A Fidesz csapdája: nem látszik, hol nyílik tér előtte, és Magyar Péter kezében van a kulcs

Egy évre kér mandátumot Orbán Viktor és a volt kormánypárt elnöksége. Ezzel nemcsak a belső kritikusokat akarják lenyugtatni, de ennyi idő kell, hogy lássák, a Tiszáról elsőként leszakadó választói csoportok merre indulnak. Könnyen előfordulhat, hogy a Fidesznek többé nem lesz győzelmi esélye a pártpalettán.



Minden, amit a migrációs paktumról tudni kell – és amit következetesen elferdít a Fidesz és a Tisza is

Iszonyatos tempóban terjednek az álhírek a június 12-én hatályba lépő migrációs paktumról, elsősorban a Fidesznek és holdudvarának köszönhetően. De a kormánynak is lenne dolga: nemcsak a tényszerűen kellene kommunikálnia, hanem arra is választ kellene adnia, hogyan kívánja kezelni a paktumot, mert a „nem fogadjuk el” kevés lesz.


Lea Ypi filozófiaprofesszor: A Trump vejével szembeszálló Albánia példát mutat Európának nemzeti önbecsülésből

Az, hogy az albánok szinte egy emberként tiltakoznak Jared Kushner ingatlanfejlesztési terve ellen, tanulságként szolgálhat az egész kontinens számára. „Az ország nem eladó” jelmondat egy olyan nemzetről árulkodik, amely ad magára, és nem árulja ki a lelkét befektetőknek – írja a The Guardian hasábjain a London School of Economics albán professzora.




Lackfi János: Három harkály hirtelen

Az én hetem című sorozatunkhoz négy írót kértünk fel, hogy öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Lackfi Jánosnak ezúttal az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: kertkapcsolat, teljesítménytúra, csomóvágó, diplomatanegyed, szpottercsemege.



„Elnök asszony, Ön nem tudja kivel fogott kezet Szabadkán” – kiborultak a Vajdaságban Forsthoffer Ágnes látogatásán

Az új magyar házelnök szerbiai látogatásának vajdasági állomásán a Fidesz ottani, alaposan megtámogatott stratégiai partnere, a Vajdasági Magyar Szövetség vezetőjével, Pásztor Bálinttal találkozott. Ez önmagában még nem kavart vihart, de az eseményt értékelő posztja annál inkább. Végel László Kossuth-díjas író felháborodásában többször is billentyűzetet ragadott.




Közmédia a platformokon: nemcsak a függetlenség a tét, hanem a közös nyilvánosság jövője

A közszolgálati média függetlensége körüli viták fontosak és szükségesek. A digitális platformok, az algoritmusok és a mesterséges intelligencia azonban már ma alapvetően alakítják a nyilvánosság működését. A közszolgálatiság jövőjének ezért nemcsak a demokratizálás, hanem a megváltozott médiakörnyezethez való alkalmazkodás kérdésére is választ kell adnia.




Sulyok Tamás repülései: mi igaz abból, hogy súlyos biztonsági kockázatok álltak fenn a honvédségi gépeknél?

Feljelentést fontolgattak a Magyar Honvédségnél, miután a Köztársasági Elnöki Hivatal korábbi kommunikációs igazgatója azt sugallta, hogy biztonsági kockázatok álltak fent, amikor honvédségi géppel utazott az államfői delegáció. Bár a honvédség határozottan tagadja a konkrétumokban szűkölködő vádak jelentős részét, az kiderült: van bennük némi igazság. De mi abból az igazság, hogy Sulyok Tamás kijárta, ugyanazokkal a pilótákkal repülhessen?





A klasszikus ipari cégekbe is új életet lehelhet a robotforradalom

A befektetői piacon is beindult a versenyfutás azokért a vállalatokért, amelyek az Ipar 4.0-hoz kapcsolódó technológiákból tudnak üzleti előnyt kovácsolni. A becslések szerint a ma még körülbelül 500 milliárd dolláros piac a 2030-as évek elejére könnyedén átlépheti az egybillió dolláros értéket.