Matolcsy unokatestvérei sörgyáruk mellé vettek egy mulatót is
Szemerey Zoltán és Tamás pécsi érdekeltségeik számát gyarapították.
Szemerey Zoltán és Tamás pécsi érdekeltségeik számát gyarapították.
HVG
A részvényárak mozgásán sokat lehetett keresni – és bukni – az elmúlt hetekben, ám a magyar amatőrök óvatosak lettek. A járvány okozta pánik után a tőzsdézés megszállottjai újra beszámolhatnak sikereikről is az internetes fórumokon, a kudarcaik feldolgozásában viszont továbbra is egyedül maradnak.
Kevesebbet kell fizetni benzinért, de mi lesz, ha már megtankolva találjuk az utcán a kocsinkat? A Duma Aktuál számszaki elemzője, Litkai Gergely készített gyűjtést a koronavírus-járvány által teremtett abszurd helyzetekről.
hvg360
Márciusban még mutatkozott együttműködés a kormány és az önkormányzatok között, aztán visszatért a vagdalkozás – mondja Baranyi Krisztina. A ferencvárosi polgármester szerint 30 év gyakorlatától nehéz eltérni egy világjárvány idején is, ezért gyökeres változásokra lenne szükség a politikában. A pandémia után szeretne egy nagy ünnepséget a kerületben, mert szerinte mindent megérdemelnek az ott lakók – vallja Baranyi.
hvg360
A nagy New York-i áramszünet (mindegy, melyik) után kilenc hónappal több gyerek született – legalábbis így szól a városi legenda. Logikus kérdés, hogy a koronavírus hónapjaiban, a jóval hosszabb ideig tartó bezártság közben több gyerek fogan-e meg. Ennek jártak utána a Firenzei Tudományegyetem munkatársai.
HVG
Barack Obama két elnöki mandátumának lejárta után is aktív maradt Michelle Obama, aki a középutat választotta az amerikai first ladyk között. A férje szoros szövetségese volt, de nyílt politikai szerepet nem vállalt, inkább a számára fontos ügyeket támogatta.
Nagy Gábor
A HVG kulturális ajánlójában megemlékezünk Little Richardról, Vonnegut és Agatha Christie "magyar hangjáról" és Veress Pál festőművészről, a HVG egyik alapítójáról.
hvg360
A kortárs irodalom mind kikerülhetetlenebb alkotója a negyvenes évei elején járt, amikor fejére-nyakára akaszkodott a rák. A több mint kétéves pokol-, majd mennybejárás érzelmi sokkjai ismét aktivizálták benne a költőt.
HVG
Orbán Viktor válságkezelő intézkedései már a következő választásról is szólnak, miközben az ellenzék mozgástere egyre szűkül a rendeleti kormányzás alatt - véli Lakner Zoltán politikai elemző és Bíró-Nagy András, a Policy Solutions igazgatója, akik a HVG-nek elmondták azt is, szerintük veszélyben van-e a kormányfő hatalma.
Tóth Richárd
Az irodában könnyű beszédbe elegyedni kollégáinkkal. A koronavírus idején már nehezebb egyben tartani a munkahelyi közösséget, de van megoldás.
hvg360
A visszaesés minden kormányt meg fog ütni, kivétel nélkül, nem lesznek nyertesek – mondja Ian Bremmer, befolyásos amerikai politológus a HVG-nek. Szerinte Orbán Viktor üzleti köre számára nehéz időszak következik, amelyben nem tudják korlátlanul növelni vállalatcsoportjaikat a magyarországi külföldi cégek kárára. Bremmer állítja: Európában nem a magyar kormányfő a rendkívüli, hanem az unió képtelensége, hogy vele kezdjen valamit.
Mészáros Lőrinc agrárholdingjától érkezett új igazgatósági tag a Lázár János kormánybiztos gondjaira bízott Nemzeti Ménesbirtokhoz.
HVG
A tudósok a koronavírus kiindulópontját és ellenszerét, az orvosok a terjedésének a kezdetét keresik, a politikusok pedig azon vitatkoznak, ki a felelős a járványért.
Nagy Gábor
Putyinék szeptemberre vakcinát ígérnek, az USA-ban 36 millióan élnek segélyen, a németeknél 100 milliárd eurónyi adóbevétel maradt el. Ez a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
hvg360
A Die Welt írt az Európai Bíróság a Magyarországot elmarasztaló ítéletéről. Budapesti tudósítójuk szerint a német alkotmánybírók döntése segítheti a magyar miniszterelnököt.
hvg360
A rendeleti kormányzás és a parlament nélküli parlamenti demokrácia lehetőségének megteremtése után a Fidesz az ellenzék írmagját is eltakarítaná az útból, készülve immár a következő választásra. Szimbolikusan már kitagadták a nemzetből, akik nem a kormány hívei, de a java még hátravan.
Több részben mutatjuk be a HVG-könyvek által kiadott bestsellert, Michelle Obama Így lettem című memoárját. Egy fekete férfi vagy egy fehér nő legyen a demokraták elnökjelöltje? És milyen előítéletekkel kell megküzdenie annak, aki nő és fekete is, ráadásul férje oldalán a Fehér Házba készül? Cikksorozatunk 4. epizódja.
hvg360
"Úgy voltam vele, ha már bent van az országban a vírus, akkor valószínűleg megkaptam " – mondja V. Naszályi Márta, aki elmondása szerint a járvány ellenére is folyamatosan dolgozott, napi 8-9 találkozóval. Az I. kerületi polgármester szerint a kormánynál vannak az adatok, így nekik is kell dönteni a fővárosi lazításokról. 3 milliárdos mínusszal számol a városrész, miközben alapjövedelmet vezettek be azoknak, akik a válság miatt vesztették el munkájukat.
hvg360
Miért jó, hogy az HBO hetente hoz ki egy új rész sorozataiból? Az Ez minden, amit tudok újabb érvet hozott a módszer mellett. Közben saját lánya készített rendhagyó dokumentumfilmet egy egykori hollywoodi sztárról, a Whiplash rendezője pedig újra elmerül a jazz világában. Ez a hvg360 heti streaming ajánlója.
Kosztolánczy Tibor és Nemeskéri Erika Osvát Ernő egyik szerkesztői levele nyomán tárt fel egy rendkívüli történetet.
HVG