Hat meghívottból mindössze egyetlenegy jelent meg az Óvás! Egyesület invitálására azon a vitán, amelynek a régi pesti zsidónegyed sorsa volt a témája. Mezős Tamás eljött, s noha szavait a szép számú közönség nem fogadta kitörő lelkesedéssel, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke legalább szívósan állta a sarat, ám szerepléséről más pozitívumot nehéz lenne mondani. Mit kezdjünk például azzal, hogy a terület 226 épületére vonatkozó értékvizsgálatot a KÖH titkosította, mondván, az döntés-előkészítő anyag, és még a szakértők se biztosan értik; Mezős most mégis arról beszélt, hogy a dokumentumnak „nincs jelentősége”. Az biztos, ameddig a mundér mellett hasonló vehemenciával védi az épített örökséget, addig nem lehet baj.

A műemléki hivatal vezetéséhez képest Hiller István oktatási és kulturális miniszter csak egyik alacsony beosztású munkatársát delegálta, akinek a megszólalásra se volt mandátuma, igaz, annyit elárult, hogy jövő januárban a parlament elfogadhatja a világörökségi törvényt, a koncepció már kész. Ha így lesz, a negyedik efféle lesz a világon. Ami dicséretes, csakhogy a miniszteri követ elfelejtette megjegyezni, hogy a törvényt éppen az erzsébetvárosi rombolás nyomán elkészített UNESCO- (más néven Polge-) jelentés javasolta nyomatékkal a kormánynak. Hiller küldöttje azt is leszögezte, a miniszternek ma nincs hatásköre abban, mi történik a védett területekkel és épületekkel, a világörökségi területen s azon túl, ott, ahol a kis buldózer túr. Ezek után akár el is mehetett volna, ehhez képest tisztességgel végigülte a háromórás purparlét.

Akácfa u. 59. Védőangyal © Stiller Ákos

Nem tűnt kompetensebbnek Soós Gábor sem, aki Fejérdy Tamást, a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottság titkárságvezetőjét helyettesítette. Ő azzal keltett kisebb feltűnést, hogy azt állította, a műemlékek már ma is bonthatók gazdasági okokból. A teremben erre zavar támadt.

A Centrális Galériában támadt káosz azonban semmi ahhoz a zűrzavarhoz képest, amit a nagyobb részt az Erzsébetvárosban, kisebb részt a Terézvárosban elterülő zsidónegyed kapcsán élünk át az utóbbi években. A 2002-ben a világörökség részének nyilvánított Andrássy út műemlékvédelmi pufferzónájában XIX. századi házak tucatjai tűntek el, hogy helyükre akár háromszoros beépítéssel újak épüljenek.

Aki nem járt a területen, annak a változásokat jól szemlélteti, hogy míg korábban a negyed – a beépítettség töménységét mérő – szintterületi mutatója 2–2,5 volt, addig a VII. kerületi önkormányzat építésügyi szabályozási terve 4,5–6 engedélyez, amit az ingatlanberuházók maradéktalanul ki is használnak: az egykori egy-, két-, háromemeletes házak vagy az udvarok helyére nyolcemeletes monstrumokat húznak. Mindeközben Párizs régi részein most csökkentették 3,5-ről 3-ra az előírásos mutatót – tudhattuk meg Perczel Anna építésztől, az Óvás! Egyesület spiritusz rektorától.

Vasvári Pál u. 4. Van grund © Stiller Ákos

A hatóságok, intézmények képviselői többnyire csak széttárták a karjukat, miszerint ők tehetetlenek, bár „érzékelik” az anomáliákat. Mezős elnök úr még azt is készséggel elismerte, hogy a Klauzál utcában épülő egyik ház „randa lesz”. De legalább jogszerű. A Demszky Gábor főpolgármestert képviselő Beleznay Éva fővárosi főépítész több, az utóbbi időben készült tervről is beszámolt, amelyek a terület áldatlan állapotán változtattak volna, de szavaiból kiderült, leginkább a kerületek feküdtek keresztbe a nemes, ámbátor erőtlen erőfeszítéseiknek.

Mert hát, ahogy nálunk ez már lenni szokás, leginkább azokon verték el a port, akik nem voltak jelen. Nem mintha nem érdemelték volna meg a távolmaradók. Az sem lehet véletlen, hogy az időnként túlfűtött hangulatú, lakógyűlésre emlékeztető tanácskozásra nem jött el senki sem a VI. és a VII. kerület önkormányzati vezetői közül. Erre még az sem magyarázat, hogy Hunvald György erzsébetvárosi polgármester előzetes letartóztatást tölti. A városvédők régóta mondják, mindenki megéri a pénzét a szereplők közül, de a kerületek hibáztathatók leginkább. Az anarchisztikus önkormányzati rendszer ugyanis hozzájuk telepítette a legfontosabb jogosítványokat, miközben alig van mód döntéseik kontrolljára. – Az országos, sőt világörökségi szintű épített örökségünkről jelenleg a kerületek döntenek – fogalmazott Beleznay. Márpedig – láthatóan – rosszul sáfárkodnak a rájuk bízott értékekkel. Hozzá nem értés, bürokratikus, sőt antidemokratikus hozzáállás, túlzott megfelelés a befektetőknek, korrupció – néhány a teremben elhangzott megfejtés az okokra.

A vita témájának eredetileg az Óvás! alternatív városrész-fejlesztési terveit szánták, amelyekről a kiállítás is szólt, ám ezeket alig sikerült érinteni. Mezős Tamás és Beleznay Éva leginkább a gazdasági számításokat hiányolta a tervek mögül, miszerint azok nélkül az elképzelések nem elég „profik”. Soós Gábor is felvetette, hogy érdekeltté kellene tenni a beruházókat, mert különben nem fektetnek be, és elrohadnak a műemlékek. A Polge-jelentés megállapításai közül Mezősék leginkább a felújításra, rehabilitációra adott adókedvezmények bevezetését szorgalmazták. A fővárosi főépítész elárulta, ők is ajánlották ezt a megoldást a kormánynak, ám az mostanában utasította el ötletüket.

Ladányi János szociológus – egyébként kerületi lakos –, aki részt vett az alternatív tervezet elkészítésében, élesen ellenezte, hogy a befektetőket újabb kedvezményekhez juttassák. Véleménye szerint az önkormányzati vagyon példátlan kiárusítása, a bagóért megszerzett telkek, a laza építésügyi előírások mind-mind a befektetők érdekeit szolgálták, míg a kedvezményes áfa csak növelné eddigi busás hasznukat, és semmi nem áramlana vissza belőle a területre. Az Óvás! tehát ellenzi az adókedvezményt. Felhívta arra is a figyelmet, hogy az ingatlanberuházók a zsidónegyedben nem vesznek részt a házak működtetésében, nem akarnak háztulajdonosok lenni, és a gyors profitrealizálás érdekében továbbadják házaikat. Talán ennek is köszönhető, hogy az új házakban a négyzetméterárak akár az egymilliót is elérik.

Rumbach Sebestyén u. 8. © Stiller Ákos

„Halott város épül a régi pesti zsidónegyed helyén” – véli Perczel Anna, mert a bontott épületekben már nem, az új épületekben még nem laknak. A hvg.hu tudósítója csak megerősíteni tudja, a legújabb házak jó része üres, a legtöbb értékesített lakás külföldié, akik befektetési céllal vásárolták meg őket.

„Alkotmánymódosítás kellene.” „Fejlesztési társaság kellene.” „Városrészmenedzsment kellene.” „A műemléki területek direkt finanszírozása kellene.” Mondták a meghívottak. Perczel Annáék szerint azonban erre már nincs idő, jelenleg is 15 házat ürítenek vagy ürítettek ki, miközben 37 telek áll teljesen üresen. A belső részek negyven százalékának beépítése megváltozott, és a kerületi szabályozás nemhogy mederbe terelné, egyenesen erősíti a rombolási folyamatot. Az Óvás! állítja: most már egyáltalán nem lenne szabad bontani, mert végképp eltűnik az, ami a területet értékessé, egyedivé teszi.

Zádori Zsolt