A svédek hat hónapra voltak tőle, a románoknak hat bombára elég nyersanyaguk volt – így lett 25 ország majdnem atomhatalom
 

A svédek hat hónapra voltak tőle, a románoknak hat bombára elég nyersanyaguk volt – így lett 25 ország majdnem atomhatalom

Az első atombomba ledobása óta több mint két tucat ország akart nukleáris fegyvert, ám a nagyhatalmak így vagy úgy, de mindig találtak eszközt a leszerelésükre. Spanyolország, Svájc, Svédország Románia, Tajvan és egy sor másik ország mind előrehaladott programot vitt a tömegpusztító fegyverek előállítására, ahol nem egyszer a szerencse hozta el az áttörést. A tervek feladásához pedig minden esetben erős diplomáciai, vagy katonai ráhatás kellett.


„Két személyiség él bennem” – 12 adag kávéval kezdi a napot Carolina Vergnano, a legrégebbi olasz kávémanufaktúra vezetője
 

„Két személyiség él bennem” – 12 adag kávéval kezdi a napot Carolina Vergnano, a legrégebbi olasz kávémanufaktúra vezetője

A nők szerepét igyekszik erősíteni egy igencsak férfias szakmában Carolina Vergnano, aki négy éve áll a család nevét viselő olasz kávémanufaktúra élén. És közben minden létező sztereotípiát cáfol, legyen szó a munka és család egyensúlyáról, a válságkezelésről vagy akár arról, hogyan és mennyi kávét fogyaszt el valaki, akinek az egész élete erről az italról szólt. Carolina Vergnanóval Budapesten beszélgettünk.


Kemping bicikli, felvonulás és elvtársi csók – így fogadták eddig az űrhajósokat Magyarországon
 

Kemping bicikli, felvonulás és elvtársi csók – így fogadták eddig az űrhajósokat Magyarországon

Jurij Gagarinnak és Farkas Bertalannak is hatalmas, nyitott autós felvonulást szerveztek Budapesten, miután visszatértek az űrből és erre a propaganda is készült rendesen. Magyarországon már szinte hagyománya van az asztronauták köszöntésének, de az utolsó óta is eltelt 45 év. Nem tudni, Kapu Tibort mivel fogják fogadni, mindenesetre az MNB már rárepült az űrrepülésére.



Frankfurter Rundschau: Trump összehozza az európai szélsőjobbot
 

Frankfurter Rundschau: Trump összehozza az európai szélsőjobbot

Habár Orbán, Le Pen, Meloni és Alice Weidel (AfD) még egy évvel az EP-választás után is küszködik, hogy egy csónakban tudjon evezni, egy német szakértő igen veszélyes irányzatokat tapasztal, főleg ott, ahol az amerikai elnök keze is benne van a dolgokban. Mármint, hogy a szélsőség igenis nagy fenyegetést jelent.

hvg360 hvg360




Balkányi Nóra: A Kneecap, Majka és a Mocskos Fidesz nyarának közös iránya – Programok augusztus 9-ig
 

Balkányi Nóra: A Kneecap, Majka és a Mocskos Fidesz nyarának közös iránya – Programok augusztus 9-ig

Forró ez a nyár a zenészek kontra politikai reflexiók kombótól, végre. Veszélyes hülyeségektől ügyes fogásokon át szimpla értékek melletti kiállásig zajlik mindenféle. A felgyülemlő, skandálásba kiömlő elégedetlenség egy közös irányba is állíthatja az embereket: a választások felé. Nálunk elvileg tartanak valami ilyesmit jövő tavasszal.


Igaza volt-e Vasvári Viviennek és férjének? – fotóügyi gyorstalpaló
 

Igaza volt-e Vasvári Viviennek és férjének? – fotóügyi gyorstalpaló

Nemrég beperelték Jennifer Lopezt, mert állítólag nem kapott engedélyt arra, hogy közzétegyen több róla készült fotót, és nem ő az első híresség, aki így járt. KAP ennek apropóján összeállított egy jogi kisokost, amit be is mutatott a Duma Aktuál közönségének, de csak miután illusztrálta, hogyan alázta meg a mesterséges intelligencia.

hvg360 hvg360



Választási világháborúra hangolt Orbán, csakhogy számára veszélyesen ötlettelenül
 

Választási világháborúra hangolt Orbán, csakhogy számára veszélyesen ötlettelenül

Mintha korábbi tusványosi beszédeiből plagizált volna Orbán Viktor: ugyanazokat a paneleket ismételte el – a kultúrák és vallások közötti háborúról, migrációról, az ősgonosz Brüsszelről –, mint az elmúlt évek hasonló igehirdetéseiben. A „nagy bejelentés” helyett csak apró pukkantásra futotta: a digitális térben nem csak háborúzni fognak, de „szeretni” is. A Tisza pedig nem juthat kormányra.

hvg360 hvg360