Nagy Márton leginkább a wellness-meetingről tereli el a figyelmet a legújabb bankellenes kirohanásával

Szakmai szempontból nincs sok értelme annak, hogy Nagy Márton ismét kirohant a túl sok és szerinte túl drága hazai nagybank ellen. A külföldi pénzintézetek ugyanis nem a Fertő tó partjáról kínos szituációban elhúzó miniszter dörgedelmei alapján döntik el, hogy meddig érdemes a magyar piacon maradniuk. A HVG megkeresésére reagáltak a nemzetgazdasági miniszter listájából kimaradó bankok is.












Nem csak Gödön, világszerte is döglődik a Samsung akkugyártása

A Magyarországon súlyos környezetszennyezési botrányba keveredett társaság mellett a másik, nálunk termelő dél-koreai vállalatnál, az SK Onnál is zuhanórepülésben van az elektromos járművekbe való aksik gyártása, miután részben a Magyarországon is terjeszkedő kínai cégek szinte teljesen kiszorították őket a piacról. Egy nagy dobásuk azonban maradhat a dél-koreai vállalatoknak.






Befellegzett a cuccos hamburgereknek a fogyasztószerek terjedése miatt?

Szintet lépett a legnépszerűbb fogyasztószer, amely immár tabletta formában is elérhető. A pirula elhiteti a szervezettel, hogy kevesebbtől jóllakott, ami azt is jelenti, hogy a népszerű étteremláncoknál kisebb adagokat és más jellegű fogásokat keresnek a vevők. Többen viszont tovább mennek az életmódváltásban és egyenesen a frászt hozzák az élelmiszeripari befektetőkre.


Tényleg drágák a magyar bankok?

Nagy Márton egy posztjában kijelentette, hogy drágák a magyar bankok és az ideális az lenne, ha lecsökkenne a számuk: 5 nagy bank lenne az ideális hazánkban. A Bankmonitor szakértői több szempont szerint is megvizsgálták, hogy tényleg mennyire drágák is a hazai pénzintézetek.


Új módszerhez kénytelenek folyamodni a bankok

Megváltozott módszerekkel igyekeznek új számlavezető ügyfeleket toborozni a bankok a mára megszokottá vált, 30-40 ezer forintos, egyszeri jóváírások helyett. A BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint több szolgáltatónál is megjelentek a friss érkezőknek kínált, akár százezer forint feletti ajánlatok, ám ezek teljes kihasználásához nagyfokú elköteleződést várnak el.