kivéve, hogy a spekuláns kockázatot vállal, a MET gázkereskedő cég pedig garantált bevétellel dolgozik. Mint mindenki más ebben az iparban – és iparon nem az energetika értendő, hanem az élősködés. Azt a pusztító buborékot, amit az ilyen pottyanó pénzek teremtenek: a reménytelen lemaradást. Képzeljünk csak el egy elegáns csúcstalálkozót, üzleti Eurovíziót, ahol egy asztalnál ülnek a Tesla, a Google, az Ikea vagy a Mercedes vezetői. És egyszer csak felkapják a fejüket az asztal végéről hallatszó röfögésre: Magyarország Mészáros Lőrincet delegálta. Nálunk ez számít sikernek. Aki máshogy sikeres, azt elüldözzük.

A biztos profitból aztán jut annak is, aki mindezt kegyeskedett lehetővé tenni. Nemcsak az állami cégek adminisztrátorai utalgatnak lelkesen Felcsútra az adójukból, hanem kollaborálnak a nemzetközi nagyvállalatok is. Ismerik már a tájat, tudják, mi az alkotmányos költség.

Lassan nekünk is ki kéne számolni. Hogy mennyi is Orbán Viktor rezsije. Mibe kerül nekünk, hogy mindenáron ő maradjon hatalmon? Mibe kerülnek a diszkréten elhordott vagyonok? Hogyan kamatozik a pénz, amit ebbe fektettünk? És mennyi az elmaradt haszon: mindazok a lehetőségek, amikről lecsúszunk, mert nekünk ő jutott.

Ez drága rendszer, mint minden ilyenfajta rezsim. Ez az ő nagy titka: hogy a népboldogítás látszata mögött dekadens arisztokrácia sunnyog, és annyi a célja, hogy megtarthassa a kiváltságait.

Ennek egyik módszere az volna, ha felnőttek volna a feladathoz, és a rendelkezésükre álló hatalmat úgy használnák fel, hogy attól minél többen jól érezzék magukat. Ez lenne a jó kormányzás, amiről többek közt Navracsics Tibor beszélt és cikkezett sokat az elmúltnyócévben. (Aztán elosont Brüsszelbe, szégyellni magát.) De ehhez tehetség kellene, jövőbe tekintő, modern, versenyképes reformprogram, bátorság és nem utolsósorban egészséges személyiség, aki el is tud menni, amikor kell. Illetve ezek az értékek olyan társadalmat eredményeznek, amelyek számonkérik a privát kisvasutat meg az ölebeknek gurított félmilliárdot is.

Program csak nyomokban volt, tehetség még annyi sem. Minden közszolgáltatás színvonala romlott, némelyik tragikusan. Négymillióan élnek szegénységben, és az ő gyerekeiket nem fogja esélyhez juttatni az állami iskola. Ez is a rezsihez tartozik: lehetne ennél sokkal jobban kormányozni, például itt van mindjárt az a pénz, amit cöfikék hizlalására fordítunk, meg az udvartartásra általában.

Közben a bűnök csak szaporodtak egyre. Végül nem maradt már senki a csúcson, aki abban lenne érdekelt, hogy itt igazságos társadalom legyen valaha is. Tudják magukról, hogy az igazság rosszabbik végén állnak.

Megfizetjük az árát. Nincs a villanyszámlán részletezve, de akinek szeme van, látja. Ahogy azt is, miben állna az igazi rezsicsökkentés.

TÓTA W. ÁRPÁD

a HVG munkatársa