A Vérző Magyarország című 1920-as irredenta almanach megszólaltatottjai közül nem hiányozhatott a Nemzeti Színház örökös tagja, Jászai Mari, aki nemcsak a színpadon, az életben is tragikai főszerepet alakított. A nagy háború idején a nemzet nagyasszonyaként a sebesült frontkatonák ügyét vette a vállára és – az eladósodásáig – a pénztárcájára, Trianon után pedig, a „nemlét iszonyatát” vizionálva világi papnőként folytatott engesztelhetetlen harcot a „mindennapi kis hazaárulások” ellen a „kis haza” megújhodásáért.
Trianon. Kimondva
1920. június 4-én Csonka-Magyarország ritkán tapasztalt nemzeti egységben gyászolta Nagy-Magyarországot. A száz esztendővel ezelőtti megrázkódtatás sokak kezébe adott tollat. A nemzet szóvivőiként kiáltották a világba (persze inkább csak a hazába) a „bevégeztetett”-ség fájdalmát, s a „Nem! Nem! Soha!” elszántságát, máskor pedig a józan, előremutató számvetésüket.
A megszólaló költők, írók, gondolkodók, politikusok világlátásban, eszmények tekintetében egymástól homlokegyenest különbözőek, életművükkel azonban valamennyien túlléptek saját koruk kocsmáján. „Szerzőink” egymásra rímelő, egymást kiegészítő, máskor egymással perelő szavai tizenhárom részes sorozatunkban az Örkény Színház társulatának tagjai által elevenednek meg.
A megszólaló költők, írók, gondolkodók, politikusok világlátásban, eszmények tekintetében egymástól homlokegyenest különbözőek, életművükkel azonban valamennyien túlléptek saját koruk kocsmáján. „Szerzőink” egymásra rímelő, egymást kiegészítő, máskor egymással perelő szavai tizenhárom részes sorozatunkban az Örkény Színház társulatának tagjai által elevenednek meg.
