Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Vona Gábor Romániába való beutazásának megakadályozása mellett foglalt állást hétfőn Vasile Blaga, a román Demokrata Liberális Párt (PDL) elnöke, a legnagyobb ellenzéki erő vezetője.
Blaga újságíróknak nyilatkozott hétfőn a Jobbik elnökének szombati kijelentéséről. Vona az erdélyi Borzonton úgy vélekedett az erdélyi magyarok helyzetéről, hogy amennyiben "a magyar érdek csak konfliktus vállalásával képviselhető, akkor a konfliktust is vállalni kell".
A PDL elnöke szerint annak ellenére, hogy Vona nem rendelkezik diplomata státussal, vannak eszközök, amelyekkel megakadályozható beutazása Romániába. Vasárnap a román külügyminisztérium azt közölte, hogy csak diplomatákat nyilváníthat nemkívánatos személlyé.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.