Harminc éve őrzi kivégzett apjáról készített filmjét a tábornok fia

­A rokkantnyugdíjasok "önfeledt" életét éli?

Operatőrként végeztem, operatőrnek érzem magam. Bár a diplomafilmemmel több külföldi díjat nyertem, az MTV-ben nem kaptam szakmailag kielégítő feladatokat. Sem szellemileg, sem elismertség szempontjából. Azt gondoltam, inkább leszek közepes operatőr helyett közepes rendező, mert akkor meg tudom valósítani elképzeléseimet. A zenei osztályon ajánlottak fel státuszt. Tipikus magyar kontraszelekció, mert soha nem tanultam muzsikálni, de mégis zenei műsorokat rendeztem. Úgyhogy eljutottam odáig, hogy kottaolvasási tanulmányok nélkül komolyzenei koncerteket vettem fel és közvetítettem. 35 év után aztán elküldtek a rendszer új urai, a régiek segítségével. Lejárt apám „szavatossági ideje”. 2000 óta nem volt kamera a kezemben, nyugdíjasként fotózgatok.

­Felsejlik-e, megjelenik-e apja emléke esetleg éjszakánként?

­Álmaimban soha. De akad két-három emlékfoszlányom, esetleges pillanatok felnagyítva.

­Ha azt mondják apa, mi jut eszébe?

­Hát nem a gyermekkori emlékeim! Hanem amit tudok róla. Az a sok szörnyűség. Soha senki nem kérdezett a gyermekkoromról. De néhány intimitás, ahogy együtt fürdünk a kádban mint pici gyerek, az megmaradt. Vagy a hatalmas kocsi, a Hudson illata, ami a szolgálati autója volt. Furcsa, hogy a benzin és az új autókárpit, a bőrülés szagának keveredése máig megmaradt az orromban… De az egészet jóvátehetetlenül elkendőzi a felejtés. Lyukas lett az emlékezetem.

Filmhíradók Online / Munkások és néphadsereg [kölcsönös támogatás]

A munkásosztály nemcsak az építőmunkában, hanem az ország védelmében is élen jár. A budapesti nagyüzemek dolgozói sorra megvitatták a Néphadsereg és a munkásság viszonyát. Sólyom László altábornagy csepeli beszédében hangsúlyozta, hogy a demokratikus hadsereg tisztikarában a munkásosztály és a parasztság legjobb fiaira van szükségünk.

­Pedig egyedi sors a magáé!

­Minden magyar család megszenvedte a 20. század borzalmait. Ki innen, ki onnan. Ezért bosszant, hogy bizonyos emberek, a ’40-es, ’50-es évek, vagy 1956 történelmi eseményének áldozatai üzletet csinálhatnak a kálváriájukból. A politikailag nem hasznosítható tragédiákról pedig megfeledkeznek. Ma már, ha Tábornok-perről beszélünk, többnyire csak Sólyom László jut eszébe valakinek is, ha egyáltalán eszébe jut. Vagy a már korábban kivégzett Pálffy György. De Sólyom mellett még hat tábornok áldozta az életét, meg ezredesek, meg akiket nem végeztek ki, főtisztek, akiket meghurcoltak, börtönbe kerültek, vagy kirúgták őket a Néphadseregből. Kettétört katonai karrierjük, vakvágányra futott életpályájuk.

Őket leírta a politikai "közakarat”, mert rosszkor, rossz időben lettek áldozatok 1944 és 1956 között. Mindannyian „el vannak” felejtve. Kiestek az idő rostáján.