Pálmai Erika
Pálmai Erika
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A különböző adatbázisok összekapcsolására alkalmas megfigyelőrendszert épít a kormány – derült ki egy salátatörvény tervezetéből. Garancia és ellenőrzés híján az sem zárható ki, hogy az állampolgárok adatait politikai célokra használnák fel.

Vajon ki jár politikai gyűlésre, tüntetésre? Ki hol bankol, milyen busszal jár; hol és kivel találkozik, merre és mekkora sebességgel autózik, melyik orvosnál kezelteti magát – ezek a jövőben egy pillanat alatt megválaszolható kérdések lesznek. S így az eddigieknél egyszerűbb lesz bárki életét rekonstruálni. A múlt héten társadalmi vitára bocsátott belügyi salátatörvény alapján hatalmas megfigyelőrendszer kiépítésén dolgozik ugyanis a kormány. E szerint számtalan – rendőrségi, köztéri, vagy buszokon elhelyezett – kamera kép- és hangfelvétele futna be egyetlen központi szolgáltatóhoz. Így a bűnüldöző szerveknek nem kellene egyenként bekérniük az adatokat az azokat kezelő különböző szervezetektől. Elég lenne egy általános kérelem, és máris kezdődhet – a tervek szerint meglehetősen ellenőrizetlenül – a totális megfigyelés.

A formálódó óriás megfigyelőhálózat gyakorlatilag lefedi egész Budapestet és a legtöbb nagyváros centrumát (ott van ugyanis a legtöbb kamera), de hála a VÉDA- és az EKR-rendszernek, az ország fontosabb közútjain történő mozgás is egy csapásra láthatóvá válna a Nagy Testvér számára. Hogy ez nem teljesen őszinte szándékkal, a bűnmegelőzés és bűnüldözés érdekében történne, abból gyanítható, hogy mindezt a nyár közepén dobta be a Belügyminisztérium, többek között a közalkalmazottak pihenőidejének szabályaival és a vízügyi munkatársak besorolásával egybecsomagolva, mindössze négy napot adva a 85 oldalas javaslat véleményezésére. A kulcskérdésről pedig, hogy ki és hol gyűjtené majd az adatokat, még semmit sem tudni. A tárhelyszolgáltató kijelöléséről rendeletben dönt majd a kormány.

Újpesti térfigyelő kamerák képei. Mindent egy helyen
©

Létezik jó néhány olyan cél – elsősorban a terrorizmus elleni harc –, ami alapos okot is adhat a szabadságjogok megnyirbálásához, az állampolgárok megfigyeléséhez. Ám például a közlekedésszervezési célból történő adatgyűjtés – amit szintén tartalmaz a tervezet – aligha ilyen. Alapvetően a megvalósítás módszere sem lenne ördögtől való – erre vannak is nemzetközi példák (lásd Egyre több Kis Testvér című írásunkat) –, csakhogy egyelőre hiányoznak a garanciái annak, hogy az így megszerzett információkkal senki sem fog visszaélni.

Sokat lendíthetne a tervek elfogadhatóságán, ha azzal a reménnyel kecsegtetne, hogy a jövőben gyorsabban elkapják a lakásfeltörőket, az autótolvajokat, az erőszakoskodókat. Ám a tapasztalatok eddig azt mutatták, hogy a nagy erők csak bizonyos esetekben mozdulnak meg: például ha a kormányfő lányának esküvőjén eltűnik egy mobiltelefon. Tömegével kérték le a cellainformációkat a nyomozók a magyar letelepedési kötvényeket forgalmazó Arton Capitalnál történt áprilisi betörés után is; jóformán mindenkit meghallgattak, aki a betörés napján a Hajós utca környékén járt. Igaz, ez sem vezetett eddig eredményre, ahogy csak nyögvenyelősen sikerült felkutatni a Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjét is, akinek a mozgását köztéri és bolti kamarák tucatjai rögzítették.

Nem növeli a bizalmat a kormány tervei iránt, hogy kvázi technikai módosításként akarják eladni a javaslatot, amely pedig lényeges változást hozna. Bár továbbra is csak törvényben meghatározott feladatokhoz lehet felhasználni kép- és hangfelvételeket, azokat akár egy általános, keretjellegű engedély alapján is lekérhetnék. Vagyis semmi garancia arra, hogy legalább utólag kiderül, kinek az egyedi adatait nézték át, s hogy az adatfelhasználás jogszerű volt-e. Utóbbit Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke is felrótta, aki a tervezethez fűzött állásfoglalásában azt is kifogásolta, hogy „a kamerarendszerek egységes adattárolási rendszerbe szervezése és az adatokhoz való hozzáférés megkönnyítése folytán létrejön egy olyan, titkos információgyűjtéshez felhasználható képi megfigyelőrendszer, amely nagy földrajzi területet fed le”. Aggályos szerinte az is, hogy nemcsak a már elkészült kép- és hangfelvételeket lehetne lekérni, hanem folyamatosan, egyidejűleg is megfigyelhetik a központba továbbított felvételeket, a keretengedély alapján pedig még a jövőben elkészülő felvételek beszerzéséhez sem kell újra hozzájárulást kérni. Így például a rendőrség egy autótolvaj mozgásáról a tett elkövetése után is könnyedén hozzájuthatna olyan információkhoz, amelyeknek semmi közük ahhoz a bűncselekményhez, amelynek a címén az eljárás megindult.

Köztéri kamerák. Semmi nem maradhat titokban
©

Péterfalvi szerint garanciát jelenthetne arra, hogy „csak törvényes célból és csak a szükséges mértékben” lehet az adatokhoz hozzáférni, ha az ügyeket és lekéréseket egyedi azonosítóval látnák el. Azt is szeretné elérni, hogy hivatala felhatalmazást kapjon az adatkezelés jogszerűségének ellenőrzésére. A hatósági elnök szerint meg kellene határozni azt is, hogy a templomok és a szavazóhelyiségek közelében, illetve politikai gyűléseken rögzített kép- és hangfeltételeket milyen feltételek mellett lehet felhasználni.

Péterfalvi javaslatait a Fideszben „megfontolandónak” minősítették, ami azt vetíti előre, hogy a terv némi finomítások után zöld utat kaphat. Hasonló aggályai voltak ugyanis korábban Péterfalvinak a  biometrikus azonosító (az új típusú személyi és útlevél) bevezetésekor is. Javaslatait akkor is beépítették a törvénybe, és a rendszer működését azóta az utólagos NAIH-ellenőrzés is rendben találta. Az e-személyi megjelenésével egyébként az egy adott személyt érintő, különböző nyilvántartásokban szereplő adatokat (idegenrendészeti, lakcímnyilvántartó, adóhivatali, társadalombiztosítási) már két éve összekapcsolhatóvá tették.

A mostani terveket aggályossá teszi az is, hogy a jövő júliusban hatályba lépő új büntetőeljárási törvény alapján az eddigieknél ellenőrizhetetlenebb lesz a titkosszolgálati eszközök alkalmazása. Bár a fő szabály szerint továbbra is bírói engedély kell majd például a lehallgatásokhoz, megfigyelésekhez, házkutatásokhoz, a törvény nem rögzíti, hogy milyen „leplezett eszközöket” lehet majd alkalmazni bírói vagy ügyészi engedély nélkül. Ráadásul az úgynevezett „előkészítő eljárás” bevezetésével már a bűncselekmény elkövetésének gyanújára sem lesz szükség ahhoz, hogy valakit lehallgassanak, a tudta nélkül elolvassák a leveleit, a távollétében átkutassák a lakását, kocsiját.

Egyre több Kis Testvér

Elég a rejtőzködéshez, ha valaki az arcába fésüli a haját, vagy napszemüveget, kalapot visel. Azt sem ismerik fel, aki a mobiljára tapadva lehajtja a fejét. Legalábbis ezt mondják szkeptikus szakértők és a polgárokat önvédelemre bujtogató aktivisták. Majd elválik, hiszen az arcfelismerési kísérletet éppen csak elkezdte a rendőrség Berlin egyik legforgalmasabb pályaudvarán, a Südkreuzon. Egyelőre háromszáz önkéntes részvételével tesztelik (augusztus elseje óta, fél éven át) a mai legkorszerűbb kamerás, arcfelismerős rendszereket a terrorizmus és a bűnözés elleni harc jegyében.

A fenntartások nem alaptalanok. Az amerikai szabványügyi kormányhivatal (NIST) pár hónapja tette közzé elemzését, amely szerint a mai legkorszerűbb arcfelismerő rendszerek jó esetben 99 százalékban azonosítják az embereket (nagy tömegben már ez is sok tévedés lehetőségét rejti), de kedvezőtlen fényviszonyok és más gondok esetén a találati arány 60 százalékra csökkenhet.

Az arcfelismeréstől függetlenül további kérdés, hogy mennyi értelme van a kamerázásnak. Nem sok – állítja Francisco Klauser, a svájci Neuchateli Egyetem földrajztudósa egy szinte példátlanul nagyvonalú kísérlet alapján. Genf rossz hírű negyedében, a Paquis-ban 2014-ben úgy kameráztak be (arcfelismerés nélkül) 15 utcányi területet, hogy a rendőrök napi 24 órában figyelnek is, és szükség esetén járőrt küldenek a tetthelyre. Ebből máris látszik, hogy nem pusztán a kamerákon múlik a siker, hanem inkább azon, hogy van-e elég bevethető rendőr. De Klauser még így is azt állítja, hogy a bekamerázás a tényleges bűnözési helyzetet nem befolyásolta lényegesen, hanem pusztán az emberek biztonságérzetét javította, azt viszont mérhetően. Annyi bizonyos, hogy a térfigyelés nem fékezi meg sem a halálra is elszánt terroristákat, sem a hirtelen felindulásból támadókat, sem a zavart elméjű garázdákat. A berlini közlekedési vállalat viszont azt tapasztalja, hogy csökkent a rongálások száma, mióta nyilvánvaló, hogy utólag azonosítani tudják a tetteseket. Szintén a kamerák vezették nyomra a rendőröket az utóbbi idők nagy felháborodást keltő eseteiben, amikor embereket támadtak meg a metróban.

Alig zavar már bárkit is a kamerák özöne Nagy-Britanniában. Ott úgy elszaporodott a magán- és állami térfigyelés, hogy akad olyan becslés, amely szerint a világ lakosságának alig egy százalékát számláló briteket a világ biztonsági kameráinak húsz százaléka figyeli. A bűnözési statisztikák ingadozása ugyanakkor nem mutat összefüggést a kamerák terjedésével.Egészen más a helyzet Kínában, ahol a mindmáig teljhatalmú kommunista párt a legkorszerűbb technikákkal építgeti ki a Nagy Testvérhez méltó megfigyelést. Sanghajban 97 hatóság adataiból minden egyes polgárról már most 5198 információt összegez a „társadalmi tisztesség rendszere”. Tudják róluk, adtak-e vért, van-e adóhátralékuk, blicceltek-e a metrón, segítenek-e a szomszédaiknak. A jók kis kedvezményeket kapnak (kaució nélkül bérelhetnek biciklit, önrész nélkül vehetnek fel hitelt), a rosszak esetleg nem jutnak repülőjegyhez, gondjaik lehetnek az álláskereséssel. A digitális dicsőség- és szégyentáblát 2020-ig egész Kínában be szeretnék vezetni. De ami az adatok egyesítését illeti, csöndben Nyugat-Európában is vannak fejlemények. Németországban májusban módosítottak törvényt, azóta a biztonsági szervek könnyebben hívhatják le a személyi igazolványokhoz amúgy is digitálisan rögzített arcképeket. Angliában novemberben lépett életbe az a törvény (Investigatory Power Bill), amelynek alapján rutinszerűen összesíthetők a polgárok internetezési szokásai. (Bedő Iván)