Miközben nagy tettekre készülünk, például a Mars meghódítására, egy láthatatlan kis vírus térdre kényszeríti az egész emberiséget, milliárdosoktól a nincstelenekig. Jobb híján mindenki az otthonába menekül, és igyekszik kibekkelni ezt az egészet.
A hvg360-on minden nap jelentkezik a Home office, M. Kiss Csaba sorozata, melyben aktív élethez, nyilvánossághoz szokott ismert emberek mesélnek arról, miként élik meg a helyzetet, hogy látják a közelebbi és távolabbi jövőt, mit tesznek épp, s mit kell elhagyniuk a szokásos tennivalóik közül.
A tegnapi részben Ókovács Szilveszter azt mondta, "Nincs jogalapom, hogy telesírjam a sajtót". Az Operaház főigazgatója szerint eddig már egy milliárd forint az intézmény vesztesége a járvány okán, s a művészeknek minimum fél évig nem lesz egy forint jövedelme sem.
A csütörtöki epizódban Cseh Katalin azt követelte, hogy vezessék be legalább 3 hónapra a garantált minimáljövedelmet. Az ellenzék másfajta válságkezelést javasol, hisz az igazán rászorulók nagyon kevés segítséget kapnak a kormánytól.