Idén 70 éve, hogy Hirosimát és Nagaszakit atomtámadás érte – ugyan földrajzilag elég messze történt tőlünk a két bombázás, egyetlen látogatható atombunkerünk szerint sosem lehet elég messze egy ilyen esemény ahhoz, hogy ne legyen érdemes bemutatni a következményeit.

A Múzeumok Éjszakája eseménysorozat keretében az igencsak vagány nevű Sziklakórház Atombunker Múzeum (angolul még jobb: Hospital in the Rock) is különleges programokkal várja az érdeklődőket: a bunkeres tárlatvezetés mellett olyan szabadtéri eseményekkel, mint az Afganisztánt is megjárt 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj akciódús show-ja vagy a Magyar Vöröskereszt harctéri elsősegélynyújtó bemutatója.

Stiller Ákos

Az intézmény állami támogatás hiányában teljes egészében a látogatókból tartja fenn magát, a nyitva tartás alatt minden egész órakor indul csoportvezetés – egyéni látogatásra nincs lehetőség, a 15-20 fős csoportokat cserébe a túravezetők bombázzák érdekesebbnél érdekesebb információkkal. Bár a Múzeumok Éjszakája hivatalosan szombat este 6 órakor kezdődik, a Sziklakórházat már délelőtt 10-től lehet látogatni, valamint egyedülálló módon vasárnap is megismétlik a speciális bemutatókat.

A Vár alatt húzódó barlangrendszerbe épített Sziklakórház a második világháború idején légoltalmi sebészeti szükségkórházként üzemelt, majd 1962-ben, a kubai válságot követő atompara idején – kihasználva a 15-17 méteres mélységet – atombunkerként nyílt újra. A 2008-ban múzeummá alakított helyiség berendezései mind eredetiek, a negyvenes-ötvenes-hatvanas évekből, a kórtermek nyomasztó realitása pedig a hobbiból viaszfigurákat gyártó műszaki vezető nagyjából 200 bábujának köszönhető.

A 2300 négyzetméteren elterülő kórházat eredetileg 200 fő befogadására tervezték, de Budapest ostroma alatt volt, hogy 700 ember is összezsúfolódott a kórtermekben – a Vöröskereszt oltalma alatt álló intézményben civileket és katonákat egyaránt elláttak, nemzetiségre való tekintet nélkül. Alapvetően a Szent János Kórházhoz tartozott, az ő kijelölt orvosaik, nővéreik dolgoztak a bunkerben.

Stiller Ákos

A hosszú, nyomasztó folyosókból (amelyeken itt-ott szekrények bukkannak fel, olyan bíztató hangzású eszközöket tartalmazva, mint „ujjperc-fűrész” vagy „aranyérfogó”) az adott korszakhoz képest nagyon jól felszerelt termek nyílnak: a műtőben eredeti műtőslámpákat, EKG-berendezést, és egy hatvanas évekbeli altatógépet is láthatunk – korábban kloroformmal altatták a sebesülteket. Az aggregátoroknak köszönhetően mindig volt áram a bunkerben, így az ostrom legszörnyűbb napjaiban volt, hogy csak a Sziklakórházban tudtak röntgenezni a fővárosban.

Ekkor volt a legnagyobb túlzsúfoltság is, 700 ember osztozott az összetolt emeletes ágyakon, hordágyakon és szalmazsákokon, miközben testükkel 35 fokos állandó hőmérsékletűre fűtötték a termeket. Egy alkalommal megszakadt a Sziklakórház minden kapcsolata a kötszereket, gyógyszereket és élelmet egyaránt biztosító Szent János Kórházzal, ráadásul a Várnegyed egyik főnyomócsövét is felrobbantották, így hetekig kórházi kellékek, étel és víz nélkül maradtak.

Gyakran nem is az eredeti sérüléseikbe, hanem az itt összeszedett fertőzésbe haltak bele – ennek ellenére folyamatosan érkeztek önkéntes orvosok és nővérek, többek közt olyan arisztokrata származású nők, mint Andrássy Ilona, Széchenyi Ilona vagy özvegy Horthy Istvánné. Nem véletlen a múzeum mottója sem: „emberek az embertelenségben”.

Stiller Ákos

Külön teremben tisztelegnek Friedrich Born előtt – a második világháború vége felé Budapesten élő svájci kereskedőnek volt az, aki miatt a Sziklakórház a Nemzetközi Vöröskereszt oltalma alá került, és aki menlevelek kiállításával 15 ezer magyar zsidót – köztük 8 ezer gyereket – mentett meg a koncentrációs táboroktól és a deportálástól. Még rakpartunk is van róla elnevezve, mégis kevésbé ismert, mint mondjuk Wallenberg.

Összesen kétszer üzemelt kórházként az intézmény: a második világháború utolsó két évében, valamint 1956-ban, majd 1962-ben átalakították atombunkerré – ekkor költözött ide egy karbantartó család, melynek tagjai nagyjából 40 évig éltek és dolgoztak a Sziklakórházban, és nekik köszönhető, hogy ilyen jó állapotban fennmaradtak a berendezések. A házaspár női tagja például kéthetente beágyazott a kórtermekben, arra az estre, ha hirtelen újra szükség lenne rájuk – szerencsére nem volt.

A hatvanas években olyan felszerelésekkel látták el a bunkerré alakított kórházat, hogy az abban tartózkodók egy atom- vagy vegyi támadást is túl tudjanak élni. 200 ember nagyjából három hétig bírta volna a bunkerben, addig működtek volna hibátlanul a levegőszűrők, és addig tartott volna ki az élelemkészlet, a 25 köbméteres víztartály, valamint az aggregátorokat működtető két, egyenként 8 ezer literes üzemanyagtartály tartalma. A stílusosan atompara-poszterekkel és atomfelhő-dizájnlámpával díszített teremben pedig láthatjuk azt az elképesztő tartalmú dobozt, ami hordozató laboratóriumként szolgált volna, talaj-, víz- és levegőminta vételezéséhez szükséges eszközökkel.

Stiller Ákos

Az esetleges túlélők számára is elő volt írva egy meghatározott procedúra, hogy ne hozzanak be sugárfertőzést a kórházba: először egy túlnyomásos szobába érkezik, megmérik sugárzásmérővel, leveszik, majd elégetik az összes ruháját, levágják az összes haját és szőrét, kapnak egy speciális zuhanyt bőrbe dörzsölendő mentesítőoldattal, azt leöblítik vízzel, ráadnak egy polgári védelmi egyenruhát, és csak aztán mehet be a kórház területére. Még a nyolcvanas években is lejártak a Szent János Kórházból gyakorolni ezt a procedúrát.

Tatai Gábor igazgató szerint a múzeum célja az, hogy a korhű berendezések által nyújtott valóságélmény segítségével megmutassák a háború másik oldalát: „Amíg távol van a háború, és csak filmeken látjuk, addig roppant izgalmasnak tűnik, de testközelből egészen más. Ha lehetne G.I. Joe-kat kapni úgy, hogy mellette van a csomagban egy szétmállott, véres emberi test, robbanás után leszakadt testrészekkel, máris kevésbé lenne vonzó a háború”.