Negyven éve, 1971. október 20-án tartották Huszárik Zoltán Szindbád című filmjének ősbemutatóját. A Krúdy Gyula szülővárosában, Nyíregyházán rendezett ünnepi vetítést egy hónappal később követte az országos premier - majd a hazai és külföldi siker.

1972-ben a Szindbád kapta a Magyar Filmszemle nagydíját, operatőri díját, egyik főszereplője, Dajka Margit pedig a legjobb női alakítás díját. Az 1972-es Mannheimi Filmfesztiválon Huszárik Zoltán lett a legjobb elsőfilmes rendező. Egy évvel később az Atlantai Filmfesztivál különdíjával, a Milánói Filmfesztivál Agis-kupájával és az Aucklandi Filmfesztivál rendezésért járó díjával gyarapodott az elismerések száma. 2000-ben a filmes-, televíziós- és kritikusszakma minden idők tizenkét legjobb magyar filmjének egyikévé választotta a Huszárik-művet. 2010-ben a Filmmúzeum nézői szerint a Szindbád lett minden idők legjobb magyar filmje.

Latinovits Zoltán
©

Huszárik Szindbádját már a Kelet-Magyarország 1971. október 24-ei számában megjelent első kritika is méltatta. A rendező Krúdyhoz való „hűsége nem a szavakban és mondatokban, nem a szövegegyezésben van, hanem sokkal mélyebben. Mint az igazi műfordító, nem a betűkhöz, nem a szótárhoz hű, az eredeti alkotás lényegét, szellemét igyekezett megragadni. Nem néhány elbeszélést vitt filmre, hanem kivételes beleélő képességgel és mesteri kézzel Krúdy világát teremtette újjá, formálta meg számunkra egy másik művészet eszközeivel” - olvasható Katona Béla Krúdy világa filmvásznon című írásában. A budapesti és vidéki mozielőadások után a helyi és országos napilapok, szakfolyóiratok is elismeréssel írtak a film művészi erejéről, páratlan esztétikai gazdagságáról, asszociatív, csapongó, lüktető szerkesztéséről, egyedi időkezeléséről.

B. Nagy László, a kor legjelentősebb filmesztétája mérföldkőnek tekintette a Szindbádot. „Olyan radikális törvénybontás, illetve új törvényrend megteremtése, amire tudtommal még nem volt példa a kortárs filmművészetben. Sem nálunk, sem másutt. (…) A film játékideje több mint másfél óra, [...] a ’történése’ – ha egyáltalán van ilyen –, voltaképp csak a másodperc törtrésze – a szó szoros értelmében ’időn túl folyik’. Mert a másodperc e töredéke alatt megszületik és beteljesedik egy emberi lélek, egy hiánytalan belső univerzum...” - írta témával foglalkozó cikkében, amely az Élet és Irodalomban jelent meg 1971 novemberében.

A Szindbád lelkes sajtóbeli fogadtatása már csak azért is figyelemre méltó, mert mind témája, mind művészi megfogalmazása éles ellentétben állt a hivatalos kultúrpolitika elvárásaival. A szocialista embertípus drámai küzdelme és internacionalista közösségi szerepvállalása helyett az individuum vívódásával, a lét alapkérdéseivel foglalkozott egy letűnt kor vidéki magyar Casanovájának rezignált alakján keresztül. A szecessziós Szindbád-mesékben Krúdy maga is visszavágyott a békés polgári világba, s filmjében annak pusztulását emeli költészetté Huszárik is.

,,Nincs a szerelemnél meghatóbb érzemény, mert korunkban, amikor a nemes érzések, a vallásosság, a hűség, a tisztelet, a barátság, a hazaszeretet, lassan kivesznek a világból, csak a szerelem az, amely képes visszavarázsolni a régen letűnt idők illúzióját. A nők gyöngédségére nagyobb szükség van mint valaha, mert minden nő, még a legközönségesebb is rokonságban van a holddal, a túlvilággal, a babonával. Csak a nők javíthatják meg az állati sorba jutott férfiakat, és minden alkalmat meg kell adni a nőknek, hogy a javítás munkáját elvégezhessék a férfiakon”- mondja Szindbád Majmunkának.

,,Szindbád lét és nemlét határán bolyongva keresi az élet értelmét. Autonóm szelleme, tökéletességvágyó keresése nem engedi egyetlen nő tartós szerelmében megállapodni, magánya csak az anyai Majmunka húslevese mellett oldódik. Utolsó útja a templomba vezet. Szindbád az orgonista Angyal átszellemültségében átérzi az élet teljességét, és ekkor éri a tényleges halál” - írja a korabeli filmismertető.   

A Szindbádban minden együtt volt, ami rabul ejtheti a nézőt: a főszereplők, Latinovits Zoltán, Dayka Margit, Ruttkai Éva felülmúlhatatlan színészi játéka, Sára Sándor gyönyörű képi világa és a méltatlanul elfeledett Gujdár József mikro-makro felvételei, Jeney Zoltán impulzív zenéje, Morell Mihály bravúros vágómunkája. Huszárik külön érdeme, hogy rátalált a különc zsenire, Gujdárra, és rábízta az elementáris erejű, érzéki közelképek és a lassított, illetve gyorsított képek felvételét. Az, amitől a Szindbád beírta magát a filmtörténelembe, nem kis részben a Gujdár teremtette mikrokozmosznak köszönhető.

Báron György filmkritikus szerint a Szindbád azon kevés filmek egyike, amelyek nem öregszenek. Jóllehet több évtized telt el a megalkotása óta, olyan általános érvényű mondanivalót hordoz és azt olyan, a korát megelőző formában teszi, ami most is frissnek hat és lenyűgözi a nézőt.

A film előkészítési és utómunkálatait egyébként legendák övezik. Máig tisztázatlan, miért nem Tóth János, a szakma nagymestere, Huszárik korábbi, szintén filmtörténelmi jelentőségű  alkotásainak operatőre fényképezte a Szindbádot, miért kapott ,,csak” dramaturgi megbízatást. Arra sincs hitelt érdemlő magyarázat, hogy a forgatókönyv társírója, Tornai József miért nem szerepel a stáblistán.

A Szindbád mítoszát erősíti a Ruttkai-Latinovits páros szenvedélyes magánélete. A film végén Melczer Annamária, Huszárik akkori felesége orgonál, a film elején Móger Ildikó, későbbi felesége táncol. A játékidő közepetáján korcsolyázó Nagy Anna, a Tél tündére, az azóta szintén színésznővé lett Huszárik Katát hordta a szíve alatt. A forgatáson történt a Florentint játszó Szegedi Erika és Sára Sándor sorsdöntő találkozása is – ők a mai napig együtt élnek.

Huszárik mindössze ötven élet élt, Szindbádja, eredeti formájában még huszonötöt sem. Gyönyörű színei megkoptak, néhány kockája, részlete megsemmisült. A Magyar Film Múltja és Jövője elnevezésű alapítvány támogatásával tizenöt évvel ezelőtt ugyan felújították, és a Magyar Nemzeti Filmarchívum megpróbálja megőrizni az eredeti változat értékeit, ám amint azt Beke Éva, az első restaurálási munkálatok vezetője mondja, a technika folyamatos fejlődése ellenére sem lesz olyan, mint volt.  Az ,,igazi” Szindbád már csak az emlékezetünk vásznán pereghet.

L. Horváth Katalin