Pócsik Andrea: Ki mondja meg, milyen cigánynak lenni? – kulturális önmeghatározást saját jogon
 

Pócsik Andrea: Ki mondja meg, milyen cigánynak lenni? – kulturális önmeghatározást saját jogon

A magyarországi romák kulturális egyenjogúságához elengedhetetlen lenne, hogy ne róluk, hanem velük együtt, az ő indítványaikra és az ő elképzeléseik mentén valósuljanak meg a témát érintő, feldolgozó kezdeményezések – állítja szerzőnk, aki két évtizede dolgozik az élő, autentikus cigány kultúra kritikai és releváns láthatóvá tételén. Vélemény.



Sokszor meghalt, de mindig csak majdnem – végső búcsú Ozzy Osbourne-tól
 

Sokszor meghalt, de mindig csak majdnem – végső búcsú Ozzy Osbourne-tól

„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – az élet határán lebegve így szólt az orvosokhoz Ozzy Osbourne. A rock legnagyobb túlélője a múlt héten halt meg utoljára, utolsó útjára ezrek kísérték. Vallásalapítóként még senki sem búcsúzott el úgy a híveitől, hogy az utolsó misét tanítványai és követői celebrálták.





Mi lesz, ha Putyin győz? Lengyelország Japánt előzi az egy főre jutó jövedelemben – nemzetközi lapszemle
 

Mi lesz, ha Putyin győz? Lengyelország Japánt előzi az egy főre jutó jövedelemben – nemzetközi lapszemle

A gazdaság állapotát elnézve a magyar kormánynak van oka a szerénységre. Ha a bolgár, a magyar, a lengyel és a szlovák kormány gyengébb Ukrajnát akar, az olyan, mintha a pulyka azt kérné, hogy tálalják fel a karácsonykor. Trumpnak lila gőze sincs, miként vegye rá Putyint a fegyvernyugvásra. A világ cserben hagyja a palesztin népet. Témák és vélemények a világsajtóból.

hvg360 hvg360

Olyan ígéretekkel puhította meg Trumpot Von der Leyen, amelyek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal
 

Olyan ígéretekkel puhította meg Trumpot Von der Leyen, amelyek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal

A 30 százalékos vámfenyegetés megfelezéséért cserébe az unió vállalta, hogy 750 milliárd dollárért vesz energiát az USA-tól, és 600 milliárd dollárnyi új befektetést hajt végre az Egyesült Államokban. A szakértők, de még az Európai Bizottság egyes tisztviselői is azt mondják, hogy jelen állás szerint mindkettő ígéret inkább fantasy, mint reális lehetőség.



Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa
 

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.




Szerbia ott tart, hogy nemzeti hősből közellenség lett Emir Kusturica és Novak Djokovic
 

Szerbia ott tart, hogy nemzeti hősből közellenség lett Emir Kusturica és Novak Djokovic

Nehéz megtalálni a megfelelő és odaillő jelzőt ahhoz a jelenséghez, ahogyan Aleksandar Vučić szerb államelnök és a hatalom viszonyul a szerb (világ)hírességekhez: változó, ellentmondásos, időnként egyenesen nevetséges. De a legtalálóbb jelző talán mégis ez: politikafüggő. Mostanában két világhírességre, az államfő egykori szövetségeseire, Emir Kusturicára és Novak Djokovicra lő a kormánypropaganda.

Kókai Péter Kókai Péter

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni
 

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.


Forradalmár biciklisnadrágban – a Süddeutsche tudósítása Magyar Péter országjárásáról
 

Forradalmár biciklisnadrágban – a Süddeutsche tudósítása Magyar Péter országjárásáról

A vezető német lap közép-európai tudósítója vette a fáradságot, és átrándult Bécsből, hogy szem- és fültanúja legyen, mit mond 80 napos kampányútjának két állomásán a Tisza elnöke. Verena Mayert is az izgatja: mennyire reális a politikai fordulat a jövő évi választásokon, miután az ellenzék fő ereje hónapok óta vezet minden közvélemény-kutatásban.

hvg360 hvg360

Mudra Márton István: 10+1 jogi kockázat az új, 3 százalékos lakáshitel körül
 

Mudra Márton István: 10+1 jogi kockázat az új, 3 százalékos lakáshitel körül

Az Otthon Start névre keresztelt állami támogatással megspékelt lakáshitel a tervek szerint szeptember 1-jétől indul. A látszólag minden eddiginél kedvezőbb feltételek rendkívül csábítóak. Mielőtt viszont rohannánk a kasszához, nem árt tisztán látni a jogi kockázatokat is. A célközönség végül rosszabbul is járhat, mintha meg sem hirdették volna a programot.