Egy Kispál és Borz- és Kiscsillag-rajongó alapból tudja meglehetősen pontosan, mikor született a Kossuth-díjas dalszerző. Ő maga dokumentálta ugyanis több dalában is e jeles dátumot:

A 2001-es szólólemezén hallható Mire megtanultam című számából az derül ki, hogy már elmúlt húsz, de még nincs negyven. A 2003-as A tizenháromezredik című dalból azt tudhattuk meg, hogy ennyi nap már eltelt az életéből (azaz elmúlt 35 éves). 2014-ben az évszámról elnevezett dalban azt énekli, hogy „2067, éppen százéves lennék”. Tehát a születési évszám itt már egészen konkrét: 1967. De ennél is többet tudunk az 1993-as Ágy, asztal, tévé album óta, a Levesek készülnek porból-ból: „Levesek készülnek porból / Így lettem én is '67 nyarán / Ettem a fáról, és attól / Nem megy a rejtvény, nekem sem talán”.

Tehát nincs itt semmi rejtvény: 1967 nyara, egészen konkrétan 1967. június 20-án született Pécsen Lovasi András, aki kedden a Fishing On Orfűn ad szülinapi életműkoncertet.

Mi pedig ezeket a dalokat tartjuk a több mint negyedszázados, igen meggyőző életmű legfontosabb darabjainak. (Mint minden ilyen lista természetesen csak egy játék, és lehet, hogy máskor mi is egészen más dalokat írtunk volna össze, de ez már a teljes diszkográfiákat értékelő Zenevírus c. sorozatunkban már csak így lesz.)

Fontossági sorrendben visszafelé haladunk.

15. Dal teázáshoz (Kispál és a Borz, Ül, 1996.)

Lovasi dalszerzői (ha úgy tetszik: költői) nagyszerűsége többek közt abban áll, hogy képes apró életmotívumokból kiindulva, vagy akár abban benne is maradva, abból kitekintve határtalan érzések felé kalauzolni a hallgatót. Így van ez a Dal teázáshoz című szerzeménnyel is: "autó fordul, széken a ruhád", egy pillanatfelvételből indulunk ganggal, galambokkal, tapintható érzésekkel, egy többnyire leszart várossal, és aztán, hopp, máris az élet értelme körül sertepertélünk, mintegy négy percig.

14. Mialatt az ég (Kispál és a Borz, Velőrózsák, 2000.)

"Már gyanús volt, / hogy minden ilyen jól hogy mehet" – a dal, amely pontosan tudja, hogy a boldogság még ha csak egy pillanatra is elérhető, csak sosem vesszük időben észre, vagy el sem hisszük, hogy ez most az. Lovasi maga ma már nem túl kedvezően nyilatkozik a Mialatt az eget is tartalmazó Velőrózsák lemezről, pedig ez a hosszabb dalszerkezetekkel, nem annyira gitárcentrikus elemekkel kísérlezető mű azért mai füllel az egyik legérdekesebb "zsákutca" a zenekar életében. Egy dalról viszont úgyis az utókor mondja ki az ítéletet, és a Mialatt az egyik legjobb melankolikus Kispál-szám még ma is.

13. Szeles (Kiscsillag, Szeles, 2014.)

A Szeles című negyedik Kiscsillag-album egy új irányt vázolt fel a zenekar életében, annak idején azt írtuk róla, hogy ez lett a legkispálosabb Kiscsillag-lemez. Az biztos, hogy jóval artisztikusabb lett, mint az előtte megjelentek, bátran szakítottak a negyvenesek könnyed garázszenekara-stíllel. A címadó dalról maga szerző azt nyilatkozta, hogy bár “mindenki azt hiszi, hogy én lila ködben üldögélve írom a dalokat, pedig nem: mindig van egy nyitókép. Ezt járom körbe, veszem kézbe, mint egy fotót, leírom.” Itt ez a nyitókép boldogságkeresés á la Petőfi „Hol a boldogság mostanában? / Barátságos meleg szobában” sorai. De itt nem a meleg szobában van a boldogság, sőt gyakorlatilag elillant. „Hol a mulatság, miért van vége? Csak én táncolok ebbe a szélbe” – énekli a költő, és vele a koncerteken általában az egész közönség. És ha mindenki táncol, akkor tulajdonképpen, minden rendben, nem igaz?

12. Hang és fény (Kispál és a Borz, Velőrózsák, 2000.)

Talán itt érződik, hogy mennyire rákattant Lovasi ebben az időszakban a Radioheadre, mert a Hang és fény kicsit olyan, mintha a Kispál No Surprises-a lenne. Ott van benne erősen az egész életműre jellemző irónia, de közben az egész már-már meghökkentően megható és életigenlő is. Talán az a pillanat mutatja meg legjobban ennek a számnak az erejét, amikor a szigetes koncerten felvett filmben erre a dalra vonul be a zenekar a dunai hajókázástól a színpadra, majd egy pillanatra a kulisszák mögött izguló Lovasit látjuk ahogy a háttérben több tízezren várják már izgatottan.

11. Disznók tánca (Kispál és a Borz, Bálnák ki a partra, 1997.)

10. A homlokom hozzád nyomom (Kispál és a Borz, Bálnák ki a partra, 1997.)

A leggyengédebb szám talán a Kispál-diszkográfiában, mégis végig ott érződik benne, hogy végső soron ugyan suttoghatunk szifonként a másik fülébe, de azért mindannyian csak partra vetett bálnák vagyunk. De pont ez a zavarbaejtő kettősség szinte minden kiemelkedő Lovasi-szám kulcsa, ez a furca tánc "a fejünkben lévő szarok" meg a másik szemébe nézése között.

9. A honi csillagászat fejlődése (Kispál és a Borz, Sika, kasza, léc, 1994.)

Semmi, végtelen, világűr, ég, csillagok, Hold, nő, tó - ha írnánk egyszer egy összehasonlító Kispál-topológiát, ezek a kifejezések egész biztos, hogy szerepelnének az alapértelmezett Lovasi szószedetben. Mint ahogy egy filozófiai Lovasi-értekezésből sem maradhatnának ki többek közt a kicsiség és a végtelenség, a burjánzó érzelmek és a semmi, a profanitás és a lét végső értelme kutatásának gondolati ellentétpárjai. Amelyek, mellesleg, mind ott vannak ebben a dalban.

8. Búcsúzó Nap (Bandi a hegyről, 2001.)

Lovasi András életművének sokak szerint a legkiemelkedőbb darabja a Bandi a hegyről című (tulajdonképpen) szólóalbum. A lemez afféle terápiaként készült a Lovasi által azóta többször is félresikerültnek, túlépítettnek, túlírtnak, "tűlfőzöttnek" - valójában kitűnő dalokat tartalmazó és jól is szóló - Velőrózsák után. A Bandinak (mármint a lemeznek) iszonyúan jól áll az esetlegesség, az odakentség, a kötetlenség, miközben burjánzik az ötletekben, és szinte csak nagyszerű dalokat tartalmaz. Például ezt.

7. Dermesztő (Kiscsillag, Semmi konferencia, 2017.)

Lovasi 2017-ben – tehát 50 évesen - az életműve egyik legerősebb anyagát jelentette meg a Kiscsillaggal: a színházi „rockoperácskájuk” zenéit összefoglaló színes, széttartó, a hagyományos dalformákat felrúgó nagyszabású lemezt, a Semmi konferenciát. (Bővebben erről itt írtunk.) Talán a legerősebb dal, a korábbi Kiscsillag-stílustól teljesen elütő Dermesztő. Amelyben hatalmas fekete Audikkal suhannak át a vidékünkön a fontos emberek, akiket nem kell gyűlölni, mert „nem tudják mit cselekeznek”, és egyébként is örüljünk, hogy ezen a környéken még egyáltalán keresztülmerészkedik valaki. Tényleg egészen dermesztő disztópia tárul elénk, ahol a táj is azt leheli, hogy ide már nem kell senki.

6. Autók a tenger felé (Föld, kaland, ilyesmi... 1992.)

Tudtam én persze, hogy a Kispál-számok között is csúcskategóriát jelent az Autók a rajongók között, de akkor értettem meg igazán, amikor egy révfülöpi nyaraló udvarán valaki elkezdte bömböltetni a dalt a kocsiból. Igen, gondoltam, ez tényleg a világ egyik legjobban eltalált popdala, ha erről is az a bizonyos törékeny, szinte elérhetetlen állapot jut eszembe, amikor libabörőzve veszem tudomásul, hogy a következő pillanatban bármi történhet, az csak jó lehet, hiszen jó helyen vagyok, jó emberekkel, a világ történéseire nyitottan. Ezért is olyan ihletett, ritka pillanat az egész Föld, kaland-lemez.

5. Szívrablás (Kispál és a Borz, Holdfényexpressz, 1998.)

Szerencsére művészünk sosem a sematikus popzenei panelekkel énekelte meg románcait. Az ő személyiségén átszűrődve minden furcsa fénytörésbe kerül. Lévai Balázs Idáig tudom a történetet című könyvének tanúsága szerint a Szívrablás egy valós affért mesél el: hősünk egy díszbemutatón megismert hölggyel gabalyodott össze, és noha a kalandból nem lett semmi, minden későbbi találkozás komoly zűrzavart okozott benne. Terápiás céllal íródott tehát a dal, melyben a kiszolgáltatott férfi dühösen kéri számon a Szerelmen, hogy miért szívatta meg ennyire. Lovasi lazán, hanyagul énekel, és a klipben egy Ken-baba arcába ordítja: "Csak szerettem volna, ha velem is van ilyen/És most benne vagyok, még sosem volt sűrűbb homály."

4. Menetszél (Kiscsillag, Greatest Hits Vol. 01., 2006.)

A Kiscsillag első nagylemezén hallható rövid, de velős és annál szívbemarkolóbb dal Lovasi jelenlegi zenekarának máig is egyik legjobb (és legszebb), ha nem a legjobb (és legszebb) száma. A vitathatatlan esztétikai minőség mellett azonban a Menetszél olyan értelemben is különleges helyett foglal el a zenekar életművében, hogy ez az a szerzemény, melyből bizonyos értelemben "kisarjadt" a Semmi konferencia című konceptmű, részben, ami a semmi-motívumot illeti - ami egyébként is visszatérő elem a Lovasi-életműben - részben, ami szövegben szereplő semmi konferencia kifejezést és gondolatot illeti.

3.  Húsrágó, hídverő (Kispál és a Borz, Naphoz Holddal, 1991.)

Ez alighanem a legkispálabb Kispál-dal, minden benne van, ami meghatározta a zenekart, és amivel Lovasiék eltörölték a 80-as éveket. A még fésületlen debütáló album harmadik száma, egy könnyen azonosítható gitártémával (minden kezdő gitárosnak alapmű), amire a szülinapos szintén összetéveszthetetlen, fura-mesés-bájos szöveget írt a kurva nagy óriásról, a rendszerről, ami nem mozog. Szóval nem véletlenül volt ez a Kispál koncertek egyik kötelező darabja: itt valóban egy vonalban voltak a szívek meg az agyak.

2. A következő buszon (Kispál és a Borz, Föld kaland ilyesmi...,1992.)

A Kispál és a Borz egyik legszebb dala. A zenekar második albumán jelent meg, és tudjuk a koncertek felkonfjaiból, hogy Lovasiéknak is az egyik kedvence volt ez az elszállós, édes-bús szám. Állítólag valamikor konkrétan lekésett a szerző egy buszt, innen a kezdő sor, amit aztán csak sok hónap múlva írt kész szöveggé. A történet végül arra kanyarodik, hogy a főhős egy mesebeli disznót visz a végtelenbe túrni, akinek az orra az ablakon. A dal végi játékos gitártéma alatt még elképzelhetjük az út mentén elsuhanó fák által kirajzolódó záródó világot.

1. Zár az égbolt (Kispál és a Borz, Bálnák ki a partra, 1997.)

Ez az a dal, amit a legtöbbünk kiemelt a Lovasi-életműből, és a kommentelőink közül is sokan gondolják ezt az egyik legfontosabb Lovasi-opusnak. A szöveg gyönyörű tisztelgés József Attilának, „a bajszosnak”, aki „egy cseppet se mediterrán”, és a végén előkerülnek azok a bizonyos magukat kamikázeként a partra vető bálnák is. Elmúlás, magyar történelem, szomorú nő.  Az édes-bús idilleket Kispál szomorkás, moláris gitártémája teszi még fanyarrabbá. A lemezverzió melankóliája végül dühös rockriffbe torkollik, mintha mégsem lenne teljesen rendben, hogy az égbolt túl gyorsan zár. Noha a dalt számos különböző hangszerelésben előadták, a Csík zenekarral, vagy epikusabb gitárszólóval a búcsúkoncerten, legtisztább formájában talán Jancsó Miklós Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című filmjében hallhattuk, ahogy a borostás Lovasi egy szál gitárral, egy padon ülve énekli a rendező és Scherer Péter mellett.