Amerika és a rasszizmus vírusa: "Lehettem volna én George Floyd"

Gergely Márton

5 perc

2020.06.06. 11:00

2020.06.08. 07:38

Ahogy George Floydot megfojtották, úgy térdelnek rá az álmainkra, megakadályozzák, hogy sikeresek legyünk, egyenlő tagjai a társadalomnak, akiknek nem ugrik görcsbe a gyomra, ha leinti a rendőr – magyarázza Atiba Madyun washingtoni politikai aktivista, a Party Politics US alapító-elnöke, miért épp most okozott robbanást a fekete közösség elleni rendőri erőszak. Madyun a "2020 rohadtul számít" kampány kezdeményezője, de azért a demokrata párttal is van vitája.

HVG: Miért éppen George Floyd halála okozott ekkora robbanást Amerikában?

Atiba Madyun: A világjárvány miatt. Mindannyian semmittevésre voltunk kényszerítve. Nem volt más, ami elterelje a figyelmünket, csak az elnök mindennapos provokációi. De én azokat jó ideje nem hallgatom, mert minden alkalommal halálra rémisztenek. Ebben a csendben hallhattuk februárban, hogy lelőtték az utcán kocogó Ahmaud Arberyt, márciusban pedig a saját lakásán Breonna Taylort. Afroamerikai polgárokat, akik fegyvertelenek voltak, nem ártottak senkinek. És a légüres térbe csapott bele a Floyd-gyilkosság is. Amelyről még mindig nem tudhatjuk, hogy az előállítás alapjául szolgáló bankjegy valóban hamis volt-e. A rendőri fellépést pedig nem menti semmi.

Békés washingtoni tiltakozás George Floyd halála miatt a "2020 rohadtul számít" mozgalom résztvevőivel:

HVG: Ön is érezte már a bőrén a rendőri önkényt?

A. M.: Anyámmal épp tegnap vettük végig, hányszor fordult elő a családdal. Elmesélte, hogy a nagybátyám a hetvenes években négy hónapot ült börtönben, mert a közelükben kiraboltak egy fegyverüzletet, és ő épp arra autózott. A kocsija üres volt, és egyetlen jel sem mutatott a bűnösségére, mégis becsukták. Engem villogtak úgy le rendőrök, hogy nem egy járőrautó állított meg, hanem egyszerre hat. Hazudtak az ellenőrzés okáról, és csak akkor hagytak békén, amikor elkezdtem felírni az azonosító számukat. Máskor egy barátommal a falnak szorítva motoztak meg. Lehettem volna én George Floyd? Igen, bármikor.