A Fővárosi Védelmi Bizottság szerint 200 milliós lehet a kár
A zavargások miatt bekövetkezett károk nagyságrendje közel 200 millió forintra tehető - közölte a Fővárosi Védelmi Bizottság keddre virradóan az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint egy Combino villamos is megsérült hétfő éjszaka, a károk nagyságrendje közel 200 millió forintra tehető. A védelmi bizottság közleménye szerint a Fővárosi Önkormányzat és a fővárosi intézmények mindent megtesznek azért, hogy a lehető leghamarabb normalizálódjon a helyzet a városban.
A Fővárosi Polgári Védelem is készenlétben áll, mintegy ezer rendőrnek biztosítanak takarót, sátrat és ellátást. A fővárosi kórházakba eddig közel száz sérültet szállítottak be, 15 súlyosabb sérültet ápolnak. A honvédség reggelre elszállítja azt a harckocsit, amit a tüntetők beindítottak és jelenleg útakadályt képez.
A Demszky Gábor által október 23-án 23 órára összehívott bizottsági ülésen részt vettek többek között a Budapesti Rendőr-főkapitányság, az Országos Mentőszolgálat, az Fővárosi Közterület-fenntartó ZRt., a Fővárosi Polgári Védelem, a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság és a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. képviselői.