Befejeződött a CERN óriás mágnesének szerelése
Csütörtökön befejeződött annak az 1920 tonnás, 100 méter mélyen elhelyezett óriási mágnesnek a szerelése, amely a genfi CERN-ben, a világ legnagyobb atomkutató központjában épülő részecskegyorsító, az LHC központi alkatrésze lesz.
Az LHC látványterve a befejezés előtt © CERN |
Az LHC-projekt tizenöt éve rajtolt, létrehozásában a világ különböző részein működő 500 kutatóintézet tízezer tudósának munkája összpontosul. Genf közelében, a francia-svájci határ alatt található a 27 kilométeres alagút, ahol az elemi részecskéket a fényhez közeli sebességre gyorsítják fel és ütköztetik egymással. Az ütközések során új részecskék jönnek létre, általában igen rövid időre, az anyag tulajdonságait és a világegyetem keletkezésének titkait kutatva ezeket tanulmányozzák, elemzik a fizikusok.
Az LHC "teljes sebesség" esetén másodpercenként 600 millió részecske-interakciót hoz létre, de mint azt Jean Zinn-Justin francia kutató elmondta az AFP-nek, ezek közül az "események" közül egymilliárdra ha jut egy tudományos szempontból is említésre méltó. A nagy hadron-ütköztető által egy év alatt szolgáltatott információ tárolásához egy 20 kilométer magas CD-oszlopra lenne szükség. A CERN atomkutató központot 1954-ben hozták létre, ma 20 tagállama van.