Gyurcsány Brüsszelbe érkezik. Üres kézzel távozott. © MTI

Az összeg nagysága. Kelet-Európának valóban jelentős tőkeinjekcióra van szüksége Nyugat-Európától. Gyurcsány és Orbán ezt nagyjából 300 milliárd euró közelében határozta meg szóban, és a miniszterelnök 180 milliárdos csomagot javasolt írásban. A határozott elutasításnak bizonyosan oka, hogy Merkel Németországa – a legnagyobb potenciális befizető –, túl nagynak tartotta az összeget. Ha kisebb összeget határozunk meg, és több nemzetközi intézmény – a Világbank, az EIB, az EBRD, az IMF, az ECB és az EU – konzorciális hiteleként kezeljük, akkor bizonyosan több az esélyünk. Az első négy intézmény már most is aktívan részt vesz a válságkezelésben, az IMF-et az euróövezeti országok most tőkésítették fel – reálisan ki lehetett volna alkudni egy értelmes megoldást.

Az egyeztetés hiánya, illetve felrúgása. Gyurcsány egyedül, igazi kelet- és nyugat-európai egyeztetés nélkül, illetve a tárgyalások ellenére állt elő a magyar javaslattal. Ahelyett, hogy megkereste volna a lehetséges kelet-európai kompromisszumot az egység érdekében, magányos lovasként lovagolt ki a kelet-európaiak nevében, akik nem kértek belőle. Lehet, hogy nincs kompromisszumra lehetőség, lehet, hogy elárultak volna minket a többiek, de csak közös, lehetőleg többségi kelet-európai javaslatnak lett volna értelme és esélye. Itt senki se tűri, hogy helyette és fölötte „egy másik” érdeket képviseljen, „vezesse” a régiót. Magányos lengyel vagy cseh javaslatra is ellenérzések támadtak volna. A rossz tanuló, bukott Magyarország különösen alkalmatlan a vezérszerepre. Lengyelország, Csehország, Észtország nyíltan, Szlovénia és Szlovákia hallgatólagosan a jó tanuló szerepét kezdték el játszani, akik semmiképpen se azonosak a rosszakkal. Vannak teljesítők és vannak, akik évtized óta nem teljesítenek – ezt üzenték Európának, és ezt igazolta vissza Angela Merkel.

Rossz csomag és politikai érvelés a gazdasági helyett. Gyurcsány, akár itthon, minden sérelmet és problémát összehordott egybe – az euró-bevezetés könnyítése, anti-protekcionizmus, árfolyamvédelem, a kelet-európai bankrendszer finanszírozása –, amivel frontot nyitott minden irányban. A csomag megmutatta, hogy a magyarok mennyire nincsenek szakmailag felkészülve, mennyire nem tudnak egy célra összpontosítani. Alul is maradtak. Másrészt, Gyurcsány is, Orbán is erős politikai és gyenge gazdasági érveket használtak. Az „új vasfüggöny”, a „kelet és a nyugat között kötött egyezmény be nem tartása” hangzatos, de tartalmatlan kijelentések. Az osztrákok a bankcsomagra összpontosítottak és győztek, mert azt már mindenki megemésztette október óta. (Ebben óriási szerepe volt Surányi Györgynek, aki októberben meggyőzte a washingtoni Nemzetközi Pénzügyi Intézet főnökét, Charles Dallara-t, ez év elején pedig az érdekelt bankok irányítóit, hogy közös levelet írjanak a országok bankfelügyeleteinek, majd fokról fokra az EIB, az EBRD, illetve a Világbank irányítóit egy szükséges csomagról.)

Magyarország nemzetközi tekintélyének összeomlása. A magyar gazdaságpolitika és irányítói az ezredfordulóig a régió tekintélyes képviselőinek számítottak, mára nem számítanak annak. Az ország egésze, ezen túl politikai és gazdaságpolitikai elitje leértékelődött. A miniszterelnök, az ellenzék vezére, a pénzügyminiszter és a jegybankelnök – a válság idején leginkább számító szereplők –, nemzetközileg nem hitelesek. (Gyurcsány és Orbán előzetes tárgyalásairól a nemzetközi sajtó egyszerűen nem vett tudomást.) Magyarországot csak botrány esetén veszik észre. Nehéz ma magyarnak lenni itthon és a világon.