Doku360: "Megértettem az ő Istenük üzenetét, úgy döntöttem keresztény leszek"

1 perc

2019.10.08. 17:00

A menekült lány megindító üzenetet rögzít édesanyjának. Kiderül, hogy egy magyar fiú a barátja, aki a közös tanulás mellett a vallási kérdésekben iránymutatással segíti. Könnyű Leckék harmadik rész.

Könnyű Leckék

A film egy tizenhétéves szomáliai menekült lány magyarországi beilleszkedésének történetét mutatja be. Kafiya egyedül érkezett az országba, majd egy budapesti gyermekotthonba került, a film innentől végigköveti felkészülését a középiskolai érettségire. A felnőtté válás küszöbén szinte mindennel szakítania kell amit otthon tanult, hogy új életet kezdhessen Európában. A filmet 4 részben láthatják a hvg360-on.

Az első részben Kafiya azzal szembesült, hogy míg szülőföldjén a lányok nem sportolnak, itt még kötélre mászni is meg kell tanulnia, hogy befejezhesse a középiskolát. Emellett gyakorolnia kell, hogy elérje álmát és modell lehessen.

A második epizódban Kafi úszni tanul és a szalagavató táncra is készülnie kell. Emellett betekintést kaphatunk a gyermekotthon zsúfolt mindennapjaiba is.