Olyan a gaucho, az argentin marhapásztor, mint a vadnyugati cowboy, de mégsem egészen. Hajtja a marhákat, kietlen vidéken él, szinte mindig lovon ül, kalapot, bőrruhát, csizmát visel, lasszót hord magával, rodeókon bizonyítja az ügyességét, és nélkülözi a városi élet kényelmét. Csakhogy míg az észak-amerikai vidéken ma már szinte eltűnt a cowboy létforma, Dél-Amerikában fennmaradtak a gauchók közösségei. Bár megfogyatkoztak, városiasodtak, munkájukra kevésbé van szükség.
Talán az utolsó pillanatban készített róluk fikciós elemekkel átszőtt dokumentumfilmet az amerikai Michael Dweck és Gregory Kershaw, akik íróként, rendezőként és operatőrként is jegyzik a tavalyi Sundance, valamint a locarnói filmfesztiválon díjazott, a magyar mozikban most bemutatott filmet.
Nem először foglalkoznak elveszőben lévő közösséggel. Az utolsó futam című, 2018-as munkájuk egy amerikai kisváros híres autóversenyét a felszámolás elől megmenteni igyekvő lakosairól szól, a 2020-as Szarvasgombavadászok pedig az északolasz Piemont tartomány erdőjáró öreg gombagyűjtőiről.
Az alkotópáros két éven át tanulmányozta Argentína északnyugati csücskében, a Keleti-Kordillerák mentén lévő Calchaquí-völgyben élő gauchoközösség kemény mindennapjait. Fekete-fehér képekkel mutatják be kultúrájukat, tisztelegve előttük és szinte elsiratva őket.
Mintha a hortobágyi rónákat járó csikósok, a nyírségi gulyások vagy az erdélyi hegyekben nyájaikat terelő juhászok hasonlóan kemény életét látnánk – zord figurák, zord tájakon.
