Tetszett a cikk?

Leni Riefenstahl fellázadt családja és környezete értékrendje ellen, megvetette az általa kispolgárinak tekintett morált, de végülis a náciknál kötött ki, dokumentunfilmjeivel értékes segítséget adott nekik. Ellentmondásokkal terhes élete újra csak arra int, hogy a mindenkori hatalom kiszolgálása nem egyeztethető össze egy független művész ars poeticájával.


A

Leni Riefenstahl
z Európa könyvkiadó magyarul is megjelentette Steven Bach monográfiáját Leni Riefenstahl német filmrendező és színésznő életéről. A százéves korában, 2002-ben meghalt, egykor vonzó és tehetséges hölgy magasra ívelő, ámbár igencsak vitatott pályát futott be. egy berlini vízvezeték-szerelő lányaként Az 1902-ben született, táncosként indult filmrendező Adolf Hitler kedvence volt, aki Az akarat diadala címmel nagyhatású dokumentumfilmet készített az 1934. augusztusi nürnbergi pártnapokról. Filmjét az 1936-os berlini olimpiáról máig a filmtechnika iskolapéldájaként oktatják jövendő operatőröknek.

Riefenstahl meggyőződéses náci volt, noha formálisan soha nem lépett be a pártba. Hitler hatalomra jutása után nem emigrált úgy, mint a legtöbb tehetséges német filmes, művész és tudós, hanem Németországban maradt, és ott karriert csinált. Mennyiben volt nagyformátumú művész, egyéni ambícióit kergető alkotó, és mennyiben a világtörténelem legaljasabb és legkegyetlenebb diktatúrájának propagandistája? Erről máig sokat vitatkoznak, mellette és ellene is számos érv szól.

Három életút is kínálkozik, melyet össze lehet hasonlítani az övével. Az első Herbert von Karajané, aki a Hitler állami karmesterré nevezett ki, de 1945 után megbocsátottak neki és a zeneszerető közönségnek haláláig ünnepelt hőse maradt. (bár a múltja miatt érték bírálatok). A másik, személy, akihez Lenit szoros barátság fűzött, a Nürnbergben kivégzett újságíró, a Der Stürmer főszerkesztője, a harmincas évek antiszemita gyűlöletkampányait irányító Julius Streicher volt. Ők ketten 1943 októberében találkoztak utoljára, és ekkor, ahogy Steven Bach találóan írta, „a Harmadik Birodalom két kulcsfontosságú mítoszteremtője mondott búcsút egymásnak”. Érdemes megjegyezni, hogy Leni Riefenstahl pályája annyiban is hasonlított Streicherhez, hogy mindketten a harmincas években élték fénykorukat, és a későbbiekben már egyikük sem vállalt komolyabb propaganda-feladatot. (Streichert 1940-ben elmozdították gauleiteri tisztségéből, és Goebbels, akinek egyébkén Riefenstahllal is komoly konfliktusai voltak, háttérbe szorította. )

Végül a harmadik, szintén Lenihez közel álló figura Albert Speer volt, aki Az akarat diadalának építészeti környezetét, a nürnbergi arénát létrehozta. Hitler kedvenc építészét, aki az előbbiekhez hasonlóan távol tartotta magát a holocausttól, a nürnbergi perben ugyan elítélték, és még az emlékiratait is megírta, ugyanúgy, mint Riefenstahl.

Dietrich (baloldalon) és Riefenstahl
közrefogják Anna-May Wongot.
(1928)
Riefenstahl, Streicher és Speer egyaránt azzal védekezett (persze Karajan is, de ő a felsoroltaktól eltérően a zenének élő előadóművész volt), hogy nem tudott arról, milyen sorsra jutottak a Harmadik Birodalomban a zsidók, illetve mindarról a szörnyűségről sem értesült, ami a keleti fronton történt a Szovjetunió megtámadása után. Riefenstahl számos esetben latba vetette befolyását, hogy legközelebbi filmkészítő munkatársait megmentse a frontszolgálattól. Befolyása nem kis mértékben onnan táplálkozott, hogy a mutatós rendezőnő közel állt Hitlerhez. Tény, hogy a Führer rendre megvédte protezsáltját Goebbels támadásaitól, aki részben féltékeny volt rá, részben pedig sokallta azokat az óriási összegeket, melyeket Riefenstahl kijárt, nagyszabású filmtervei megvalósításához.

Leni Riefenstahlnak életében volt két, nem is mellékes epizód, mely egyértelműen arra utal, hogy 1939 szeptembere után mégiscsak tisztában volt azzal, miféle rendszer bel- és külföldi népszerűségét szolgálta nagyhatású dokumentumfilmjeivel. Mindkét históriát igyekszik elhallgatni, illetve átstilizálni a 2003-ban magyarul is megjelent, de eredetileg 1987-ben kiadott emlékirataiban. Többek között ezt írta: „Soha nem láttam Lengyelországban halottat. Sem katonát, sem polgári személyt.” Ez nyilvánvalóan nem igaz, stábjával (Sonderfilmtrupp Riefenstahl, Riefenstahl Különleges Filmosztag) követte a német előrenyomulást, filmre vette a lengyelországi háború mozzanatait.

Riefenstahl Hitler és Göbbels között.
Jelen volt a lengyelországi Konskie-ben 1939. szeptember 12-én, még Varsó eleste előtt rendezett vérfürdőnél is. Itt lengyel partizánok megöltek egy német tisztet és négy katonát. Megtorlásként a németek több tucat zsidó férfivel tömegsírt ásattak a főtéren és a helyszínen agyonlőtték a sírásókat. A mészárlást a Wermacht katonái hajtották végre, Leni pedig, egy amatőr fénykép tanúsága szerint, végignézte a gyilkosságokat, nem pedig csak hallott róluk, ahogy ezt az emlékirataiban írta. Mint ahogy az sem valószínű, hogy amint írta, tiltakozott, majd magának Hitlernek is szóvá tette a történteket Danzigban. Leni operatőrei lefilmezték Hitler bevonulását a „felszabadított” Danzigba, majd az elfoglalt Varsóban 1939. október 5-én rendezett német katonai díszszemlét is.

Tény azonban, hogy ezután több haditudósítói munkát Riefenstahl nem vállalt, minden energiáját A hegyek alján című művészfilm megvalósítására fordította. Ismeretes azonban, hogy ennek a spanyol környezetben játszódó filmnek a forgatásakor koncentrációs táborokból válogatott össze kreol külsejű ’spanyolos’ statisztákat, ingyenmunkára, majd utána a cigány szereplőket visszavitték a táborba, és onnan a halálba. Riefenstahl erre úgy emlékszik, hogy filmjének szereplői túlélték a háborút, s a forgatás, amelyen „igazi családias légkör alakult ki, életük legszebb élményei közé tartozott”. Leni azt írta emlékirataiban, hogy a film cigány szereplőit a háború után mind viszontlátta. Ezzel szemben a hatvanas években, amikor ezt az ügyet feltárták, kiderült, hogy az 1941-ben és 1942-ben kényszermunkásként igénybe vett cigány statiszták többsége Auschwitzba került, és volt olyan népes család, melynek tagjai közöl egyetlenegy élte túl a haláltábort.

Feltárta a test szépségét (Oldaltörés)

Leni Riefenstahl nem volt jelentős játékfilm rendező. A weimari köztársaság idején készített alkotásai közül a még a legjobb A kék fény című volt, melynek forgatókönyvét az akkor Berlinben élő költő és filmesztéta, Balázs Béla írta. A többi munkái mind az úgynevezett „alpesi némafilmek” voltak (A szent hegy, A nagy ugrás, Vihar a Mont Blanc felett), melyekben a rendező a tiszta romlatlan természetet állította szembe a romlott „síkvidéki” civilizációval.

Riefenstahl (balról) az "Erő és
Szépség Útjai " c. darab próbáján.
(1925)  
Az első darab címe, melyben 1925-ben meztelenül statisztált, Az erő és a szépség útjai című némafilm volt, mely a sportot, mint hazafias kötelességet népszerűsítette a német ifjúság számára. Sajátos módon ennek az első filmnek az „üzenete” határozta meg a későbbiekben a számos sportban jeleskedő Riefenstahl egész hitvallását. Az arányos, izmos testet és az erőt azonosnak tekintette a szépséggel, s erre az eszmére vevők voltak a nácik. Ugyanezt a teóriát igyekezett újra és újra formába önteni, a Heinrich von Kleist német romantikus költő Pentheszileia című költeményéből tervezett alkotással is. Az amazonok királynőjéről tervezett monumentális film a líbiai sivatagban játszódott volna, lovasok ezreit vonultatták volna fel. (A produkció a háború miatt meghiúsult.)

Amihez tényleg jól értett az a tömegek hatásos fényképezése, és az emberi test esztétizáló megörökítése volt. Mindezt Hitlert dicsőítő propagandafilmjében, és az Olimpia-filmben maradéktalanul ki is aknázott:. Művészi önmegvalósítása során erkölcsi szempontokkal soha sem törődött.

Lenit 1945 után nem engedték játékfilmet rendezni, ugyanakkor megúszta a felelőségre vonást. Amint helyzete stabilizálódott, Szudánba indult, ahol az arányos testű nuba törzs tagjairól forgatott dokumentumfilmet, majd megpróbálkozott a mélytengeri felvételekkel is. Filmjei tehetségéről árulkodtak. Steven Bach találóan állapítja meg könyve végén: „Ha kulcsot keresünk ennek az ellentmondásos személyiségnek és művésznek a megértéséhez, akkor – anélkül, hogy azt állítanánk, hogy megleltük a magyarázatot – azt a mondatát javasolt emlékezetünkbe idéznünk, mely szerint ’Valamiben nagy akarok lenni, a legnagyobb’. Kevesebbel nem érte be, s a kor, melybe született, ezt a fajta nagyságot kínálta a számára.”

Pelle János

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!