Schilling Árpád: "Kaszát, kapát elő!"

HVG: Követett el hibát a Katona József Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetése a Gothár-ügyben, vagy bármit csinálnak, mindenképpen a kormánysajtó céltáblái lettek volna?

Schilling Árpád: Ha az lenne a célja a kormánynak, hogy harcoljon a szexuális zaklatások ellen, akkor pozitív példaként említenék Máté Gábort, akinek volt bátorsága egy ilyen, a kulturális életben egyébként nagy tiszteletnek örvendő személlyel, Gothár Péterrel szemben is eljárni. Nem tudom, milyen eljárásrendi hibákat követett el a színház, ha elkövetett egyáltalán, ebben nem vagyok szakértő. A végeredmény a fontos, hogy kitiltották a zaklatót a színházból és az SZFE-ről is.

HVG: Biztos, hogy nyitott, demokratikus állapotok uralkodnak az SZFE-n vagy a Katonában?

Sch. Á.: Minden felsőoktatási intézményben és minden színházban lehetnek problémák. Ezek ugyanis nem eléggé demokratikus, inkább tekintélyelvű intézmények, amik meleg­ágyai lehetnek a hatalommal való visszaélésnek, aminek csak egy, a legsúlyosabb formája a szexuális abúzus. De a Katonát és az SZFE-t kipécézni abszurdum! Pillanatok alatt össze is omlott a kommunikáció, mely szerint csak „balliberális” színházakban fordulnak elő ilyen esetek, hiszen a hírek szerint az Újszínházban is történt hasonló. Kizártnak tartom, hogy az ügyben magukat exponáló nagytermészetű urakra, Vidnyánszky Attilára vagy Kálomista Gáborra ne lenne jellemző az autokratikus attitűd. Minden megszólalásukból süt a leuralási vágy, a hatalmaskodás.

Vidnyánszky Attila konkrétan nem egy-két színészt abuzál, hanem egy egész szakmát.

HVG: Önnek is voltak információi Gothár ebbéli természetéről, írt is róla a Facebookon. Miért nem buktak ki ezek az ügyek, bűnösök közt nem cinkos, aki néma?

Sch. Á.: Én sem áldozat, sem szemtanú nem voltam, amiről nekem tapasztalatom, ismeretem volt, az Gothár arrogáns, pökhendi tanítási módszere, de az nem büntetendő, bár kétségtelenül visszataszító. Nem lehet pletykák alapján elítélni valakit, kell, hogy az áldozatok kiálljanak. Ez pedig nagyon nehéz. Mindig az az első kérdés egy-egy ügy elmondása előtt, hogy

nem félted a karrieredet?

Az egyik beijedt ember félemlíti meg a másikat. Másrészt ebben a szakmában gyakran harminc-negyven évig is együtt dolgoznak emberek, remek dolgokat hoznak létre, együtt öregszenek meg, bizonyos dolgok felett egyszerűen elsiklanak. Azt is ki kell mondani, hogy voltak idők, amikor a művészi zsenialitás integráns része volt a rettenetes természet. Sokkal többet bocsátottak meg, gyakran az áldozatok is. Ez ma már, legalábbis a civilizált világ egy részében, egyre kevésbé elfogadott. De többségünkben még mindig nem úgy vagyunk szoktatva, hogy az egyén védelme fontosabb, mint a tekintély vagy egy intézmény renoméja.

HVG: Ha a botrány bedarálja a Katonát és az SZFE-t, nem fogja megnehezíteni azt, hogy ezek az ügyek napvilágra kerüljenek?

Sch. Á.: Attól félek, hogy de. Azt fogják mondani az áldozatnak, és nemcsak a főnökei, hanem a kollégái, barátai is, hogy „gondolj a Katonára, ahol egy egész színházat kikukáztak azért, mert valaki nem tudta tartani a száját”.

HVG: Említette Vidnyánszky Attilát. Nem túlzás azt sugallni, hogy ő áll az ügy politikai hisztériává dagasztása mögött?