Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Nem osztalékként, hanem vételárként vett ki csaknem 3 milliárd forintot az Eliosból a szédületes gazdasági karriert befutó kormányfői vej.
Tiborcz István több milliárd forinttal gazdagodott, amikor pár éve eladta az Elios Zrt. felét, ami az uniós csalás elleni hivatal jelentése miatt most újra a figyelem középpontjába került – írja a G7. A lap szerint a miniszterelnök veje korábbi sajtóhírekkel ellentétben nem vett ki osztalékot a vállalatból, viszont cégbírósági iratok alapján kiszámolták: az Elios eladásán kevés híján 3 milliárd forintot kereshetett.
A társaságban már jó ideje nem Tiborcz a tulajdonos, sőt, papíron csak egy évig volt a kezében a vállalat, de vezető tisztségviselőként több mint négy évig részt vett a többször átnevezett cég irányításában. A közvilágítási tendereket letaroló cég hátszele az EU csalás elleni hivatalának (OLAF) is gyanús lett, a vizsgálat során úgy találták – mint a 24.hu által megszerzett jelentésből kiderült –, hogy a szervezett bűnözés feltételeinek is megfelelhet az a rendszer, amit az Eliosnál találtak. Ezért 43,7 millió euró (13 milliárd forint) uniós támogatás megvonására tettek javaslatot..
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.