Kémelhárítás kémek nélkül: átlátszó fedősztorival figyeli kritikusait az Orbán-kormány

Már az izraeli kémszoftver alkalmazása előtti időkben egyértelmű jelei voltak annak, hogy az Orbán-kormány nemzetbiztonsági kockázatot igyekszik kreálni a politikai ellenfeleiből, de akkor még úgy tűnt, ez csak a politikai adok-kapok része és nem gondolja komolyan. A Pegasus-ügy kellett ahhoz, hogy lássuk, valóban súlyos lehet a helyzet: a megfigyelések indokolatlanságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a minden mögött idegen ügynököket vizionáló kormánypárt irányítása alatt működő elhárítás az elmúlt tíz évben egyetlen épkézláb kémügyet sem tudott végigvinni.












Jakab–Gyurcsány: 1-0 – innen indul az előválasztás

Mától indul el az ellenzéki előválasztás folyamata, azonban több körzetben nem is lesz érdemi verseny. Van, ahol csak egyetlen jelölt indul, vagy "dísznek", a verseny látszata kedvéért áll rajthoz más is. Ha a sima pálya biztosítása volt a cél, a jelenlegi bejelentések alapján a Jobbik tárgyalt a legeredményesebben.







Túri Péter légimentő: Megjelent az irodámban a "Szócska-kommandó" és elcsodálkoztak, mit találtak

Nem lenne egészségügyi miniszter, de azért vannak ötletei, hogyan lehetne javítani az ellátást Magyarországon. Túri Péter 2011-ig a Magyar Légimentő Nkft. igazgatója volt, de a kormányváltás után repült. Azóta vállalkozásával külföldi kórházban ápolt, szállítható betegek hazareptetésével foglalkozik, de a járvány az ő cégét is nehéz helyzetbe hozta. HVG portré.