|
HVG-címlapok minden mennyiségben. Tovább. |
„Hogyan lehetne úgy mondani valamit, hogy az ne mindjárt egy nagy orrbaverés legyen. Vagy ha igen, előtte röhintse el magát az ember” – valami ilyesmi szándékkal születtek a HVG védjeggyé vált címlapjai, amelyeket Horváth Zoltán jegyez. A HVG főszerkesztő-helyettese Juszt László
Magánbeszélgetések című műsorának vendége volt. (Az adást vasárnap sugározta az MTV.)
A főszerkesztő-helyettes – aki magát gyakran csak gegmennek nevezi – szót ejt arról az elhíresült, 1999 decemberi címlapról is, amely gengszternek öltöztetve mutatja be az Orbán-kormány tagjait, s ami miatt a lapnak a volt kormányfő azóta sem nyilatkozik. (A hvg.hu-nak azonban igen.) "Egységes csapatot akartunk ábrázolni, s azt, hogy ezek már nem a régi farmeres, laza fiúk" – magyarázta a műsorban Horváth, hozzátéve, a csíkos zakókat nem a chicagói gengszerekről, hanem egyszerűen egy londoni divatlapból vették át.
Horváth Zoltán az ugyancsak HVG-védjeggyé vált Portré rovatról is szót ejtett, amelyet Lindner Andrással együtt jegyez. Bár a mitugrász kis újságíróra senki nem kíváncsi, lehetünk annyira ügyesek, hogy az interjú közben megmutatjuk az alany karakterét, a viszonyát bizonyos helyzetekhez, ez pedig legalább annyit elmond, mint amit a kérdezett magától elmondana magáról – magyarázza Horváth. „Sejtéseim, információim vannak, ezeket szeretném tisztába tenni, a játszma érdekes fogócskává válik” – meséli, arra is magyarázatot adva, miért teszik lehetővé, hogy az interjúalanyok belejavítsanak az írott anyagba.