Magántraffipax: kizárható a korrupció?
Ki kell zárni a korrupció összes lehetőségét a nem a rendőrség által üzemeltetett sebességmérők működtetéséből - hangzott el csütörtökön egy közlekedésbiztonsági konferencián Budapesten.
Sebességmérő |
A konferencián szintén részt vevő Kondorosi Ferenc, az "Új rend és szabadság" kormánybiztosa elmondta, több önkormányzat a sebességmérés mellett a hatósági eljárás, vagyis a bírságolás jogára is igényt tartott, ám Kondorosi szerint ezt csak a rendőrség végezheti majd.
A traffipaxok mellett ismertették az előadók az objektív felelősség jogszabályát is, amely május 1-jétől alkalmazandó az eljárásokban. Kivételt ez alól csak az kaphat, akinek ellopott autójával követtek el szabálytalanságot, s a lopást bejelentette; vagy azok a fuvarozó társaságok, akik menetlevéllel tudják igazolni, hogy melyik gépkocsivezetőjük követett el közlekedési szabálysértést. A harmadik menekülőút a kölcsönadási szerződés: ez esetben az felel, akinek a kocsit kölcsönadták.
Az objektív felelősségre az ezredes Franciaországot említette példaként, ahol 2004-ben már bevezették a rendszert, és ezzel 30 százalékkal tudták csökkenteni a halálos kimenetelű balesetek számát. Kondorosi Ferenc ezek mellett arról tájékoztatott: fontolgatják a törvénybe foglalását annak, hogy ne lehessen 0 százalék önrésszel gépkocsit venni, ugyanis ezekben az esetekben a leggyakoribb a hajléktalanok nevére történő autóvásárlás és az úgynevezett autóellopatás.