Csizmadia Ervin: Miért tud immáron tíz éve hatalmon lenni az Orbán-kormány?

Nem kell nagy politikai szakértőnek lennünk ahhoz, hogy megállapíthassuk: a politikában egy hosszabb kormányzás során több és nagyobb bonyodalom támadhat, mint egy rövidebb kormányzásban. A hosszúság önmagában egy roppant nagy kihívás, és nemcsak a kormányzottaknak, de a kormányzóknak is. A kormányzóknak azért, mert sokáig kell őrizniük a lángot, fenntartani az aktivitást és kreativitást; a társadalom ellenzéki részének pedig azért, mert valahogy ki kell bekkelnie a hosszú kormányt, és bizonyítania kell kormányzati alkalmasságát.

• A „hosszú kormányzás – rövid miniszterelnökség”-modell a magyar politikai hagyományban

A hazai kormányzási hagyomány tele van hosszú kormányokkal s benne ritka a kormányváltás. Magam többször is írtam arról, hogy a régi (1945 előtti) magyar politikában mindig voltak nagyméretű (a mai Fideszhez hasonló) kormánypártok, amelyek mellett a széttöredezett ellenzéknek nemigen volt esélye választást nyerni.

De azt is hozzá kell tennünk, hogy a nagy kormánypártokon belül azért történt egy és más. Csak két példát említek. 1875 és 1905 között (tehát harminc éven át) ugyanaz a párt (Szabadelvű Párt) uralkodott Magyarországon. Ám ha megnézzük, hogy milyen éles váltások voltak a kormányfők személyében, valamint a követett politikában, akkor ezt az időszakot korántsem mondhatjuk egyenes vonalúnak. Széll Kálmán (1899–1903) és Tisza István (1903–1905) miniszterelnöksége például tűz és víz. De említhetjük – a két háború között – Bethlen István és Gömbös Gyula miniszterelnökségét is. Ugyanannak a pártnak a vezetői voltak, de kormányfőként nagyon eltérő, sőt egymással szembenálló politikát folytattak.

Egy dolog tehát az, hogy egy párt hosszú ideig van kormányon és egy másik dolog, hogy e hosszú idő alatt hány miniszterelnököt használ el. A Szabadelvű Párt például hetet, ami harminc év alatt nem is olyan sok, alig több mint négy éves átlag. Ám ha leszámítjuk Tisza Kálmán 15 éves miniszterelnökségét, akkor azt látjuk, hogy a fennmaradó 15 évre (1890 és 1905 között) 6 miniszterelnök jutott, ami 2 és fél éves átlagos kormányfői terminust jelent. Ez már korántsem tűnik olyan monolit hatalomnak! A „hosszú kormányzás – rövid miniszterelnökség”-modell ugyanakkor elmozdulás is a politikai instabilitás felé. Ki tagadná ugyanis, hogy Tisza és Bethlen stabil, konszolidált kormányzása után valami más következett. Szóval érdemes figyelnünk, és tanulnunk a politikatörténetből.