Áder János elmagyarázta, miért nem lesz semmi gond Debrecenben az akkugyárral

A volt köztársasági elnök finomított a kormánypropagandán: podcastjában nem volt sem bértüntetőzés, sem áldebrecenizés, viszont az ellenzéknek odaszólt.

  • MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu
Áder János elmagyarázta, miért nem lesz semmi gond Debrecenben az akkugyárral

A debreceniek megnyugodhatnak, hiszen ugyanolyan minőségű és mennyiségű marad az ivóvizük, ugyanis a természetes vízvisszapótlás is naponta mintegy 75 ezer köbméter Debrecen vízbázisán

– mondta Áder János volt köztársasági elnök a debreceni akkumulátorgyárral kapcsolatban a Kék bolygó című podcastjában. Áder legutóbbi adásában gyakorlatilag felmondta a kormánypropagandát a kínai beruházásról, miközben Kaderják Péterrel, a Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetőjével beszélgetett. A kormánypropagandával tarkított adásból csak a jobboldali influencerek és a kormányközeli média alaptézisei, a „bértüntető”, valamint az „áldebreceni” kifejezések hiányoztak.

Áder a podcastban csak nagyon finoman baloldalazott: összefoglalóan beszélt az akkumulátorgyárral kapcsolatos félelmekről, amikor azt mondta, hogy az ellenzéki politikusok szerint nagyon magas a gyár áram- és vízigénye, szerintük kell jelentős levegő- és talajszennyezésre számítani, és szerintük nem magyarokkal fogják feltölteni a gyár 9000 dolgozós munkaerőigényét.

A volt köztársasági elnök ezeket az állításokat igyekezett cáfolni, amikor arról beszélt vendégével, hogy a 200 ezres lakosú város napi vízfogyasztása ma 38 ezer köbméter, és ha az ellenzők véleménye szerint valóban ugyanennyi vizet igényelne naponta a gyártás, azt akkor is biztonságosan fedezni tudják. A víz 70-80 százalékát ugyanis hűtéshez használják fel, amelyet teljes egészében "szürke vízből", vagyis a közeli telepen tisztított szennyvízből nyernek majd. A hiányzó 20-30 százalékot pedig bőven biztosítja a Keleti-főcsatornán naponta érkező 30 ezer köbméter felszíni víz.

A 9000 munkahelyről Áder azt mondta, hogy oda nem feltétlenül külföldiek fognak érkezni, hiszen ezeket a munkahelyeket a környező megyékből is fel lehet tölteni, hiszen – állítása szerint – ebben a térségben 81 ezer ember keres munkát.

Megadta a környezethasználati engedélyt a kormányhivatal a debreceni akkumulátorgyárnak

A döntés viszont csupán február 18-án lesz végleges. A Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal állítja: minden korábbinál szigorúbb feltételekkel engedélyezték a beruházást. Minden eddiginél szigorúbb feltételekkel adta ki a környezethasználati engedélyt az akkumulátorgyár építéséhez a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal - közölte hétfőn a szervezet. Mint írták, lefolytatták az összevont környezeti hatásvizsgálatot, valamint az egységes környezethasználati engedélyezési eljárást is.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.