Tamás Ervin: Fel küzdelemre, hős haza

Kormányfőnk egyetlen brüsszeli mondata 1050 milliárd forintot hozott az országnak – olvasom. Tudniillik az a tagállam, amely lakosságának több mint egyharmada él az uniós fejlettségi szint 50 százaléka alatti régiókban, nem bukhat többet reál értelemben a 2014–2020-as felzárkóztatási forrásaihoz képest, mint 15 százalék.

Orbán Viktor ritkán szokott előállni számára negatív statisztikával, de lám, ha az élet úgy hozza, népe érdekében erre is képes.

Persze, furcsa fénytörést okoz, ha a keserű adatot összehasonlítjuk az idehaza tett fellengzős kijelentéseivel, meg azokkal a nagyratörő tervekkel, amik a magyar vidék felemelkedéséről, büszke jövőjéről szólnak. Netán eszükbe jut a Nyugat rémisztő perspektívája, az unióbeli országok dekadens világa szembeállítva a kirgizek, azeriek gyors felemelkedésével. Érthetetlen, hogy az elit gyermekei miért mennek a liberalizmust, a világpolgárságot megtestesítő egyetemekre, hogy az emberiség komfortérzetét javító felfedezések miért még mindig erről a fertályról érkeznek, s miért nem Csajkákon, Volgákon, Ladákon furikáznak a fejesek, mint régen.

De hagyjuk. Elgondolkodtató viszont, hogy a Brüsszelben összegyűlt, zömmel a nemzetünk vesztét kívánó ellenségeink miért akceptálták miniszterelnökünk felvetését, mi szállta hirtelen meg őket, hogy a vicsorgás rohamai között megenyhüljenek, elgondolkozzanak, méltányolják méretes lemaradásunkat, amit itthon csak a legkiszolgáltatottabbak éreznek, akik azonban úgy tudják, hogy ez is a nyugati sakálok műve? Néhány percre átfut rajtuk, hogy mit művelnek? Felébred lelkiismeretük, amit például az álcivilek ügyében túlaludtak?